Csökkent a használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban szeptemberben, immár a hatodik egymást követő hónapban. Az amerikai ingatlanforgalmazók szövetsége, a National Association of Realtors (NAR) pénteken közölte, hogy szeptemberben havi összehasonlításban 3,4 százalékkal – az utóbbi két év legerősebb ütemével – csökkent a használt lakások eladásának száma az augusztusban mért 0,2 százalékos visszaesés után. Tavaly szeptemberhez képest 4,1 százalékkal csökkent a gazdát cserélő lakások száma. Az eladások szeptemberi ütemével számolva a teljes évben 5 millió 150 ezer lakáseladás lenne. Elemzők 0,7 százalékos csökkenést, évesítve 5,30 milliós számot vártak az év kilencedik hónapjáról. Szeptemberben…
Részletek>Szerző: ©
Novemberben állhatnak forgalomba a debreceni Mercedes-buszok
Megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az európai típusbizonyítványt az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) Debrecenben gyártott Mercedes-autóbusza, a járművek így már november közepén forgalomba állhatnak a hajdúsági megyeszékhelyen. A gyártó csütörtöki közleménye szerint az engedéllyel elindulhat a sorozatgyártás, novemberre pedig várhatóan elővárosi közlekedésre tervezett busz prototípusa is elkészül. A tavaly decemberben bemutatott Mercedes-Benz Reform 500 LE városi autóbusz a legmagasabb környezetvédelmi és emissziós normáknak is megfelel. A Mercedes-Benz alvázra tervezett, de jelentős magyar hozzáadott értéket tartalmazó járműveket az ITK Holding Zrt. saját fejlesztésű fedélzeti eszközeivel szerelték föl. A tervezésben részt…
Részletek>Dízelbotrány: visszahívnak 96 ezer Opelt
Elrendelte 96 ezer Opel autó visszahívását pénteken a német közúti közlekedési hatóság (KBA) a versenytárs Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányában leleplezett visszaéléshez hasonló károsanyag-kibocsátási manipuláció miatt. A KBA a kipufogógáz tisztítását végző berendezés vezérlésében kimutatott szabálytalan szoftveres megoldást talált 2013 és 2016 között gyártott, Euro 6 környezetvédelmi besorolású motorral szerelt Insignia, Cascada és Zafira modellekben. A kocsikat vissza kell rendelni szervizre, hogy a KBA által jóváhagyott eljárással eltávolítsák a szabálytalan szoftvert, amely fokozott nitrogén-oxid-kibocsátást okozhat. A gyártó 23 ezer autónál önkéntes alapon már elvégezte a műveletet, most pedig az összes többinél…
Részletek>Október végén indul a termelés a Magnus Aircraft pécs-pogányi repülőgépgyárában
Október végén indul a termelés a Magnus Aircraft Zrt. a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában található repülőgépgyárában – közölte a cég vezérigazgatója. Boros László (képünkön) mérföldkőnek nevezte a cég pécsi gyártóbázisának kialakítását, amely szavai szerint lehetővé teszi, hogy világ bármely pontjáról érkező megrendeléseket megfelelő színvonalon, minőségben és határidőre tudják kiszolgálni. Első ütemben egy 1900 négyzetméteres összeszerelő üzem és háromszáz négyzetméteres irodahelyiség épült fel mintegy hárommilliárd forintos beruházással – ismertette. A termelés október végén indul, az összeszerelő üzem kapacitása évi száz repülőgép gyártását teszi lehetővé. Boros hangsúlyozta, hogy a második ütemben megvalósuló mintegy ötezer…
Részletek>Palkovics járműipari összefogást kezdeményezett
A járműipar szereplőinek összefogását kezdeményezte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán az Automotive nemzetközi autóipari és beszállító szakkiállításon, hogy koalíciót alkotva tekintsék át a járművek károsanyag-kibocsátására vonatkozó új európai szabályozás hatását a magyar autóiparra, és tegyenek javaslatot a célértékek megvalósíthatóságára. A miniszter a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy október elején a környezetvédelmi tanács luxembourgi ülésén 2030-ig a járművek károsanyag-kibocsátásának a 2021-es szinthez képest való 35 százalékos csökkentéséről született döntés, ez alól mentességet kaptak a kis volumenű, úgynevezett niche gyártók, Magyarországon ilyen a Suzuki. Döntöttek arról is, hogy a célokat…
