Négy ország – Németország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – vesz részt az európai közlekedési hálózat regionális fejlesztésével foglalkozó CORCAP projektben, amelynek az a feladata, hogy cselekvési terveket, elemzéseket készítsenek a Rostock – Budapest közötti hatékony, több közlekedési alágazatot igénybe vevő áruszállítás megvalósítása érdekében – közölte a projekt egyik magyar résztvevője, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. A közlemény szerint a projekt teljes költségvetése 2,5 millió euró, amelyből 2,1 millió eurót a határokon átnyúló európai uniós Interreg Közép-európai program finanszíroz, a fennmaradó összeget a résztvevő országok biztosítják, Magyarország hozzájárulása 110 ezer…
Részletek>Kategória: Szállítmányozás
A Boeing felfüggesztette a 777-8-as repülőgépe fejlesztését
A Boeing felfüggesztette új szélestörzsű repülőgépe, a 777X kisebb, 8-as változatának fejlesztését, a gép forgalomba állásának időpontja bizonytalan – írta az Air Current szaklap alapján a Reuters. A 777X program jelenleg is kisebb csúszással zajlik, mivel a Boeing sok erőforrását köti le a 737 MAX-ok újratervezése, illetve engedélyeztetése, emellett az újgenerációs 777-esek hajtóművével is műszaki nehézségei adódtak a gyártó General Electricnek. Emiatt a nagyobb, 9-es variáns idénre tervezett első felszállását a Boeing közlése szerint csak 2020 elején tarthatják meg, és várhatóan még abban az évben kereskedelmi forgalomba is állhat, a…
Részletek>Bővült Ferihegy utasforgalma júliusban
Hat százalékkal bővült a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma júliusban az egy évvel korábbihoz képest, az áruforgalom azonban jelentősen csökkent – derül ki a CAPA Aviation légiközlekedési tanácsadó cég honlapján közzétett adatokból. A ferihegyi repülőtér a nyár második hónapjában 1,6 millió utast kezelt, a kezelt áru mennyisége viszonyt 8,3 százalékos visszaesést mutat a tavalyihoz képest: júliusban 11,2 ezer tonna áru indult és érkezett a repülőtéren keresztül. A gépmozgások, a fel- és leszállások száma 11,6 ezer volt, 4,1 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor. A budapesti repülőtér tavaly rekord utasforgalmat bonyolított…
Részletek>Chicago és Budapest között indít járatokat jövő tavasszal az American Airlines
Chicago és Budapest között indít közvetlen járatot a dallasi székhelyű American Airlines a jövő évi nyári menetrendben, a magyar piacon már jelen levő légitársaság hetente négyszer közlekedteti a járatot. A légicég honlapján publikált közlemény szerint Budapestre az American Airlines Boeing 787-8-as Dreamlinerei közlekednek hetente négy alkalommal május 7-től október 24-ig. A társaság emellett a régióban Krakkóba és Prágába is indít járatokat Chicagóból. Az Illinois-i nagyváros és Budapest között tavaly létesült először közvetlen összeköttetés, a LOT Polish Airlines indított járatot a két város között, amely egész évben heti kétszer közlekedik. A…
Részletek>Prága-Budapest vasúti járatokat indít a RegioJet cseh közlekedési vállalat
Prágát Budapesttel összekötő vasúti járatokat indít 2020 júniusától a RegioJet cseh közlekedési vállalat – közölte Ales Ondruj, a RegioJet szóvivője. A RegioJet kezdetben naponta két-két járatot indít mindkét irányban Brünnön (Brno) és Bécsen keresztül. A gyakorlatban a RegioJet jelenleg már létező Prága-Bécs járatainak a meghosszabításáról van szó Budapestig. A Radim Jancura cseh vállalkozó tulajdonában lévő RegioJet ezzel a lépésével konkurrenciát, vetélytársat hoz létre a cseh, illetve az osztrák államvasutaknak. A Cseh Vasút (Ceské dráhy) részvénytársaság Prága-Budapest járatai Brünnön és Pozsonyon keresztül kötik össze a két fővárost, az osztrák ÖBB pedig a…
Részletek>Automata poggyászfeladó rendszert telepített a Budapest Airport
