Leállt az Easyjet is

Bejelentette teljes leállását az Easyjet is. A légitársaság a közleményében azt írta, az elmúlt napokban az Easyjet 650 mentesítő járatot üzemeltetett, amelyekkel 45 ezer utast szállítottak. Ezeket a kormányokkal együttműködve továbbra is folytatják, de kereskedelmi járatot az utazási szabályok szigorítása miatt nem indítanak el. A diszkont légitársaság egyelőre nem tudja, hogy mikor indulhatnak újra a menetrend szerinti járatokat, az Easyjet folyamatosan vizsgálja ennek lehetőségét. Hangsúlyozták, hogy a társaság pénzügyi helyzete stabil, a dolgozók fizetésük nyolcvan százalékát kapják meg. Az Easyjet Európa második legnagyobb diszkont légitársasága, 2019-ben 337 repülőgépével 95 millió utast szállított…

Részletek>

Hetven évvel ezelőtt nyílt meg a ferihegyi repülőtér

Ferihegy

Hetven évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyílt meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőtere, amely azóta 240 millió utast szolgált ki. A repülőteret üzemeltető társaság csütörtöki közleményében azt írta, a nyitóünnepség óta a repülőtér 25 569 napot üzemelt, a koronavírus-járvány előtti időszakban a repülőtér dolgozói már napi 40-44 ezer utast és átlagosan napi 336 járatot kezeltek, a repülőgépek pedig 2019 végére 153 külföldi célállomással kötötték össze Budapestet. Az elmúlt hét évtizedben több mint 240 millió utast és kétmillió tonna árut, mintegy 430 millió kézi- és feladott poggyászt kezeltek, a futópályákat…

Részletek>

Uniós bíróság: a légiutas kártalanításra jogosult az átfoglalt járat késése esetén is

Az a légiutas, aki egy járat törlése miatt kártalanításban részesült, és elfogadta, hogy másik járaton utazzon, jogosult az átfoglalt járat késése miatti kártalanításra – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága. Az ügy előzménye, hogy utasok a finn fővárosból, Helsinkiből Szingapúrba tartó közvetlen járatra foglaltak helyet a Finnair légitársaságnál, azonban a gép műszaki problémája miatt az utat törölték. Az utasok elfogadták a Finnair egy másik légitársaság járatán, átszállásos utazásra vonatkozó ajánlatát, amelynek üzemeltető légi fuvarozója szintén finn légitásaság volt. Meghibásodás miatt azonban az átfoglalt járat több mint három órát…

Részletek>

Helyére emelték az újjáépített genovai híd utolsó elemét

A genovai kikötő hajóinak szirénazúgása köszöntötte a város új hídját, amelynek utolsó elemét a kedd délelőtt illesztették a helyére a 2018. augusztus 14-én leomlott Morandi híd pótlására. Az új hidat éjszaka zöld-fehér-piros fények világították meg. „Olaszország ezzel az új híddal áll talpra, ez az újraindulás jele” – írta közösségi oldalára Giovanni Toti Liguria tartomány kormányzója. A híd utolsó, tizenkilencedik elemét a miniszterelnök Giuseppe Conte és Paola De Micheli infrastrukturális és közlekedésügyi miniszter, valamint Marco Bucci genovai polgármester jelenlétében illesztették véglegesen a helyére. Az új híd felavatását az első forgalmi próbák után…

Részletek>

Segít az EU: 19 emeletes motorvonat beszerzését támogatja

Homolya Róbert

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) eredményesen kezdeményezte a nagykapacitású villamos motorvonatok beszerzését célzó nagyprojekt elszámolható költségeinek növelését. Az Európai Bizottság közelmúltban elfogadott határozata alapján így tizenkilenc emeletes jármű megvásárlása finanszírozható az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program uniós és hazai forrásaiból. A kormány a mintegy százmilliárd forintos beszerzés folytatásának fedezetét is biztosította már tavalyi döntésével – közölte a tárca. A MÁV-START Zrt. 2017 áprilisában kötött nyolc évre szóló keretmegállapodást a gyártó Stadlerrel negyven, hatszáz ülőhelyes KISS elővárosi villamos motorvonatra. Az első két eseti szerződésben 19 motorvonatot hívtak le, amelyek a két…

