Felavatták a kárpitos bútorok, ágyak és matracok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó ADA Hungária Bútorgyár mintegy 1,2 milliárd forint költséggel épült üzemcsarnokát pénteken Körmenden. Az osztrák ADA-konszern összesen 5,2 milliárd forintot fordít a Magyarországon (Körmenden, Zalaegerszegen és a Zala megyei Nován) működő üzemeinek bővítésére. A fejlesztéssel a már meglévő 1300 munkahely mellett további százat hoznak létre – emelte ki köszöntőjében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Hozzátette, hogy a projekteket a magyar kormány 1,05 milliárd forinttal támogatja. Az ADA-konszern döntésében – mely szerint a fejlesztéseket Magyarországon valósítja meg –…
Részletek>Szerző: ©
Új repülőjáratot indít a KLM Bostonba
A KLM Holland Királyi Légitárság 2019 nyarán indítja el Bostonba (BOS) tartó járatait. A KLM heti 3-szor indít majd járatokat Amszterdamból az Egyesült Államok északkeleti partján található célállomásra. Az utat a 292 utas befogadására képes Airbus A330-300 teljesíti. 2019. március 31-től a KLM minden szerdán, pénteken és vasárnap járatot indít Amszterdam és Boston között. Az új KLM járat kiegészítésként szolgál a napi két járat mellé, amelyeket jelenleg Amszterdamból a Schiphol repülőtérről indít Bostonba a Delta Air Lines, az Air France-KLM vállalati partnere. „Az új járat indításával több opciót és nagyobb…
Részletek>Eston: visszaesett a lezárt ingatlanbefektetési tranzakciók értéke az idei első fél évben
Az év közepéig mintegy 320 millió euró értékű ingatlanbefektetési tranzakciót zártak le Magyarországon, ami hatvan százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest – közölte az Eston International Ingatlantanácsadó Zrt. Az ingatlan-tanácsadó előrejelzése szerint ugyanakkor a kedvező finanszírozási környezet és elegendő likvid tőke hatására kitartóan erős kereslettel lehet számolni a befektetési ingatlanok piacán. Az éves befektetési volumen 2018-ban megközelítheti az egy évvel korábbi 1,75 milliárd eurót, de sok esetben a nagy értékű ingatlanoknál az elhúzódó tárgyalások miatt 2019-re csúszhat a zárás. Az összefoglaló szerint az első félévi legnagyobb megállapodások között volt…
Részletek>Német abroncskereskedő céget vásárolt a Hankook
A dél-koreai Hankook Tire abroncsgyártó konszern globális értékesítési rendszerének megerősítése érdekében megvásárolta a német Reifen-Müller gumiabroncs-kereskedő céget – közölte hétfőn a Hankook Tire Magyarország Kft. A vételár üzleti titok. A tájékoztatás szerint a Hankook száz százalékos részesedést vásárolt Németország egyik legnagyobb gumiabroncs kis- és nagykereskedelmi vállalatában, a Reifen-Müller cégben. A befektetéssel a Hankook tulajdonába került a német vállalat kereskedelmi, valamint a használt gumiabroncsok újrafutózásával foglalkozó érdekeltsége. Az 1966-ban alapított Reifen-Müller több mint hétszáz alkalmazottat foglalkoztat, és 44 saját szervizállomást üzemeltet szerte Németországban. A cég irányítását továbbra is az eddigi tulajdonosok…
Részletek>Átlépte a másfél milliót a budapesti repülőtér utasforgalma júliusban
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma átlépte júliusban a másfél milliót, soha ennyi utast nem kezelt még a ferihegyi repülőtér egy hónapban. A Budapest Airport közleményében arról tájékoztat, hogy júliusban 1 millió 512 ezren fordultak meg a légikikötőben, 13,8 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A január-júliusi időszakban 8,3 millió utast kezeltek, 14,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója hangsúlyozta, hogy a ferihegyi utasforgalom bővülési üteme két és félszer akkora, mint az európai átlag, és a közép-kelet-európai régióban is kiemelkedő.…
Részletek>Hasít a Graphisoft Park
