Vizsgálatot indít a Fővárosi Kormányhivatal a Ryanair újabb botránya miatt

Ryanair

Azonnali vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Kormányhivatalnál Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a Ryanair egyik járatán történtek miatt – közölte a Miniszterelnökség. A vizsgálatot a július 27-iki, 5096-os (Ammán-Budapest) járata miatt indították, a fogyasztóvédelmi vizsgálat során a hatóság feladata feltárni, hogy a légitársaság megfelelően tájékoztatta-e az ügyfeleit és eleget tett-e a segítségnyújtási kötelezettségének – írták. Az egyik nyilatkozó utas azt mondta, a viharos időjárás miatt a gép Budapest helyett Pozsonyban szállt le, az utasoknak azt mondták, busszal szállítják át őket Budapestre, de ez végül nem történt meg, az…

Részletek>

Bukarest majdnem utolérte Budapestet

Henri Coanda, Bukarest

Az első öt hónapban 5,47 millió utasa volt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi repülőtérnek, ami 7,9 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest – adta hírül a Ziarul Financiar. A román gazdasági-pénzügyi újság összeállítása szerint a bukaresti légi kikötő az idei első öt hónapban tartotta a tavalyi növekedési ütemet, hiszen 2018-ban 13,8 millió utast szolgált ki, ami szintén nyolc százalékos növekedésnek felelt meg az előző évhez mérten. Az első öt hónapban a bukaresti repülőtér utasforgalma az országos átlag fölötti növekedést mutatott, hiszen a romániai repülőtereket igénybe vevő utasok…

Részletek>

Megugrottak tavaly a prágai repülőtér bevételei

Václav Havel repülőtér

Több mint 3,415 milliárd koronás adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet a prágai Václav Havel repülőtér, ez 1,369 milliárd koronával haladja meg a cég előző évi profitját – közölte a repülőtér tavalyi éves jelentésében. A Novinky.cz cseh hírportál szerdai tudósítása szerint a nyereség megugrásához elsősorban a repülőtér utasforgalmának nagymértékű növekedése járult hozzá. A prágai légikikötő tavaly rekordszámú, 16,8 millió utast kezelt. A Václav Havel repülőtér összbevételei tavaly éves szinten hét százalékkal 8,45 milliárd koronára emelkedtek. A bevételek legnagyobb része, 5,746 milliárd korona a repülőteret használó légitársaságoktól beszedett illetékekből származott. A bevételek…

Részletek>

Javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megítélése az utasok körében

Ferihegy

Javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megítélése az utasok körében 2019 második negyedévében – közölte a repülőtér üzemeltetője. A Budapest Airport tájékoztatása szerint az 5-ös skálán mért általános elégedettségi mutató a tavalyi 3,71 pontról 2019 második negyedévének végére 3,83 pontra emelkedett. Az utasok visszajelzése alapján jelentős mértékben fejlődött a terminálok tisztasága és a repülőtér általános atmoszférája, ugyanakkor a parkolással kapcsolatos szolgáltatásokat nem tartják megfelelőnek. A felmérést világszerte több mint hétszáz repülőtér bevonásával, nemzetközi szabványok szerint, negyedévente készítik. Az utasok 36 különböző szempont alapján értékelik az őket leginkább érintő repülőtéri…

Részletek>

Az EU több mint 173 millió eurót fordít a Kassa környéki autópályák építésére

Mintegy 173 millió eurót (56,5 milliárd forintot) fordít az Európai Unió a Kassa környéki közlekedés fejlesztésére, azon belül is a felvidéki Budamér (Budimír) és Magyarbőd (Bidovce) közötti, valamint a Kassaolcsvár (Kosicke Oµsany) és Rás (Hrasovík) közötti autópálya-szakaszok építésére. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint ez a projekt javítani fogja az úthálózatot Kassa környékén, így a város 240 ezer lakosa gyorsabban és biztonságosabban közlekedhet majd a jövőben, illetve jobb lesz az összeköttetés Szlovákia és a környező országok között. „A kassai térség lakosai lesznek az első haszonélvezői a fejlesztésnek. Végső soron azonban minden…

