Az egyre dráguló kerozin, valamint az európai légtérben tapasztalt késések és ennek költségei miatt romlott a Lufthansa-csoport eredménye a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A német cégcsoport eredménykimutatása szerint a harmadik negyedévben a bevételek ugyan jól alakultak, két százalékkal 9,9 milliárdra bővültek, de a kiigazított üzemi eredmény 11 százalékkal 1,3 milliárd euróra csökkent. A január-szeptemberi időszakban a Lufthansa-csoport taglégitársaságai közül a Lufthansa üzemi eredménye az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékkal 1,3 milliárd euróra csökkent, az Austrian Airlines profitja 14 százalékkal 86 millióra esett, míg a Swiss 19…
Részletek>Szerző: ©
EP: az útdíjnak idő helyett távolság alapúnak kell lennie
Az útdíjat a használat időtartama alapján kivető országoknak távolság alapú díjazásra kell átállniuk 2023-tól a nehézgépjárművek és a 2,4 tonnánál nehezebb teherautók, 2027-től pedig a kisteherautók és a minibuszok esetében – döntött az Európai Parlament (EP). Az Európai Parlament tájékoztatása szerint az EP plenáris ülésén 398 szavazattal, 179 ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett elfogadott szabálytervezet szerint 2021-től a nehézgépjárművekre és a nagyobb teherautókra útdíjat kiszabó tagállamoknak az útdíjak mellett a közlekedésből származó lég- és zajszennyezés miatt is díjat kell szedniük. 2026-tól ezt a díjat az összes járműkategóriára be kell vezetni.…
Részletek>Beszállna az akkumulátorgyártásba a Volkswagen csoport
Egy dél-koreai céggel összefogva beszállna az elektromos meghajtású autókban használt akkumulátorok gyártásába a német Volkswagen csoport (VW) – írta a Manager Magazin című német lap. Az autógyártás legnagyobb európai szereplője a tervek szerint az SK Innovation nevű dél-koreai céggel szövetkezne, amely a harmadik számú akkumulátorgyártó a távol-keleti országban. A két vállalat Európában építene akkumulátorgyártó üzemeket. A VW még nem zárta le a tárgyalásokat a kiszemelt partnerrel, és még nem hozott végleges döntést az ügyben, amely novemberben kerülhet a felügyelőbizottság elé. A VW eddig két másik dél-koreai gyártótól, az LG Chemtől…
Részletek>KGFB: 10-15 százalékos díjemelésre számíthat a 150 ezer átszerződő ügyfél
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) kampányban 10-15 százalékos díjemelkedés mellett 140-150 ezer szerződést váltó gépjármű-tulajdonosra számítanak a szakértők. Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója elmondta: az év végi váltók lesznek az elsők, akiknek már nem kell külön figyelniük a harminc százalékos baleseti adóra, ezt biztosítási adóként beépítik az éves díjba. Hozzátette: a károk növekvő száma, valamint a helyreállítási költségek gyors emelkedése miatt mintegy 10-15 százalékos díjnövekedésre számíthatnak a gépjárművek üzembentartói. Így, mindent összevetve, a személyautóknál az átlagdíj 26-28 ezer forint lehet – mondta. Papp Lajos, a Független…
Részletek>A magyar tulajdonú autóipari cégek lemaradhatnak a digitalizációban
Az autóiparban aktív magyar tulajdonú vállalkozások kevésbé érzik fontosnak a digitalizációt, mint az ágazatban működő külföldi tulajdonú cégek – mutat rá egy friss hazai felmérés. A Magyarországon működő autóipari vállalatok túlnyomó többsége már rendelkezik digitális jövőképpel (70 százaléka) vagy hamarosan kidolgozza azt (12 százalék) – derül ki az autopro és az SAP Hungary Kft. felméréséből. A megkérdezett vállalatok többsége használ vállalatirányítási rendszert, amellyel alapvetően elégedett. A legelterjedtebbek a sztenderd megoldások, amelyek gyakran összeköttetésben állnak más, többnyire termelési, logisztikai, pénzügyi vagy kontrolling alrendszerrel. A felmérés eredményei alapján ugyanakkor az is nyilvánvalóvá…