A Graphisoft Park SE szabályozott ingatlanbefektetési társaság (SZIT) az első fél évben 2,308 millió euró nettó nyereséget ért el a korábbi gyakorlattal (pro forma) készült beszámoló szerint, 479 ezer euróval, 26 százalékkal többet, mint tavaly a hasonló időszakban, ami megfelel a saját várakozásaiknak – közölte a társaság a BÉT honlapján kedden közzétett jelentésében. A jelentés felidézi: 2018. január 1-jei hatállyal bejegyezték a társaság SZIT státusát, ennek előírásai szerint a korábban alkalmazott gyakorlattól eltérően nem az ingatlanok értékcsökkenéssel csökkentett bekerülési értéke alapján mutatják be a nemzetközi számviteli elvek (IFRS) szerinti konszolidált…
Részletek>Október végén költözik az isztambuli reptér
Október végén költözik az isztambuli repülőtér. Az isztambuli Új Repülőtér első járatának dátumát és útvonalát is nyilvánosságra hozták. Az átköltözés akkor kezdődik, amikor az új repülőtér 95 százalékban elkészül. Az isztambuli Új Repülőtérről az első járat 2018. október 31-én 14 órakor a fővárosba, Ankarába indul el. Az első nemzetközi járat pedig az Észak-ciprusi Török Köztársaságba (KKTC) és Azerbajdzsánba indul. A Török Légitársaság (THY) vezetői bizottságának elnöke, İlker Aycı elmondta, hogy az átköltözés mintegy 45 órát fog igénybe venni: „Az Új Repülőtérre való átköltözés a légi közlekedés történetének legnagyobb mozgása lesz.…
Részletek>Waberer’s: növekvő forgalom, csökkenő eredmény
A Waberer’s International Nyrt. 184,5 millió euró árbevételt ért el 2018. második negyedévben, ez 16,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a társaság kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 14,5 százalékkal, 19 millió euróra csökkent 2018. második negyedévben 2017. ugyanezen időszakához képest. A cég a nemzetközi fuvarozási szegmensben növelte részesedését az európai komplettrakomány-piacon, ahol a bevétele 19 százalékkal nőtt, ugyanakkor az EBITDA 14 százalékkal alacsonyabban alakult, részben a járműkihasználtság csökkenése miatt. A társaság bevétele a regionális szerződéses logisztika szegmensben, a bővülő…
Részletek>Horvátország aláírta a Peljesac-híd megépítéséről szóló dokumentumokat egy kínai céggel
Horvát vezetők aláírták a Peljesac-híd építése projektdokumentumainak átadásáról szóló megállapodást egy kínai vállalattal, ezzel ténylegesen megkezdődhetnek az építési munkálatok, jóllehet Horvátország még nem rendezte a szomszédos Bosznia-Hercegovinával ez üggyel kapcsolatban fennálló határvitáját. Az építkezési munkálatok megkezdéséhez szükséges iratokat a horvát autópálya-kezelő vállalat (HC) írta alá a China Road and Bridge Corporation kínai konzorciummal. Horvátország a Peljesac-híddal Bosznia-Hercegovina adriai tengerpartját elkerülő, közvetlen közúti összeköttetést szeretne kialakítani saját, délebbre fekvő tengerparti földsávjával. A híd stratégiai fontosságú, kiemelt projekt Horvátországban, összértéke bruttó 526 millió euró (170,5 milliárd forint). Az Európai Unió 85 százalékban,…
Részletek>Kétszer nagyobb volt a légiforgalom Magyarország fölött júliusban az előrejelzettnél
A HungaroControl adatai szerint kétszer akkora volt júliusban az átrepülő légiforgalom Magyarország fölött, mint az előre jelzett. A magyar légiforgalmi szakszolgálat közleménye szerint az előző év azonos időszakához képest az átrepülő forgalom növekedése meghaladta a 10,5 százalékot, és új rekord született: először lépte át a 110 ezer gépet a forgalom. Ez kétszerese az előrejelzettnek és háromszorosa az európai átlagnak. A budapesti repülőtér forgalma hosszú idő után először haladta meg a 11 ezer gépmozgást (fel- és leszállást), és a legfrissebb előrejelzések is azt mutatják, hogy 2018 őszéig minden hónapban kétszámjegyű növekedés…
Részletek>