Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített előrejelzése szerint 2037-ig minden eddiginél több, 790 ezer új pilótára lesz szüksége a légiközlekedési iparágnak a business jetek és polgári helikopterek pilótáit is beszámítva. A gyártó közleménye szerint ez a szám duplája a most szolgálatban lévő pilótáknak. Emellett a Boeing számításai szerint 622 ezer műszaki szakemberre, illetve 858 ezer új légiutas-kísérőre is szüksége lesz az iparágnak. Karbantartóból tavaly még az ideinél nagyobb, 648 ezres igényt mértek, a csökkenés oka, hogy az újabb repülőgépeknek nagyobb a karbantartási ciklusuk, tehát több időt tölthetnek a levegőben nagyobb ellenőrzés…
Részletek>Szerző: ©
Folyamatosan csökken az ingatlanközvetítő irodák szerepe az ingatlaneladásokban
Folyamatosan csökken az ingatlanközvetítői irodák szerepe az ingatlaneladásokban, arányuk öt éven belül tíz százalék alá eshet egy friss elemzés szerint: míg 2014-ben az ingatlanközvetítők által eladott ingatlanok aránya hatvan százalék feletti volt a magyar piacon, addig 2018 első félében 35 százalék alatti. Az elemzés szerint öt éven belül ez az arány tíz százalék alá eshet, ha az irodák nem növelik a közvetítés hozzáadott értékét és szakmai színvonalát. A statisztikák szerint a magyar piacon 2014-ben 114 ezer ingatlant adtak el és az értékesített használt lakások átlagára 10,3 millió forint volt. Tavaly több…
Részletek>Rekordforgalom a debreceni repülőtéren
Rekordforgalom volt júliusban a debreceni repülőtéren, a több mint 45 ezres utaslétszám történelmi rekordnak számít, egy hónap alatt még soha nem fordultak meg ennyiden a légikikötőben – közölte a repülőtér fejlesztési igazgatója. Tamás László tájékoztatása szerint a júliusi utasforgalom 22 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit. Az év eleje óta már csaknem 250 ezer utas fordult meg a debreceni repülőtéren, ami több mint a város teljes lakossága – tette hozzá az igazgató. Elmondta azt is, hogy Közép-Kelet Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Wizz Air Londonba már heti tíz, Eindhovenbe pedig…
Részletek>Tetemes bírságra számíthatnak az autógyártók 2020-tól ha nem teljesítik a szén-dioxid kibocsátási normát
Akár 14 milliárd euró feletti összegre is rúghat az autógyárakat sújtó uniós bírság, ha nem teljesítik a teljes modellpalettára 2021-től érvényes átlagos károsanyag kibocsátási határértékeket – írja a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet elemzése. Az Európai Unió 2020-tól új, szigorúbb, kilométerenként 95 grammos átlagos szén-dioxid kibocsátási határértéket vezet be az autógyártók személygépkocsi termékpalettájára. A kibocsátási normát fokozatosan vezetik be, azt 2021-től kell majd a járművek valós közúti üzemi terhelését a korábbinál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) tesztelési eljárás szerint teljesíteni. A határértéket nem teljesítő flottákra már…
Részletek>A BMW visszahív több mint 200 ezer autót Európában
Rövidesen visszahív több mint 200 ezer dízelüzemű autót Európában a BMW a kipufogógázt visszavezető rendszer ellenőrzésére, és szükség esetén javítására – jelentette a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A német autógyártó társaság 223 700 darab Európában forgalomba helyezett autó visszahívására készül. A következő napokban tájékoztatják a kereskedőket, akik majd értesítik az érintett tulajdonosokat – írta a FAZ a BMW egy szóvivőjére hivatkozva. A lap becslése szerint a művelet nagyjából 160 millió euróba (ötvenmilliárd forint) kerülhet a cégnek. A gond a kipufogógáz-visszavezető rendszer (exhaust gas recirculation, EGR) hűtőegységénél lehet, szivárgás léphet fel, ami…
