Tíz éves az útdíj

2500 milliárd forint összbevétel, 12 százalékos teherforgalom növekedés a közutakon, egyre több környezetbarát tehergépjármű, az M1 a legforgalmasabb út, az M0 déli, M5 és M4 közötti szektora a legforgalmasabb szakasz, a magyar közúti fuvarozók száma stagnál, de kétszer annyi a török felségjelzésű teherautó, mint az induláskor. 2013. július 1-én vezette be Magyarország a használatarányos útdíjrendszert, hogy biztosítsa az úthálózat fejlesztésének és működtetésének finanszírozását. A 3,5 tonnánál nehezebb járműveknek a megtett kilométerek, illetve a kibocsátott szennyezés alapján kell fizetniük az autópályák, első- és másodrendű főutak, egyéb útszakaszok használatáért. Az i-Cell által…

Részletek>

Új, menetrend szerinti magánhajójárat a Balatonon

Szent Benedek hajó

Új, menetrend szerinti, hétvégéken közlekedő magánhajójárat indult Balatonfenyves és Szigliget között. A járatindító sajtótájékoztatón Lombár Gábor, Balatonfenyves (független) polgármestere felidézte, 1997-ben született meg a terv, hogy legyen a településnek kikötője a helyi vitorlásegyesület és menetrend szerinti hajójárat számára is helyet biztosítva, ami mára valósult meg teljes körűen. Az új járattal igazzá vált az is, hogy a Balaton nem elválaszt, hanem összeköt – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a fenyvesi kisvasút, a Nagyberek és a csisztai termálfürdő miatt is érdemes lesz az északi partról Balatonfenyvesre hajózni. Móring József Attila, a…

Részletek>

Átadták a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőteret

Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér

Elindult a légi közlekedés csütörtökön az első romániai zöldmezős beruházásként létrehozott Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtéren. Az erdélyi Brassótól negyedórás autóútra található Vidombák településen lévő légi kikötőben csütörtökön reggel szállt le az első repülőgép, a Tarom román légitársaság Bukarestből indult járata. Ennek fedélzetén a leköszönt román kormány több tagja – Nicolae Ciuca, a szenátus elnöke, Sorin Grindeanu régi-új szállításügyi miniszter és Adrian Vestea Brassó megyei tanácselnök, a fejlesztési tárca várományosa – mellett Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is jelen volt. A napokban felavatott légikikötő Székelyföldet, elsősorban a…

Részletek>

Kairói járattal bővül a Wizz Air kínálata

wizzair

Újabb egyiptomi járattal bővíti magyarországi kínálatát a Wizz Air, június 15-től a légitársaság weboldalán és mobilapplikációjában megkezdődött a Budapest-Kairó útvonal jegyértékesítése. A Wizz Air csütörtöki tájékoztatása szerint a Kairóba tartó első járat október 30-án hagyja majd el a magyar fővárost, hetente három járatuk indul az Egyiptomi Arab Köztársaság fővárosába. A kairói a harmadik egyiptomi Wizz Air desztináció Magyarországról, így évente már több mint 170 ezer jegyet kínálnak Magyarországról az észak-afrikai országba – közölték. A Wizz Air márciusi sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy magyarországi utasszáma a tavalyi több mint 3,7 millióról idén 4,8…

Részletek>

Dróntaxikat teszteltek Izraelben

Izrael - dróntaxi teszt

Dróntaxikat teszteltek Izraelben, egyelőre utasok nélkül – jelentette a Times of Israel című napilap online kiadása. A tesztrepüléseken olyan drónokkal kísérleteztek, amelyek utasok és viszonylag nehéz teher szállítására is alkalmasak, ember azonban egyelőre nem tartózkodhatott rajtuk. A tesztrepülések egy nagyszabású projekt részei, amelynek célja egy nemzeti drónhálózat létrehozása, és a légtér alkalmassá tétele arra, hogy ezek a járművek is használhassák a földfelszíni utas- és áruforgalom tehermentesítésére. Miri Regev, a szállítási tárca minisztere szerint méretét és összetettségét tekintve ez az első ilyen kezdeményezés a világon. A teljes kivitelezésnek része a jogi és…

