A HungaroControl továbbfejleszti repülésbiztonsági rendszerét

HungaroControl

A járvány ellenére is folytatódnak a HungaroControl Zrt. fejlesztései, idén megújul a budapesti repülőtér területén mozgó légi és földi járművek pontos követését, illetve azonosítását segítő rendszer – közölte a vállalat. A beruházás a mintegy hárommilliárd forintból megvalósuló, az integrált toronyirányítási rendszert megújító program (mirTWR) fontos állomása, amely megalapozza a jövő repülőtéri irányítását – emelték ki. A mirTWR projekt eredményeképpen a légiforgalmi irányítók a távoli tornyok számára előírt legmagasabb szintű technológiai követelményeknek is megfelelő munkakörnyezetben láthatják el feladataikat, és akár az irányítás helyszínétől jelentős távolságra lévő repülőterek forgalmát is kezelhetik majd. A…

Részletek>

A budapesti bérleti díjak 15 százalékkal csökkentek novemberre

Az országos lakbérek tavaly novemberre 12 százalékkal, a budapestiek 15 százalékkal voltak alacsonyabbak a januárihoz mérten – közölte a Központi Statisztikai Hivatal honlapján az ingatlan.com-mal közös lakbérindexük friss adatait. A közleményben megjegyezték: a bérleti díjak évek óta tartó emelkedése 2020 januárjában érte el csúcspontját, majd – főképp a járvány következményeként – kisebb ingadozásokkal csökkenés indult meg a területen. A nyár elején megfigyelt ingadozás után augusztus óta országosan és a fővárosban is folyamatosan mérséklődtek a lakbérek – jelezték a tájékoztatóban. Azt is hozzátették, hogy novemberben országos szinten az előző hónaphoz képest 1,1…

Részletek>

Új buszpályaudvart adtak át Dorogon

Új buszpályaudvart adtak át Dorogon. A Rákosrendező - Esztergom vasútvonal villamosítása és kiegészítő építési munkák projekt részeként kialakított dorogi buszpályaudvar (b) a vasútállomás mellett 2021. január 15-én. A 360 járatot kiszolgáló létesítménnyel intermodális közlekedési csomópont jött létre, közvetlen vasúti átszállással. MTI/Máthé Zoltán

Átadták Dorog új buszpályaudvarát pénteken a város vasútállomása mellett. A 360 járatot kiszolgáló létesítménnyel intermodális közlekedési csomópont jött létre, közvetlen vasúti átszállással. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte: az új vasúti átszállópontot évente 116 ezer buszjárat érinti, így az mintegy négymillió utasnak biztosíthat csatlakozást a vasúti közlekedéshez. Hozzátette, a vasútállomás megközelítését biztosító út kiépítésével lehetőség nyílt arra, hogy az autóbuszok közvetlenül a vágányokig vihessék az utasokat. A felújított vasútállomás előterében mindkét irányból három autóbusz-megállóhelyet létesítettek. Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, a MÁV és a Volánbusz közötti stratégiai…

Részletek>

Lezárta a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedés átvételét az AutoWallis

BMW

Az AutoWallis leányvállalata, a Wallis Motor Ljubljana tulajdonába került Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedése, miután a társaság sikeresen lezárta az akvizíciót, ezzel az AutoWallis belépett az ország autó-kiskereskedelmi piacára is – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint az AutoWallis csoport már eddig is jelen volt Szlovéniában, ahol a társaság másik leányvállalata, a Wallis Automotive Europe a Jaguar és Land Rover márkák kizárólagos márkaképviseletét látja el, és – a versenyhivatali engedélyezést követően – hamarosan megkezdi az Opel márka nagykereskedelmét is. A ljubljanai, egyben legnagyobb szlovén BMW autókereskedés 2009 óta működik. A használt…

Részletek>

Az Auchan átlagosan 5,6 százalékkal emeli az áruházi dolgozók alapbérét

Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója

Az Auchan Retail Magyarországnál a nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től – jelentette be a vállalat. A közlemény szerint a legalacsonyabb belépő alapbér 6,2 százalékos emelés után bruttó 260 ezer forint lesz. A márciusi béremelésen túl az áruházi szakértő szintű munkatársaknál a gazdasági célok megvalósulása és az egyéni teljesítmény függvényében az év második felében további béremelést tervez a vállalat, a kétlépcsős emeléssel a béremelésük mértéke elérheti a 7,1 százalékot. A közleményben példaként említik, hogy az Auchannál az árufeltöltő és pénztáros pozíciók mellett számos más…