Részletek>

Csúcsforgalom: rendkívüli intézkedéseket vezet be a Budapest Airport

Ferihegy, Cargo City

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a július végén és augusztus elején várható rendkívül magas utasforgalom miatt. A Budapest Airport közleményében azt írta, hogy a Maccabi Európa Játékok, a Formula-1 Magyar Nagydíj és a Sziget fesztivál miatt is erős forgalomra lehet számítani a repülőtéren, az utasszám többször is átlépi majd a napi ötvenezres értéket. A forgalom gyorsítása érdekében üzembe helyeztek egy újabb folyosót az utasbiztonsági átvilágításon és már működik a várakozási időt előrejelző rendszer is. Emellett a repülőtéren lehetőség van a korai poggyászleadásra: már a járat…

Részletek>

Elektromos autókkal bővül a Mol Limo flottája

A Mol közösségi autómegosztó szolgáltatása ötven új elektromos autóval bővül, július közepétől elérhetőek a korábbiaknál is kisebb, így könnyen leparkolható kocsik. A Mol közleménye szerint a közösségi autómegosztó flottája húsz Smart EQ fortwo és harminc forfour modellel bővül. Az ötven új elektromos Smart ötven benzinüzemű VW up! helyére érkezik, így a flotta továbbra is 450 autóból áll, amelyből már 150 elektromos meghajtású. Ezzel párhuzamosan folyik az elektromos gyorstöltőhálózat bővítése egész Budapesten. Július közepétől az egyik Budapest-környéki strandra, a Lupa-tóra is eljuthatnak a felhasználók a Mol Limo autóival. A budakalászi tónál…

Részletek>

Újabb gigantikus CAF-villamos érkezett Budapestre

CAF villamos

Újabb, 56 méteres CAF-villamos érkezett a fővárosba; a hosszú szerelvény várhatóan ősztől áll forgalomba az 1-es villamos felújított vonalán – jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény szerint a 345 utas befogadására alkalmas, 81 ülőhellyel rendelkező szerelvényt a budapesti villamos és trolibusz járműprojekt második ütemének keretében vásárolták. Hozzátették: a villamosjárműpark megújítását több mint 17 milliárd forintos európai uniós forrásból megvalósító projektnek köszönhetően összesen öt hosszú, 56 méteres és további 21 rövid, 34 méteres szerelvény érkezik Budapestre. Az új hosszú szerelvény az 1-es villamos Kelenföld vasútállomásig meghosszabbított vonalán közlekedik…

Részletek>

Az ITM egyre keményebb: május óta harmincöt taxi rendszámát vonta be a hatóság

Május óta harmincöt taxi rendszámát vonta be a fokozott ellenőrzéseket végző hatóság – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A közleményben kiemelték, hogy a nyári tömegrendezvényekhez kapcsolódóan Budapesten, Sopronban és Zamárdiban összevont személyszállítói ellenőrzést végeztek négy régió közlekedési hatósági szakemberei az elmúlt két hétben. A közleményben részletezik, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium közúti ellenőrei június végén, július elején a Volt Fesztivál és a Balaton Sound helyszíneinek közvetlen közelében, valamint Budapest kiemelt közlekedési csomópontjainál, a Keleti Pályaudvar, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Népliget térségében dolgoztak. A megvizsgált 227 taxi…

Részletek>

MÁV: 1700 milliárd forintot szán a kormány vasúti fejlesztésre

MÁV InterCity vonat

A kormány 1700 milliárd forintot szán vasúti fejlesztésre a következő hat évben – mondta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója. Loppert Dániel elmondta, hogy Debrecen, Miskolc és Pécs irányába történnek majd nagyobb pályafejlesztések. Hozzátette, a MÁV Zrt. a kormányzatnak elfogadásra beadott egy 2023-ig tartó stratégiát, amely bemutatja, hogy a vasúti közlekedés miként válhat versenyképessé a közúti közlekedéssel szemben. A stratégia szerint 2025-ig a menetidőt a Budapest és Debrecen, illetve a Budapest Miskolc vonalon is két óra alá csökkenti majd a társaság. Jelenleg a MÁV Zrt. 80 kilométeren tud gyorsvasúti sebességet garantálni,…

Részletek>