A MÁV-Start huszonkét hálókocsit szerez be

MÁV, pályaudvar

A vasúttársaság a szolgáltatásbővítés érdekében gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 22 használt, légkondicionált hálókocsi beszerzésére, az ajánlatokat július 20-áig lehet beadni. A fejlesztést a vasúttársaság saját forrásból finanszírozza. A MÁV-Start szerdai, a honlapján közzétett közleménye szerint az év végéig fokozatosan újabbakra cserélik a most használt hálókocsikat. A tervek szerint a fejlesztésnek köszönhetően új vonatok indulhatnak, és bővülhet a meglévő járatok kapacitása. A MÁV-Start 33 darab fekvőhelyes és hálókocsijából több csak korlátozottan használható fel a nemzetközi forgalomban. Ezért a vasúttársaság már korábban is tervezte használt kocsik beszerzését, amire a jelenlegi piaci…

Részletek>

Csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air román légi társaság

Blue Air

Csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air román kereskedelmi légi társaság, amely a következő 18 hónapban 100 millió euró adósságot kell átütemezzen – közölte a légitársaság. A csődegyezségi eljárást olyan vállalat kezdeményezheti, amely adósságokat halmozott fel, és célja, hogy az adósok ne kérjék számláinak zárolását. Oana Petrescu, a Blue Air vezérigazgatója a Profit.ro román gazdasági portálnak elmondta: az eljárás célja a csődeljárás és a vállalat számlái zárolásának a megelőzése. Közölte: a következő 18 hónapban 100 millió euró adósság kifizetését kell átütemezniük. Hozzátette: a vállalat azért jutott ilyen helyzetbe, mert március és…

Részletek>

Piacvédelmi konzultációt kezdeményezett a NiT Hungary fuvarozói érdekképviselet

Dittel Gábor

A NiT Hungary soron kívüli piacvédelmi konzultációt kezdeményezett július 9-ére az érintett szakhatóságok bevonásával, mert álláspontja szerint veszélyes árverseny tapasztalható a közúti árufuvarozásban, a magyarországi exportfuvarok mintegy harmadát áron alul viszik el a román fuvarozók – közölte a fuvarozói érdekképviselet. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary – a közleménye szerint már tavaly év végén tapasztalható volt az a tendencia, hogy az olcsóbb áron fuvarozó, sokszor szabálytalanságok sorát vállaló román kamionosok kiszorítják a hazai cégeket a magyar piacról, az árverseny a koronavírus-járvány időszakában még inkább kiéleződött. Az érdekképviselet példaként…

Részletek>

Már több mint százezer regisztrált felhasználója van a Mol Bubinak

MOL Bubi

Rekordszámú, több mint négyezer új ügyfele lett a Mol Bubi közbringarendszernek áprilisban, és átlépte a százezret a regisztrált ügyfelek száma – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Jelenleg hét-nyolcezren veszik igénybe rendszeresen a fővárosi közbringarendszert, amelynek indulása óta több mint hárommilliószor utaztak Budapesten a Mol Bubi kerékpárjaival – olvasható a közleményben. Mint írták, jellemzően nyolc percig tart egy utazás a Mol Bubival, amelynek használói a rendszer indulása óta összesen mintegy hatmillió kilométert tettek meg a fővárosban. A gyűjtőállomások száma a kezdeti 76-ról 157-re nőtt, az állomásokon található 2071 kerékpár mintegy negyven…

Részletek>

NÚSZ: már a nagylaki autópálya-határátkelőn is rendezhetik a magyar útdíjat a külföldi fuvarozók

Útdíjértékesítési pont nyílt a Csanádpalota-Nagylak II. határátkelőn, ahol a személy-, valamint az áruforgalom esetén is lehetőség van az úthasználati jogosultságok megvásárlására – jelentette be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. Az új értékesítési pont főként a Románia felől érkező fuvarozóknak jelent nagy segítséget – tették hozzá. A NÚSZ új partnere a nagylaki autópálya-határátkelőhelyen, az M43-as autópálya M5-ös sztráda felé vezető oldalán kezdte meg működését. Az új értékesítőhelyen a HU-GO egyenleg feltöltésére, valamint viszonylati jegy és autópálya-matrica vásárlására is lehetőség van. Az értékesítőhely egyelőre 8-tól 20 óráig tart nyitva minden nap, de…