Részletek>Angyal a Főtaxi élén
A Főtaxi vezérigazgatói posztját október 24-től Angyal Zsolt (képünkön) tölti be, a szakember Mohl Lászlót váltotta, aki 2018. június 1. és szeptember 30. között állt a társaság élén – közölte a Főtaxi Zrt. A közlemény szerint Angyal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett járműgépészmérnökként 1992-ben, 1994-ben pedig a Budapest Business Schoolban közgazdász diplomát szerzett. A Főtaxi új vezérigazgatója korábban, 2010 és 2018 között a Business Lease Hungary operációs igazgatója volt. Magyarország legrégebbi taxivállalata, az idén 105 éves Főtaxi 2018 májusában felvásárolta a Budapest Taxi taxi üzletágát, ezáltal csaknem kétezer…
Részletek>A harmadik negyedévben nőtt az ipari ingatlanok iránti kereslet
A harmadik negyedévben az ipari ingatlanok iránti teljes bérlői kereslet 109 350 négyzetmétert tett ki, ami tíz százalékkal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában mért érték, ugyanakkor 83 százalékos növekedést mutat az előző negyedévhez képest – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A kereslet 52,1 százalékát szerződés hosszabbítások tették ki, az új szerződések részaránya 31,4 százalék, míg a bővülések aránya 10,1 százalék volt. Ezen felül kötöttek még egy előbérleti szerződést is, ami a kereslet 6,4 százalékát adta. Az üresedési ráta negyedéves szinten 0,2 százalékponttal nőtt, jelenleg 3,7 százalékon…
Részletek>Húsz év múlva a mostani duplája lesz a légi utasforgalom
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb elemzése szerint 2037-re összesen 8,2 milliárd ember fog repülővel utazni egy év alatt, ez a mostani utasforgalom duplája. A montreáli székhelyű kereskedelmi szervezet elemzése szerint éves szinten 3,5 százalékkal fog nőni az utasforgalom, a bővülés egy százalékponttal alacsonyabb a szervezet két évvel ezelőtti prognózisánál. A szövetség a csökkentést azzal magyarázta, hogy a világ több pontján is a protekcionizmus erősödését látja, ami a bővülés ellen hat. Az IATA szerint a legnagyobb növekedést az ázsia-óceániai régió fogja produkálni és 2024-re Kína lesz a világ legnagyobb…
Részletek>Akadémikusok lehetnek a Mercedes-Benz szakmunkástanulói
Átadták a kecskeméti Mercedes gyár alig egy év alatt felépült, új képzési központját, a Mercedes-Benz Academy-t. A nyolcezer négyzetméteres Mercedes-Benz Academy Kecskemét a Csillag Bölcsőde és Óvoda mellett kapott helyet, az autógyár telephelyének területén. Az épület nagy részét, hatezer négyzetmétert egy modern felszerelésekkel berendezett oktatócsarnok foglalja el, emellett irodák, oktatótermek és egy 120 fő befogadására alkalmas multifunkcionális tér is várja a hallgatókat és diákokat. Az oktatási központ fogadóterében a diákok munkáit állítják ki, itt kapott helyet például egy egyedi építésű, a tanulók által épített autó is. A gyár meglévő telkén…
Részletek>Kártérítési kötelezettség terhelheti a Volkswagen főrészvényesét a dízelbotrány miatt
Helyt adott a Volkswagen dízelbotrányával kapcsolatban a társaság főrészvényese, a Porsche SE befektető társaság ellen benyújtott kártérítési keresetnek a stuttgarti tartományi bíróság polgári tanácsa. A Porsche SE ellen benyújtott kereset késedelmes tájékoztatást vet a társaság szemére a dízelbotrányról, és annak a Volkswagen konszernre gyakorolt pénzügyi következményeiről. A Porsche SE és a Volkswagen AG egyaránt visszautasítja a vádakat. A döntés nem jogerős. Az indoklás szerint a Porsche SE, mint a Volkswagen főrészvényese nem tett eleget tájékoztatási kötelességének, Martin Winterkorn, a Volkswagen AG vezérigazgatója pedig gondatlan módon sértette meg hivatali kötelességeit. A…
Részletek>