Részletek>

Kedvezőbbek a légi áruszállítás mutatói, mint a 2008-as válságban

Alexandre de Juniac az IATA elnök-vezérigazgatója

Kedvezőbbek a légi áruszállítási szektor mutatói a 2008-as gazdasági válsághoz képest, de a korlátozások feloldása után újra nehéz helyzetbe kerül az ágazat – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) videokonferenciáján. Brian Pierce, a háromszáz légitársaságot tömörítő, montreali kereskedelmi szervezet vezető közgazdásza azt mondta, márciusban 15,2 százalékkal csökkent a légi áruszállítás volumene, a 2008-as válságban viszont ennél nagyobb, 25 százalékos visszaesést mértek. A mostani helyzetben még a bizalmi indexek is magasabban vannak, és a cégek jövedelmezősége is kedvezőbb a 12 évvel ezelőtti válsághoz képest. Ennek oka az elemző szerint…

Részletek>

Elkészült a Pázmánd – Kápolnásnyék közötti kerékpárút

kerékpárút

Európai uniós támogatással valósult meg a Pázmándot Kápolnásnyékkel összekötő kerékpárút. Alapvető cél egy hatékonyan működő, összefüggő kerékpáros úthálózat megvalósítása, a két település között, amelyet Kápolnásnyék Község Önkormányzata és Pázmánd Község Önkormányzata közösen valósított meg – az utóbbi önkormányzat konzorciumi vezetésével. Az útépítéshez 367,79 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a konzorcium. A térségi települések közötti kerékpáros elérhetőség javítása a mindennapos, munkába járó (hivatásforgalmi) forgalom mellett a turisztikai kerékpáros közlekedés fellendülését, térnyerését eredményezi. A térség tervezett gerinchálózatának egyik alapvető elemeként, egy észak-déli irányban húzódó nyomvonal kialakításának lehetősége került vizsgálat…

Részletek>

Súlyos károkat okozott a járvány a kínai légi közlekedésben

Súlyos károkat okozott az új koronavírus-járvány a kínai légi közlekedésben, miután a különböző utazási korlátozások miatt a légitársaságok kénytelenek voltak jelentősen lecsökkenteni járataik számát, a megbetegedés miatti félelmek pedig a keresletre is hatással voltak. A Zsenminvang kínai hírportálon megjelent cikk a kínai Polgári Légiközlekedési Hivatal közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy az idei első negyedévben a kínai légitársaságok összesen 33,62 milliárd jüan (1528 ezer milliárd forint) veszteséget könyveltek el. A veszteség túlnyomó részét, 20,96 milliárd jüant (952,6 milliárd forint) februárban szenvedték el. Az év első három hónapjában az utasforgalom éves összehasonlításban…

Részletek>

Utasforgalma 0,7 százalékát tudta megtartani a Budapest Airport

Elvesztette utasforgalma 99,3 százalékát a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a koronavírus-járvány miatt szinte teljesen leállt légiközlekedés miatt, a kiszolgált gépek többsége áruszállító járatot teljesít. A ferihegyi repülőtér üzemeltetője közleményében azt írta, korábban a fel- és leszállások száma átlagosan 320 volt naponta, ez most mindössze 35, és ezek közül csak néhány utasszállító járat. Tavaly áprilisban átlagosan 44 ezer utast kezeltek minden nap, ez a szám most 275. A húsvéti időszakban tavaly 1311 fel- és leszálló gép közlekedett, melyek 190 ezer utast szállítottak, idén az ünnepek alatt 1283 utas fordult meg…

Részletek>

Elfogadta az EU a nemzetközi szállításra és a járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályokat

kamion

Az Európai Unió tagállamai elfogadták az uniós közúti szállítási ágazat reformját jelentő új szabályokat, amelyek a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetését, munkakörülményeit is meghatározzák – közölte az uniós tanács kedden. A jogszabályt még az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia ahhoz, hogy hatályba léphessen. A mobilitási csomag néven ismert reform keretében jobb szociális és munkakörülményeket kívánnak teremteni a gépjárművezetőknek, ugyanakkor az is cél, hogy megteremtsék a fuvarozók határokon átnyúló szolgáltatás-nyújtásának szabadságát. Az új szabályok hozzájárulnak továbbá a közúti közlekedésbiztonság javításához – közölték. A reform keretében egyértelművé teszik a korábbi, félreértelmezhető…

Részletek>