Részletek>Tovább bővül a cseh államvasutak utasainak száma
A cseh állami vasutak (Ceské dráhy-CD) utasainak száma több mint 2,5 millióval 89,5 millióra nőtt az idei első hat hónapban éves összehasonlításban – közölte a vasúti társaság. A közlemény szerint elsősorban a távolsági járatok (Prága-Ostrava, Prága-Olomouc) és a nagyobb városok (Prága, Pilsen, Brünn, Ostrava) mellett működő helyi érdekű járatok iránt nőtt a lakossági érdeklődés. A cseh állami vasutak utasai az idei első fél évben 3,93 milliárd kilométert utaztak, éves szinten ez 226 millió kilométeres növekedés. A cseh állami vasúttársaság jelenleg naponta átlagban 7016 vasúti szerelvényt indít, amelyek mintegy 340 ezer kilométert…
Részletek>A Wizz Air induló repülőgépei késtek a legtöbbet tavaly Nagy-Britanniában
A Wizz Air repülőgépei indultak a legnagyobb, a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) adatai alapján hétfőn közölt összesítés szerint átlagosan 23 perces késéssel az Egyesült Királyság repülőtereiről tavaly. A legpontatlanabb légitársaságok 2017-es listáján a magyar hátterű cég után a Norwegian Air Shuttle lett a második, utána pedig a Vueling Airlines, a Thomas Cook Airlines és a BMI Regional következik. A hétfői brit sajtóban közölt összesítés során 44 olyan légitársaságot vettek figyelembe, amelyek legalább kétezer menetrendszerinti járatot indítottak az Egyesült Királyság repülőtereiről tavaly. A késések átlagának megállapításakor minden járatot figyelembe vettek,…
Részletek>Bónusz Brigád: az idén eléri a 13 milliárd forintot az online kuponos piac forgalma
A teljes online bónuszos-kuponos piac közvetített forgalma az indulás utáni első teljes évben, 2011-ben 3,5 milliárd forint volt, 2014-ben elérte a 10,2 milliárdot, és idén várhatóan mintegy 13 milliárd forint lesz – olvasható a Bónusz Brigád közleményében. A Skoopy Kft. tulajdonában álló kuponos oldal, amely az indulása utáni első teljes évben, 2011-ben egymilliárd forint forgalmat ért el, 2014-ben 2,7 milliárd forintot, míg idén várhatóan több mint négymilliárd forint lesz a forgalma. A Bónusz Brigád nyolc év alatt már több mint harminc milliárd forintot spórolt meg a vásárlóinak, ennyivel kevesebbet kellett…
Részletek>A Volkswagen felfüggesztette az elektromos, a hibrid és a gázüzemű autók értékesítését
Felfüggesztette a német Volkswagen csoport (VW) az elektromos és a hibrid meghajtású, valamint a gázüzemű autók értékesítését, mert a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP) – írta a Welt am Sonntag. A VW-nál a lapnak azt mondták, hogy hibrid meghajtású és gázüzemű kocsikra már rendeléseket sem vesznek fel, és elektromos autókat is legkorábban 2019 elejétől tudnak majd ismét szállítani. A gondot az okozza, hogy nincs elég mérőállomás és szakember az új szabványnak megfelelő típusengedélyek kiváltásához. Az elektromos, a hibrid és a…
Részletek>A légiutasok Európában közel egymilliárd euró kártérítést nem igényeltek vissza
Európai utasok mintegy egymilliárd euró jogos kártérítést nem igényeltek vissza a légitársaságoktól, részben azért, mert nem ismerik a jogaikat – mondta Bolyó Anikó (képünkön). A légi utasok érdekérvényesítésével foglalkozó Flight Refund ügyvezetője elmondta, a légitársaság-függő a kártérítések, kárenyhítések kifizetése, önként nagyon kevés cég fizet. Felidézte, hogy a légiutasjogokat európai uniós rendelet szabályozza, légitársaság hibájából történt járattörlés, három órán túli késés, járattúlfoglalás miatt visszautasított beszállás esetén 250 eurótól 600 euróig jár kártérítés. Ugyanakkor vis maiornak számít a kedvezőtlen időjárási viszony, a politikai ok, a sztrájk, ilyen esetekben nem jár kártérítés. Hozzáfűzte,…
Részletek>