Szombattól új esti és éjszakai járatok közlekednek a váci és a ceglédi vasútvonalon

sín vasút

Szombattól új esti és éjszakai járatok közlekednek Budapestről a váci és a ceglédi vasútvonalon, így a közvetlen térségben élő mintegy százezer ember számára tervezhetőbbé, biztonságosabbá válik az éjszakai utazás – közölte a MÁV Zrt. A közlemény szerint a Budapest-Vác-Szob vonalon a szombatra és vasárnapra virradó éjjel folyamatos lesz a vonatközlekedés, szombattól óránként járnak majd személyvonatok a Nyugati pályaudvarról. A főként Dunakeszi lakosságának kérésére bevezetett éjszakai vonatok normál díjszabással vehetők igénybe, a vasúti bérletek is érvényesek és kiegészítő jegy váltására sincs szükség. Hétfőtől pedig munkanapokon esténként két órával, egészen 21 óráig…

Részletek>

Közel ötmillió utas fordult meg a ferihegyi repülőtéren a harmadik negyedévben

Rolf Schnitzler

A harmadik negyedévben 4,7 millió induló és érkező utazó használta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljait – közölte az üzemeltető Budapest Airport. Az év legforgalmasabb hónapjaiban, júliusban és augusztusban 1,6 millió feletti volt a havi forgalom, és szeptemberben is 1,5 millió fölötti volt az utasszám. 2018 hasonló időszakához képest 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedév forgalma, ami a korábbi évekhez képest kisebb bővülés. Nagyobb arányban nőtt a Schengenen kívüli forgalom, ez a szegmens nyolc százalék fölötti bővülést ért el, míg a schengeni irányba induló vagy onnan érkező utasok száma…

Részletek>

Vádat emeltek egy érkező vonattal szemben szerelvényt elindító vasutas ellen

vasút

A vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt emeltek vádat Zalaegerszegen egy vasutas ellen, aki tavaly decemberben figyelmetlenségből egy érkező vonattal szemben indított el egy szerelvényt, de ütközés nem történt – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője. Pirger Csaba közölte: a 35 éves nő külső forgalmi szolgálattevőként teljesített szolgálatot 2018. december 9-én a zalaegerszegi vasútállomáson, feladata volt egyebek mellett a vonatok indításra történő felhatalmazása a rendelkező forgalmi szolgálattevő utasítása alapján. Aznap este a Zalaegerszegre érkező vonatok késtek, köztük egy InterCity szerelvény is, amelyet jelentős késéssel tudtak továbbindítani Zalaszentivánról Zalaegerszeg felé. A szerelvény számára…

Részletek>

Elkészült a Csepeli Szabadkikötő területén a mobil árvízvédelmi fal

A Csepeli Szabadkikötőben kiépített mobil árvízvédelmi fal és a hozzá kapcsolódó csarnoképület 1,359 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és hazai forrásból valósult meg, a vízi áruszállítás gördülékenysége, kiszámíthatósága szempontjából kulcsfontosságú létesítményt pénteken adták át – közölte a Mahart-Szabadkikötő Zrt. A közlemény szerint ez a közelmúlt egyik legnagyobb fejlesztése a Csepeli Szabadkikötő területén. Az Európa belvízi közlekedésében meghatározó szerepet játszó szabadkikötőben a mobilgátnak köszönhetően a jövőben a magas vízállás, az egyre gyakoribb árvízhelyzetek sem eredményeznek időszakos leállást. A beruházás elsősorban a szabadkikötő I-es kereskedelmi medencéjét érinti, ez a…

Részletek>

Elkészült a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út

Teljessé vált a Nyíregyházát nyugatról elkerülő 338-as főút, amelynek utolsó, csaknem nyolc kilométer hosszú szakaszát szerdán adták át a nyírségi megyeszékhelyen. Kovács Péter, a beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) műszaki igazgatóhelyettese a beruházásról szólva elmondta, az elkerülő új szakasza két ütemben épült meg, az első a Tiszavasváriba vezető 36-os és a Tokajig tartó 38-as főutat köti össze, a második a 38-as főúti csomóponttól a város északnyugati részén fekvő Nyírszőlősig vezet. A fejlesztés keretében vasúti felüljáró és körforgalmi csomópontok épültek meg, egy szakaszon pedig teherbíróbb, zajtalanabb gumibitumenes aszfaltréteget kapott…