Részletek>

Stram tram-train: a MÁV-Start újabb négy járművet rendelt

Stadler tram-train

A MÁV-Start Zrt. további négy tram-train járművet rendelt a Stadler cégtől – közölte a MÁV. A közlemény szerint a kormányhatározatnak megfelelően a MÁV-Start lehívta a négy darabos opciót a Stadler Rail Valenciával kötött tram-train járműbeszerzési szerződés alapján. A négy szerelvény összesen mintegy 9,2 milliárd forintba kerül. Felidézik, hogy a MÁV-Start és a Stadler Rail Valencia 2017 májusában írta alá a tram-train szerződést nyolc, plusz opcionálisan négy darab jármű beszerzéséről. Ezek lesznek Magyarország első vasút-villamosai, azaz tram-train járművei, amelyek Szegedet és Hódmezővásárhelyt kötik össze a szükséges városi villamos-pályahálózat kiépítése, illetve a meglévő…

Részletek>

Jelentősen emelkedett az átrepülő forgalom Magyarország felett

HungaroControl

Jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban a Magyarország fölött átrepülő gépek száma – közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. A mélypont óta először, június 26-án nyolcszáz járat biztonságos átrepülését segítették a társaság irányítói, akik emellett ugyanezen a napon 111 fel- és leszállító gépet is kezeltek. Ezzel a magyar légtér bekerült Európa tíz legforgalmasabb régiója közé. Az európai légi forgalom szervezéséért felelős Eurocontrol előrejelzése alapján a nyári főszezon utolsó hónapjában, augusztusban csupán a tavalyi forgalom 40-45 százaléka fog közlekedni, ennek eloszlása azonban nem lesz egyenletes. Ugyanezen előrejelzés szerint Magyarország térségének légi…

Részletek>

Több mint ezer kilométer kerékpárút került állami kezelésbe

A Magyar Közút karbantartó traktora halad a Szatymaz-Szeged kerékpárúton 2020. június 10-én. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt két évben összesen több mint 1000 kilométernyi kerékpárút kezelését vette át. MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt két évben több mint ezer kilométernyi kerékpárút kezelését vette át – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mosóczi László a Szatymaz-Szeged kerékpárút újonnan épült szakaszánál tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Magyarországon több mint 9 ezer kilométer kerékpározásra ajánlott „létesítmény” található, ezek nagyobb hányada kerékpározásra kijelölt út, például kis forgalmú utca, árvízvédelmi töltés, erdészeti út. Hozzátette: országszerte mintegy 4000 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút szolgálja a biciklizőket. 2010 óta mintegy 1300 kilométer új kerékpáros-útvonal fejlesztése történt meg Magyarországon –…

Részletek>

Befejeződött az 1-es utasmóló építése a ferihegyi repülőtéren

Ferihegy

Befejeződött a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a régi fapados beszállító csarnok helyén épült 1-es utasmóló kivitelezése. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport a közleményében azt írta, az építési munkálatokkal határidőre elkészültek, az utasforgalom a használatba vételi engedély kiadása után indulhat el. A beruházás 11,5 milliárd forintba került, amelyet az üzemeltető teljes mértékben saját forrásból fedezett, az építés tavaly júliusban indult, az első ütemet idén januárban adták át. A 120 méter hosszú 1-es móló szervesen kapcsolódik a 2A terminálhoz, a korábbihoz képest zárt folyosón keresztül közelíthető meg, nyolc gyalogos beszállító kapuja közvetlenül…

Részletek>

Már megint felújítják a 4-6-os villamos pályáját

A nyáron a Petőfi híd budai hídfője és a Karinthy Frigyes út között újítják fel a 4-es és a 6-os villamos pályáját, a felújítási munkálatok június 11-től augusztus 5-ig tartanak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). E szakaszon utoljára az 1990-es évek végén végeztek nagyobb rekonstrukciót, most a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cserélik a nagy terhelésű Combino villamosok sűrű követése miatt elhasználódott sínpályát. Így a jövőben szükséges beavatkozások is gyorsabban elvégezhetők majd. A villamosok június 15-étől egy hónapig a Széll Kálmán tér és a Petőfi híd budai hídfője között…

Részletek>