Részletek>

Uniós biztos: a transzeurópai közlekedési hálózat létrehozása fontos az európai integrációs folyamatban

Adina Valean közlekedésért felelős biztos

A transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) létrehozása rendkívül fontos az európai integrációs folyamatban, hiszen a magáncélú utazás mellett a vállalkozások számára is könnyebbé teszi a szállítást, aminek fontosságára a koronavírus-járvány is rámutatott – jelentette ki Adina Valean (képünkön) közlekedésért felelős biztos az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén. Valean a transzeurópai közlekedési hálózatra (TEN-T) vonatkozó iránymutatások felülvizsgálatáról szóló EP-vitán kiemelte, a hálózat létrehozása rendkívül fontos a területi kohézió szempontjából, hiszen a közlekedési hálózat minden régiót összekapcsol. Kiemelte: a koronavírus-járvány rámutatott a koordinált szállítás biztosításának fontosságára, ugyanis a jól működő, határokon is…

Részletek>

Már a Gazprom szerint is meghiúsulhat az Északi Áramlat-2 megépítése

Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója

Először ismerte el az orosz Gazprom gázipari vállalat, hogy meghiúsulhat az Oroszországból Németországba tartó Északi Áramlat-2 földgázvezeték építésének befejezése. A Gazprom a holdig által kibocsátott új kötvényekhez kiadott, a hírügynökségek által ismertetett memorandumban nem zárta ki, hogy a politikai helyzet hirtelen megváltozása esetén a projektet fel kell majd függeszteni vagy törölni kell. „Az olyan nagy nemzetközi projektjeink megvalósításakor, mint amilyen a Török Áramlat vagy az Északi Áramlat-2, egyes régiókban olyan, a politikai helyzet változásával kapcsolatos kockázatokba ütköztünk és ütközünk, amelyek az országok közötti feszültség növekedéséhez, valamint partnereink és a szabályozó…

Részletek>

Q3: az új építésű budapesti lakások átlagos négyzetméterára 6,5 százalékkal nőtt

Forint

Továbbra is az egymillió forintos lélektani határ fölött, 1 millió 45 ezer forint volt az új építésű budapesti lakások átlagos négyzetméterenkénti ára a harmadik negyedévben, ez éves szinten 6,5 százalékos növekedés – közölte legfrissebb elemzése alapján az Otthon Centrum. Az ingatlanközvetítő hálózat összegzése szerint a legmagasabb fajlagos átlagár az I., a II., az V. és a XII. kerületben jellemző, ahol a négyzetméterenkénti 1,5 millió forint feletti árszint az irányadó. A másik véglet az eladásra kínált új lakásoknál a XXIII. kerület, ahol átlagosan 643 ezer forint körül volt egy négyzetméter ára,…

Részletek>

Már tervezik a népligeti vasúti megállót

Népligeti vasútállomás

Indul a Déli Körvasút harmadik új megállójának tervezése is, miután kiválasztották a tervezőt – közölte az MTI. Azt írták, az új, a kormány döntése szerint a Népliget sarkában létesítendő vasútállomás legfőbb funkciója az lesz, hogy a Tatabánya, Székesfehérvár, Pusztaszabolcs, vagy éppen Gyömrő, Pécel irányából érkező elővárosi vonatok utasai elérhessék az M3-as metrót az Ecseri úti állomáson vagy a népligeti Volánbusz-pályaudvart, illetve a Népliget térségéből közvetlen kapcsolat nyíljon a vonatok elővárosi célpontjai felé, vagy a jövőben akár vonattal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Hozzátették: az Üllői út feletti vasúti hídtól keleti…

Részletek>

Tavaly az isztambuli repülőterek bonyolították le az európai repülőutak közel hét százalékát

Török repülőtér

A török Állami Repülőtereket Működtető Igazgatóság (DHMI) adatai alapján 2020-ban az Atatürk Repülőtérről 10359 belföldi és 27059 repülőgépjárat indult. A kizárólag magán- és teherjáratokat bonyolító repülőtérről 2020-ban összesen 37428 repülő indult. A Sabiha Gökcen Repülőtéren tavaly összesen 126337 járat, köztük 83801 belföldi és 42536 külföldi repülőút indult. Az Isztambuli Repülőtéren a január-december közötti időszak 185642 járata közül 59839 volt belföldi, 125803 pedig külföldi. Ezzel tavaly az isztambuli repülőtereken belföldön 153999, külföldön 195408, azaz összesen 349407 repülőútra került sor. Tavaly Isztambulból 703896 bel- és külföldi repülőútra került sor. Az európai légi…

Részletek>