Automata poggyászfeladó rendszert telepített és helyezett tesztüzembe a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a ferihegyi repülőtér 2-es terminálján. A Budapest Airport közleménye szerint a 2A és 2B terminálon is 2-2 automatát üzemeltek be, amelyek tesztüzemben működnek. Az utasok a beszállókártyán feltüntetett vonalkód szkennelése után maguk nyomtathatják ki és helyezhetik el a feladni kívánt csomagon a poggyászszalagot. Ezt követően az automatizált feladó pulton a szalag beolvasása után egyszerűen feladható a poggyász. A szolgáltatáshoz elsőként a repülőtér legnagyobb forgalmat generáló légitársasága, a Wizz Air diszkont légitársaság csatlakozott, de egyelőre korlátozott számú…
Részletek>Háromszázmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Wizz Air
Ismétlődő jogsértések miatt 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala első fokon a Wizz Air légitársaságra – közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára. Tuzson Bence tájékoztatása szerint a hivatal az elmúlt két hónapban hét esetben folytatott fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Wizz Airrel szemben. Ezekből ötben állapított meg fogyasztóvédelmi szabálysértést. Hangsúlyozta: ismétlődő jogsértés esetén a lehető legszigorúbb büntetésre számíthatnak a fogyasztókat megkárosító társaságok, ezért a kormányhivatal első fokon 300 millió forint bírságot szabott ki, erről tájékoztatták a légitársaságot. Tuzson kifejtette, „minden esetben a legszigorúbban fellépünk az utasok megtévesztésével, megfelelő…
Részletek>Madarak: kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító repülőgép Moszkvánál, sérültek
Kényszerleszállást hajtott végre Moszkva közelében csütörtök hajnalban az Ural Airlines légitársaság egyik utasszállító repülőgépe, miután mindkét hajtóműve madarat „szippantott be”. Az incidens miatt 23 sérültet, köztük öt gyereket kórházba kellett szállítani. Az Airbus 321-es egyik hajtóműve kigyulladt. Az orosz hírügynökségek első jelentéseikben még nem tudtak sérültekről. A baleset ennek ellenére vezető hír lett, miután az oroszországi légi közlekedésben az elmúlt években több halálos végű szerencsétlenség történt. Az U6178-as járat az orosz fővárosból Szimferopolba, a Krím félszigetre tartott, fedélzetén 234 főnyi utassal és személyzettel, amikor röviddel a felszállás után madárrajba ütközött. A gép…
Részletek>Budapest Airport: a közlekedési múzeumba kerül egy régi Malév-reklámtábla
Több mint húszéves Malév-reklámtábla került elő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a tábla a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba kerül – közölte a Budapest Airport (BA). A volt nemzeti légitársaság reklámtábláját 1997-ben helyezték ki a repülőtérre vezető út felett állított reklámhídra, később újabb reklámfelületek kerültek rá. A BA a repülőtér gyorsabb, egyszerűbb megközelítését szolgáló turbókörforgalom építése miatt döntött a mintegy húsztonnás híd lebontásáról, a munkálatok közben került elő a 2012-ben megszűnt Malév hirdetése. „A múlt ezen ereklyéjét a Budapest Airport nagy örömmel ajánlja fel a megújuló Magyar Műszaki és Közlekedési…
Részletek>Budapest és Nis között indított járatokat az Air Serbia
Budapest és Nis között indított járatot az Air Serbia – közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport. A 144 ülőhelyes Airbus A319-essel repült járatok egész évben hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap közlekednek a két város között. A Budapest-Nis járat elindítása része annak a szerb állam által kiírt és az Air Serbia által megnyert közszolgáltatási szerződésnek, amelynek keretében a szerb légitársaság tizenkét új járatot indít el. Budapest mellett egyebek közt Bologna, Róma, Salzburg és több német nagyvárosába is ezen szerződés alapján indulnak új járatok. A dél-kelet szerbiai város…
Részletek>