Részletek>

Az elmúlt tíz évben csak 600 kilométer vasúti pályát korszerűsítettek Magyarországon

Magyarországon az elmúlt tíz évben mintegy 600* kilométer vasúti pálya korszerűsítése és 300 kilométer vasútvonal villamosítása történt meg — mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület 2019 Magyar Vasút konferenciáján. Felújítottak állomásokat, fejlesztették a gördülő állományt, új villamos mozdonyokat szereztek be, motorvonatokat vásároltak és a MÁV saját fejlesztésben húsz vasúti kocsit gyártott – sorolta a miniszter, aki hangsúlyozta, a vasút hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez, köztük a rekordokat döntő turizmus teljesítményéhez, eljuttatja a dolgozókat a munkahelyükre, szerepet játszik a környezetterhelés csökkentésében. Hozzátette: az árufuvarozás fontos…

Részletek>

Csődeljárást kért maga ellen az Adria Airways szlovén légitársaság

Csődeljárást kért maga ellen hétfőn az Adria Airways szlovén légitársaság – közölte a helyi sajtó. A vállalat törölte az összes járatát. A Kranj Kerületi Bíróságnak három napja van, hogy határozzon a kérelemről. A Banki Vagyonkezelő Társaság (BAMC) és a Szlovén Állami Vagyonkezelő Holding (SSH) az elmúlt napokban a rendelkezésére álló adatok alapján kivizsgálta a társaságot, és arra a következtetésre jutott, hogy az Adria Airwaysnek sokkal nagyobb a vesztesége a vártnál. Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a légitársaság nagyon rossz állapotban van, aminek egyik oka a rossz vállalatvezetés, azt…

Részletek>

Hétfőtől őszi menetrend szerint közlekednek a balatoni hajók és kompok

Balatoni hajó, BAHART

Vasárnap véget ért az utóidény a balatoni személyhajózásban, a hétfőtől érvényes őszi menetrend szerint már csak három hétvégén és ünnepnapon közlekednek a Balatoni Hajózási Zrt. hajói, és a komp is rövidebb ideig jár – olvasható a hajózási társaság honlapján. Az őszi menetrend szerint október első három hétvégéjén, szombatonként és vasárnaponként, valamint október 23-án közlekednek a menetrendi hajók két útvonalon, Siófok-Balatonfüred-Tihany, valamint Fonyód-Badacsony között. A társaság sétahajókat is csak ezeken a napokon indít Badacsonyból, Balatonfüredről, Keszthelyről és Siófokról. A kompon – a november 3-ig érvényben lévő őszi menetrend életbelépésével – az…

Részletek>

BKK: forgalomba állnak az új Solaris-Skoda trolibuszok Budapesten

Solaris - Skoda autóbusz

Forgalomba állnak az új Solaris-Skoda trolibuszok Budapesten – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Közleményükben kiemelték: a tíz szóló és tizenegy csuklós Solaris-Skoda trolibusz sikeresen teljesítette a tesztüzemet és az utasok nélküli próbafutást, így ettől a héttől ütemezetten forgalomba állnak a fővárosban. A légkondicionálóval is felszerelt járművek alacsonypadlós kialakításúak, ezért a mozgásukban korlátozottak és a babakocsival közlekedők is kényelmesen használhatják őket. Azt írták: jelenleg a főváros útjain 36 ilyen gyártmányú és típusú, de korábbi generációból származó jármű közlekedik. A trolik legalább négy kilométert felsővezeték nélkül, önjáró üzemmódban is meg tudnak…

Részletek>

A Volánbusz végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást októbertől

Volánbusz

Október 1-től országszerte az állami Volánbusz Zrt. végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást, az integrációtól eredményesebb, hatékonyabb működést vár a kormány – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya. Közleményük szerint a hat regionális közlekedési központ beolvadása után csaknem 19 ezer dolgozóval Magyarország harmadik legtöbb munkavállalóját foglalkoztató állami társaság jön létre, a munkavállalókat és munkahelyeiket nem érinti az egyesülés. Hónapok óta tartó előkészítő munka után történik meg az egyesülés, a hat regionális közlekedési központ jogutódlás útján beolvad a Volánbusz Zrt.-be. Ezzel nem ér véget…

Részletek>