Durván nagyot, 31 százalékkal nőtt az amerikai Boeing repülőgépgyártó adózott eredménye a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A chicagói székhelyű társaság eredmény-kimutatása szerint a szeptember 30-ával zárult harmadik negyedévben a társaság négy százalékkal 25,1 milliárd dollárra javította árbevételét úgy, hogy hat százalékkal kevesebb repülőgépet adott át üzemeltetésre, mint egy évvel korábban. Ennek hátterében az elemzés szerint a hadiipari és egyéb szolgáltatásokból származó 14-16 százalékos bevétel-növekedés áll. Bár az üzemi eredmény 15 százalékkal 2,2 milliárd dollárra csökkent, az adózott eredmény így 31 százalékkal nőtt és 2,3 milliárd dollárt…
Részletek>Szerző: ©
Rendkívüli járatokat indít a BKK a budapesti temetőkhöz
Rendkívüli járatokat indít a hétvégén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nagyobb fővárosi temetők felé és nagyobb kapacitással közlekedteti a meglévő járatokat szombattól jövő péntekig. A BKK közleménye szerint a korábbi évektől eltérően változik a rákoskeresztúri új köztemető megközelítése, mert a Fiumei úton felújítják a villamosvágányokat. A sírkertet legegyszerűbben a 2-es metró Örs vezér téri és a 3-as metró kőbánya-kispesti végállomásától közvetlen eljutást biztosító 68B busszal lehet megközelíteni. Kőbánya felől továbbra is érdemes a 28-as vagy a 37-es villamost választani. A farkasréti temető elérésére a Széll Kálmán térről és a…
Részletek>Több mint száz szombati járatot töröltek a brüsszeli Zaventem repülőtéren
Több mint száz járatot töröltek a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt szombaton a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren. A légikikötő szóvivője arról számolt be, hogy a szombati 550 járatból 110-et töröltek, az akció így az aznapi körülbelül 70 ezer utas ötödét érinti. A munkabeszüntetés azt a nagyjából harminc légitársaságot érinti, amelyeknek a poggyászkezelését az Aviapartner földi kiszolgálócég végzi. Közöttük van a British Airways, az Easyjet, az Etihad, a KLM, a Ryanair és a Turkish Airlines is. A rossz munkakörülmények és a konzultáció hiánya miatt meghirdetett sztrájk csütörtök éjszakától vasárnap reggel 6-ig tart…
Részletek>MNB-RICS-felmérés: a legtöbb kereskedelmiingatlan-szegmensben nem változtak a tipikus bérleti díjak
A kereskedelmiingatlan-szegmensek többségében jellemzően szinten maradtak a tipikus bérleti díjak az első fél évben, az iroda és ipar-logisztika szegmensekben mintegy 25 bázisponttal csökkent a tipikus hozamszint. A szakemberek a legtöbb szegmensben a befektetések iránti kereslet várható emelkedését jelezték 2018 második félévére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) együttműködésében készült kérdőíves felmérésben, különösen a top iroda és ipari-logisztikai ingatlanok esetén. A július-augusztusban lebonyolított, 2018 első fél évére vonatkozó kereskedelmi ingatlanpiaci felmérésben 34 szakértő vett részt. A kérdőívet kitöltők között a pénzügyi intézményeknél dolgozó, értékbecsléssel…
Részletek>Érden építi fel új központját és tesztbázisát a járműipari AVL Autókut Kft.
