Az idén még mintegy 20 ezer lakóingatlan cserélhet gazdát a Duna House szerint

Duna House

Az év utolsó két hónapjában még mintegy húszezer lakóingatlan cserélhet gazdát a Duna House becslése szerint, és így év végére 130 ezer körüli tranzakcióval zárhat a piac. Tavaly a statisztikai hivatal és a társaság adatai szerint is 150 ezer adásvétel történt, jövőre pedig a két adat közötti forgalmat vár az ingatlanközvetítő vállalat. A társaság elemzése alapján a kormányzati támogató intézkedések elsősorban az első lakásvásárlókat gondolkodtathatja el. Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője szerint az otthonteremtési támogatások a gyermeket nevelő, vagy gyermeket tervező lakásvásárlóknak jelenheti a legnagyobb segítséget, akik jellemzően…

Részletek>

Meghosszabbította stratégiai együttműködését a MÁV-Start és a Rail Cargo Hungaria

MÁV, pályaudvar

A MÁV-Start és a Rail Cargo Hungaria 2024 végéig meghosszabbította a vontatási szolgáltatások igénybevételére vonatkozó, csaknem másfél évtizede érvényben lévő keretszerződését – közölte a két vállalat közös közleményben. A társaságok az elmúlt időszak tapasztalatait figyelembe véve dolgozták ki a stratégiai együttműködés részleteit, a szerződés lehetővé teszi a gyors, rugalmas reagálást a változó gazdasági környezetre, a piaci és működési kihívásokra – jelezték. A dokumentum a Rail Cargo Hungaria által igényelt nagy távolságú és kiszolgáló vontatási szolgáltatások megrendelésének, teljesítésének és elszámolásának feltételeit rögzíti. Egyúttal megerősíti a két társaság között az elmúlt időszakban…

Részletek>

Visszavonta a Boeing 737 MAX repülési tilalmát az amerikai hatóság

Boeing

Visszavonta szerdán az Egyesült Államok légügyi hatósága a Boeing 737 MAX újgenerációs keskenytörzsű típus repülési tilalmát. A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) tavaly márciusban rendelte el a gép üzemeltetésének szüneteltetését, miután fél éven belül ezzel a típussal két halálos katasztrófa is történt, amelyekben 346-an vesztették életüket. Steve Dickson, az FAA elnöke a közösségi médiában is megjelent videoüzenetben közölte, minden megtettek azért, hogy ne forduljon elő olyan baleset a géppel, mint az előző kettő. A katasztrófákhoz vezető okokat feltárták, a műszaki hibákat kijavították, így a 737 MAX teljes mértékben biztonságos. A Boeing…

Részletek>

Milliárdos fejlesztéssel épít új központi irodaházat Szombathelyen a Metál Hungária Holding Zrt

Több mint egymilliárd forint értékű beruházással alakítja ki új központi irodáját Szombathelyen a főként ipari, logisztikai, kereskedelmi csarnokok és sportlétesítmények tetőhéjalásával és homlokzatburkolásával foglalkozó Metál Hungária Holding Zrt. – közölte a társaság. A több mint ezer négyzetméter alapterületű, kétszintes irodaházba – amelyet a központi telephelyük közelében megvásárolt, korábban rendezvényközpontnak használt épületből alakítanak át – a tervek szerint a jövő év végén költözhetnek be a cég egyre bővülő mérnökcsapatának tagjai, valamint az irányítási és adminisztratív feladatokat végző munkatársak – fűzték hozzá. A Metál Hungária Holding Zrt. a Magyar Nemzeti Bank (MNB)…

Részletek>

Közlekedési központ épült Kaposváron

Szita Károly

Közösségi közlekedési központ épült Kaposváron, a 17,7 milliárd forintos beruházás elemeit már használatba is vették az utazók – mondta a város polgármestere. Szita Károly beszámolt arról, hogy a belváros legforgalmasabb részének átalakításával járó fejlesztéssel könnyebbé, biztonságosabbá vált az ott naponta megforduló 32 ezer ember közlekedése. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: elsőként a kaposvári készült el Magyarország közlekedési központjai közül, amelyek célja, hogy a lehető legkisebb fennakadással lehessen váltani a közlekedési módok között. Az egy helyre került távolsági, helyi járatú autóbuszállomást és vasútállomást a közös peronon az utazók kényelmesebben elérhetik.…