Részletek>A csomagforgalom további növekedésére számít a Magyar Posta
Az e-kereskedelem bővülésével a küldemények száma is jelentősen nőtt az elmúlt években, a posta tavaly több mint 21 millió belföldi csomagot és 18 millió feletti nemzetközi, bejövő küldeményt kezelt, idén pedig az árutartalmú küldemények száma éves szinten ismét mintegy húsz százalékos emelkedést érhet el – közölte a Magyar Posta. A karácsony előtti hetekben kiemelkedő a csomagforgalom, illetve a nemzetközi bejövő küldemények száma, a naponta kezelt árutartalmú küldemények mennyisége átlagosan kétszer akkora, mint máskor. A logisztikai csúcsidőszakra a Magyar Posta idén is növelte kapacitásait, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig…
Részletek>Huszonhét százalékkal nőtt a román járműgyártás az első háromnegyed évben
Romániában az egy évvel korábbinál 27 százalékkal több, 346 971 járművet gyártottak az első háromnegyed évben – derült ki a román autógyártó szakmai szervezetek statisztikáiból. A román autógyártók és -importőrök egyesületének (APIA) csütörtökön közzétett adatai szerint az amerikai Ford craiovai üzemében az egy évvel korábbinál 155 százalékkal több, 104 366 járművet állított elő, és ugyanilyen arányban növelte exportját is. Az amerikai gyártó azért növelte exponenciálisan termelését romániai üzemében, mert az idén kezdte el gyártani ott a népszerű Ecosport modellt, amely iránt jóval nagyobb a kereslet a korábbi B-Max modellhez képest.…
Részletek>Ingyenes InterRail-program: novemberben újra kezdjük
Novembertől tizenkétezer európai fiatal számára nyílik meg az a lehetőség, hogy az Európai Unió ingyenes InterRail bérletprogramjában körbeutazza Európát. Idén nyáron tizenötezer európai fiatal jutott hozzá az ingyenes vonatjegyekhez, a novemberben megnyíló második pályázati körben pedig tizenkétezren élhetnek a lehetőséggel. Az eddigi nyertes pályázók hetven százaléka szerint az InterRail-bérlet nélkül nem lett volna lehetőségük külföldre utazni. Köztük mintegy kétezer olyan fiatal volt, akinek ez volt az első önálló útja külföldön. Az unió ingyenes programjának pályázata május végén jelent meg, feltétele volt, hogy a jelentkező uniós állampolgár legyen és 2018-ban 18…
Részletek>Összeolvadt a Link és a Waberer’s lengyel leánycége
Október elsejével a Link lengyel fuvarozócég hivatalosan egyesült a budapesti székhelyű Waberer’s helyi szállítmányozási irodájaként működő Waberer’s Polskával, az összeolvadással létrejött cég Link Sp.z.o.o. néven működik tovább – közölte a Waberer’s International Nyrt. A Waberer’s tavaly nyáron jelentette be, hogy 32 millió eurót fordít a lengyel fuvarozócég akvizíciójára, amelyet a magyar vállalat a tavaly júniusban lezajlott nyilvános részvényértékesítéséből származó bevételéből finanszírozott. A szerdai tájékoztatás szerint az egyesülés célja a Waberer’s lengyelországi tevékenységének továbbfejlesztése, ügyfeleinek minél hatékonyabb kiszolgálása. A Link 2017-es felvásárlása óta egyébként a Lengyelországban működő vállalat flottájának mérete közel…
Részletek>Óva intett a rendezetlen brit kiválástól az Európai Autógyártók Szövetsége
Megkongatta a vészharangot az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) szerdán, arra figyelmeztetve, hogy veszélybe kerül az európai autógyártási rendszer, ha Nagy-Britannia rendezetlenül, megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból. Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete a honlapján szerdán megjelent közleményben emlékeztetett arra, hogy minden európai vállalat az „éppen időben” (just-in-time) és „éppen a megfelelő sorrendben” (just-in-sequence) elvek alapján szervezi meg az autógyártást, aminek a lényege az, hogy a megfelelő alkatrészek a megfelelő mennyiségben és minőségben, a megfelelő helyről a megfelelő helyre jussanak el, és az adott technológiai hely által igényelt sorrendben…
Részletek>