Több millió eurós befektetéssel Érden építi fel új központját és tesztbázisát a járműipari AVL Autókut Kft., mintegy hathektáros területen – jelentette be Érd polgármestere szerdán, sajtótájékoztatón. T. Mészáros András méltatta Érd logisztikai elhelyezkedését, az autópályák közelségét, a vízi közlekedés lehetőségét, a vasúti összeköttetést és a repülőteret. Hangsúlyozta, hogy Érd számára ezek a fejlesztések, beruházások munkahelyeket teremtenek, így több itt élő embernek nem kell Budapestre ingáznia. Beszélt arról is, hogy az AVL fejlett, magas szintű technológiát hoz a településre, amely emeli az itteni intézmények színvonalát is, és kihatással van a helyi…
Részletek>Megvannak az Automotive Hungary díjazottjai
Nagy siker volt az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás. Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, az autógyártásban forradalom zajlik, az iparág jelentős innovációt valósít meg, a 4.0 elérte az ágazatot, és motorjává vált a változásoknak, és ezt a folyamatot követi az Automotive kiállítás és a hozzá kapcsolódó rendezvények. A rendezvényen 15 ország 236 kiállítója mutatkozik be, a szervezők tízezernél is több látogatóra számítanak. A kiállításhoz kapcsolódó konferenciák középpontjában a mesterséges intelligencia, a 3D nyomtatás, az elektromos hajtás és az ipar 4.0 áll. Az Automotive Hungary társrendezvénye a…
Részletek>Átadták a Budapesti Szabadkikötő új logisztikai csarnokait
Átadták a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. új logisztikai csarnokait kedden a csepeli szabadkikötő létrehozásának 90. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A két, ötezer és tízezer négyzetméter alapterületű csarnokot a társaság mintegy kétmilliárd forint beruházással alakította ki, a területet 90 százalékban már bérbe adták. Sztilkovics Szávó, a Mahart-Szabadkitötő Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, a csepeli szabadkikötő mindennapjait a magyar állami tulajdonban lévő társaság és a magyar magánbefektetők tulajdonában lévő Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. határozza meg. Úgy vélte, az állami tulajdonlás garancia arra, hogy a szabadkikötő ezután is bármely vállalkozás számára egyenlő feltételekkel használható…
Részletek>Hungarocontrol: jelentősen bővült a magyar légtér forgalma
Több mint 11 százalékkal növekedett a Hungarocontrol által kezelt forgalom az év első kilenc hónapjában, van olyan terület, ahol a növekedés az európai átlag háromszorosa volt – közölte a társaság. A közlemény szerint húsz százalékos forgalomnövekedés tapasztalható a Magyarországról irányított Koszovó feletti magaslégtérben, a kisgépes forgalom is egyharmadával bővült. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező és induló járatok száma is folyamatosan emelkedik: júliusban 11 ezer 93 repülőgép fel- és leszállításában működtek közre a Hungarocontrol irányítói. 2012 óta az idén először a forgalom már nemcsak a nyári hónapokban, hanem szeptemberben…
Részletek>A Cushman & Wakefield idén közel 80 ezer négyzetméter irodaterületet adott bérbe Budapesten
A Cushman & Wakefield, Magyarország piacvezető ingatlan tanácsadója idén rekordmennyiségű, közel 80 ezer négyzetméter irodaterületet adott bérbe Budapesten, mindez 65 ügyletből tevődött össze – közölte a társaság. A tranzakciók 54 százaléka új üzletkötés, 25 százalékuk szerződéshosszabbítás, 18 százalékuk bővülés volt, míg 4 előbérleti szerződést kötöttek, amely a vállalat összes idei bérbeadásának 6 százalékát tette ki. A cég legnagyobb tranzakciója a harmadik negyedévben egy több, mint 15 000 négyzetméteres ügylet volt a belvárosban, amelynek hatására az irodapiac kihasználatlansági mutatója 8,8 százalékról 5,4 százalékra csökkent. A vállalat a teljes ügynöki piacon 34…
Részletek>A budapesti repülőtér is kiállított a világ egyik legnagyobb cargo-fórumán
A Budapest Airport cargo- és ingatlan üzletágának képviselői a héten a kanadai Torontóban vettek részt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség által rendezett Air cargo fórumon, a világ egyik legnagyobb cargo-eseményén, amelyen mintegy háromszáz kiállító és több mint négyezer magas szintű döntéshozó vett részt. A Budapest Airport által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint az eseményem bemutatták a Cargo Cityt, a 20 000 négyzetméteres korszerű árukezelő központot és raktárt, aminek az építése a múlt hónapban kezdődött. A torontói fórumon a budapesti repülőtér a düsseldorfi és a hamburgi repülőtérrel közösen állított ki. A…
Részletek>