Részletek>

Fiatalítja flottáját a Waberer

Waberer's

Csaknem kétmillió euróból fiatalította flottáját a Waberer’s csoport; a cég 45 háromtengelyes és öt kéttengelyes Berger pótkocsit helyez üzembe a helyi és nemzetközi szállítmányozásában – közölte a Waberer’s. A közlemény szerint a vállalat az utóbbi években nyerges vontatói jelentős részét lecserélte, a jelenlegi beszerzés is egy további lépés a zöldebb működés érdekében. A Berger Ecotrail félpótkocsik háromtengelyes kivitelben képesek 30 tonnánál nehezebb rakományok, hídelemek szállítására is. Az alacsonyabb önsúly és a nagyobb terhelhetőség közvetetten hozzájárul a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, egy fuvarral több termék szállítható el, a könnyű rakományoknál pedig a kisebb…

Részletek>

Metrófesztivált szerveznek az M3-as metró megújult állomásain

Moszkvai metró

Föld alatti fesztivált rendeznek annak megünneplésére, hogy újra jár az M3-as metró: június 15-én és 16-án a felújított állomásokon koncertekkel, színházi produkciókkal, kiállítással, stand-up comedyvel, aluljáró-játszótérrel is várják a budapestieket és a fővárosba látogatókat. Öt év felújítás után május 22-től újra a teljes vonalon közlekedik a budapesti kék, azaz az M3-as metró, véget ért az állomások, szerelvények és pályák felújítása. Az idén 150. születésnapját ünneplő főváros méltó módon zárja le ezt az átszállásokkal, pótlóbuszokkal, mozgólépcsőzéssel és várakozással túlterhelt öt évet – emelik ki a Budapest Brand Nonprofit Zrt. a közleményében.…

Részletek>

BKK: idén már ezernél több Mobi-pont lesz elérhető

BKK Mobi-pont

A tervek szerint idén újabb ötszáz Mobi-pontot hoznak létre, így már több mint ezer kerékpár- és rollerparkoló lesz a fővárosban – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény szerint a BKK egy évvel ezelőtt adta át a háromszázadik Mobi-pontot Budapesten, ma pedig már több mint hatszáz hasonló kerékpár- és rollerparkoló van a fővárosban. Ezzel jelentősen javult a rendezetlenül lerakott megosztott elektromos rollerek miatt kialakult kaotikus helyzet – tették hozzá. Megjegyezték, a Mobi-pontok kialakításánál fontos szempont volt, hogy a parkoló járművek ne akadályozzák senki közlekedését, különös tekintettel a látássérült emberekre, a…

Részletek>

Folyamatos a fejlesztés a MÁV-Volán Csoportnál a kerékpáros turizmus támogatására

MÁV kerékpár

A MÁV járatain három év alatt 40 százalékkal nőtt a kerékpáros szállítás, tavaly 1,2 millió jegyet váltottak erre a célra; a szolgáltatások idén tovább bővülnek, és a Volán egyes járatai is szállítanak bicikliket – jelentette be a vállalatcsoport szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A MÁV-Volán Csoport közölte: fenntarthatósági célkitűzései között nagy szerepet kapott a kerékpárszállítás feltételeinek folyamatos javítása a közöségi közlekedési eszközökön. A kerékpáros turizmus támogatásával a vállalatcsoport célja a fenntartható közlekedési módok népszerűsítése és ezzel a környezeti terhelés jelentős csökkentése. Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár az eseményen arról beszélt, az Építési…

Részletek>

IEA: az idén értékesített autók közel ötöde már elektromos lesz

e-auto

Az elektromos autók globális eladásai újabb rekordot érnek el az idén, részarányban pedig megközelítik az összes autóértékesítés ötödét az IEA nemzetközi energiaügynökség „Global Electric Vehicle Outlook” kiadványa szerint. Az IEA nyilvántartása alapján világszerte több mint 10 millió elektromos autót adtak el 2022-ben. Az értékesítés az idén várhatóan 35 százalékkal növekszik, és eléri a 14 milliót. Az elektromos autók részesedése az értékesítésben ezzel az idén eléri a 18 százalékot, a 2022-es 14 százalék után. A részarány 2020-ban négy százalékon állt. „Az elektromos járművek a rohamosan kialakuló új globális energiagazdaság egyik hajtóerejét…

Részletek>