Részletek>

Magyarországon hozza létre első Kínán kívüli gyárát a kínai Semcorp

Semcorp, Debrecen

Magyarországon hozza létre első Kínán kívüli gyárát a sanghaji központú Semcorp, az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges szeparátorfóliák gyártásában a világpiacon vezető pozíciót betöltő, sanghaji központú cég; a beruházás értéke 65,5 milliárd forint. Az új szeparátorfólia-gyár Debrecenben épül meg, a beruházás 440 új munkahelyet teremt, ezért a kormány 13 milliárd forintos, vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosít a fejlesztéshez. Egy 19 hektár nagyságú területen kezdi majd meg a gyár a működését. Ezen a 19 hektáros területen százezer négyzetméteres üzem jön létre. A Semcorp új debreceni gyára az európai piaci igényeket fogja kiszolgálni,…

Részletek>

Jövő év elején leállhat a Norwegian Air Shuttle

Norwegian Air Shuttle

Jövő év elejére kifuthat a készpénzből és leállhat a Norwegian Air Shuttle légitársaság. A norvég kormány visszautasította az újabb állami támogatást, a társaság a harmadik negyedévben többmilliárd koronás veszteségről adott számot. A hosszútávú, diszkont járatok üzemeltetésére fókuszáló cég már a járvány előtt is rossz anyagi helyzetben volt, mert a nagyarányú kínálatbővítés miatt jelentős adósságai keletkeztek. Száznegyven repülőgépéből mindössze hat üzemel most, azok is norvég belföldi járatokat teljesítenek. Ezek után a társaság szeptember 30-án végződött harmadik negyedévben 2,8 milliárd norvég korona üzemi szintű veszteségről számolt be, míg egy évvel korábban a…

Részletek>

Jogerősen is pert nyert a GVH az Auchannal szemben

Auchan

A Kúria mindenben jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint egymilliárd forintos, rekordösszegű bírságot kiszabó határozatát, így jogerőssé vált, hogy az Auchan visszaélt jelentős piaci erejével – jelentette be a versenyhivatal. A GHV felidézte, hogy a francia tulajdonú áruházlánc egyoldalúan díjat számított fel beszállítóinak azért, hogy termékeik bekerülhessenek árukészletébe. A közlemény szerint az ügy még 2015-re nyúlik vissza, amikor a versenyhivatal megállapította, hogy az Auchan Magyarország Kft. megsértette a kereskedelmi törvényt, mivel a nem élelmiszer jellegű termékek beszállítóinak mintegy háromnegyedétől forgalomtól független, utólagos árkedvezmény-támogatási díjat kért azért, hogy termékeik bekerülhessenek…

Részletek>

BMW/Mini: nő a kereslet a plug-in hibrid és elektromos modellek iránt

BMW mini

A BMW-csoport eladásait is befolyásolta a koronavírus-járvány, de a harmadik negyedévben már 8,6 százalékos értékesítési növekedést könyvelhetett el az előző év azonos időszakához képest, a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellváltozatok iránt eközben viszont mintegy másfélszeres kereslet mutatkozott. A 2017 óta gyártott Mini Countryman új változatának magyarországi sajtóbemutatóján Salgó András, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a helyzet Magyarországon is hasonló, egyre népszerűbbek a plug-in hibrid modellek. Az eddig eladott Countryman modellek több mint 50 százalékát már itthon is plug-in hibrid hajtással vásárolják. Arról…

Részletek>

Tároló- és gyártócsarnokot épített a soltvadkerti Uno-Drink Plus Kft.

rövidital

Új tároló- és gyártócsarnokot épített, valamint bővítette eszközparkját és termékkínálatát a szeszes italokat gyártó Uno-Drink Plus Kft. Soltvadkerten – közölte a cég ügyvezetője. Szabó Rita elmondta: a beruházást mintegy 485 millió forint uniós támogatásból és ugyanekkora összegű saját erőből valósították meg. Az egyéves időtartamot felölelő fejlesztések keretében soltvadkerti telephelyükön egy 639 és egy 533 négyzetméteres csarnok épült, illetve az energiahatékonyság javítása érdekében egy ötven kilowatt teljesítményű megújuló energiát hasznosító rendszert is telepítettek. Kiemelte: a piaci igények alapján cégük kapacitásának jelentős bővítése vált szükségessé. A beruházás részeként ezért vásároltak egyebek mellett…

Részletek>