Elfogadta a GVH a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke

Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását, amelynek értelmében az áruházlánc fejleszti, valamint az egész országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait – közölte Rigó Csaba Balázs (képünkön), a hatóság elnöke. A versenyhivatal azért folytatott eljárást a Tesco-Global Áruházak Zrt.-vel szemben, mert az áruházlánc nem tette egyértelművé, hogy honlapja valójában nem webáruház, hanem online bevásárlás szolgáltatást nyújt, és a rendelések jelentős részénél fordul elő legalább egy helyettesített vagy hiányzó termék, amivel a fogyasztó csak az átvételkor szembesül – hangsúlyozta a GVH elnöke. Az eljárás során a Tesco…

Részletek>

A román járműgyártás 22 százalékkal csökkent az első nyolc hónapban

Romániában 22,15 százalékkal csökkent a járműgyártás az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte a romániai gépkocsigyártók egyesülete (ACAROM). A vizsgált időszakban 247 029 járművet gyártott a Ford és a Dacia, a két Romániában működő járműgyártó. Tavaly ugyanebben az időszakban 317 659 járművet gyártottak a két dél-romániai üzemükben. Január és augusztus között a francia Renault tulajdonában levő Dacia 145 355 járművet állított elő, ebből a legtöbbet, 103 823-at a Duster márkájú személygépkocsi tett ki. A Ford gyártósorain 101 674 jármű készült a vizsgált időszakban. A…

Részletek>

A Budapest Airport 5,5 millió utasra számít az idén

Ferihegy

A Budapest Airport az év hátralévő részében várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt legfeljebb 5,5 millió utasra számít idén, ezzel módosította a három hónappal ezelőtt kiadott éves prognózisát. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport a közleményében azt írta, hogy a tavalyi utasforgalmi rekord után az idén újabb kiváló évre számított, több mint 17 millió utassal. Ehhez képest a repülőtér augusztus végéig csak 3,5 millió utast fogadott, szemben a tavaly augusztus végéig számlált 10,6 millió utassal. Az áprilisi mélypont után – lassú emelkedést követően – augusztusban az utasszám elérte a 393 665-öt, azonban…

Részletek>

A Spar 4,5 milliárd forintból bővíti bicskei és üllői logisztikai központját

Maczelka Márk, Spar

A Spar 4,5 milliárd forint beruházással bővíti bicskei és üllői logisztikai központját – közölte a társaság. Ismertetik, hogy a Spar 1994-ben átadott – tízhektáros – bicskei logisztikai központjában az év végére befejeződő beruházás keretében négyezer négyzetméterrel bővítik a szárazáru-raktárat és nagyobb lesz a frissáru kiszállítási terület is. Ez mintegy négyezer raklapnyi új tárolási és áruösszekészítési kapacitást jelent a jövőben. A megnövekedett terület lehetőséget biztosít arra, hogy a meglévő épületen belül a frissáru raktár területét is növeljék. A létesítmény teljes raktárterülete ezekkel együtt megközelíti a negyvenezer négyzetmétert. Emellett irodai fejlesztésre és…

Részletek>

A MÁV-Start szeptember 27-éig meghosszabbította a balatoni menetrendet

A MÁV-Start két héttel, szeptember 27-éig meghosszabbította a balatoni menetrendjét – közölte a vasúttársaság. A közleményben részletezik, hogy Budapestről Nagykanizsára és Keszthelyre továbbra is külön-külön kétóránként közlekednek gyorsvonatok, Budapest és Balatonszentgyörgy között óránkénti kínálatot biztosítanak. A hétvégi időszakban a sebesvonatok kétóránként közlekednek. A keszthelyi gyorsvonatokban pedig továbbra is közlekednek étkezőkocsik. Az északi parton Budapest és Tapolca között továbbra is kétóránként közlekednek a Kék hullám nevet viselő sebesvonatok. A Katica sebesvonatok hétköznap irányonként két alkalommal, hétvégén pedig egész nap kétóránként közlekednek Budapest és Balatonfüred között. A hétvégén egy pár Tekergő gyorsvonat jár…

Részletek>

Eurocontrol: eddig 140 milliárd euró bevételkiesést okozott a járvány

Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója

Eddig mintegy 140 milliárd euró bevételkiesést okozott a légiközlekedési iparág fő szereplőinek a koronavírus-járvány, a felkínált kapacitás pedig alig a fele a tavalyinak – mondta Eamonn Brennan (képünkön), az Eurocontrol főigazgatója. Az európai légiforgalmat szervező társaság videokonferenciáján a főigazgató ismertette, 4,2 millió járat nem közlekedett a pandémia miatt az Eurocontrol tagállamainak légterében, 1,2 milliárddal csökkent az utasforgalom, és jelenlegi becslések szerint 2024-re érik csak el a 2019-es szintet. A repülőterek, légitársaságok, légiforgalmi irányító szolgálatok a járvány kitörése óta mintegy 140 milliárd euró bevételtől estek el. Európában jelenleg a felkínált kapacitás…

Részletek>

Be fog gyűrűzni: az autóipar már nem húzóágazat Németországban

német rendszám

A koronavírus-világjárvány és a szerkezetváltás nehézségei miatt már nem húzóágazat az autógyártás a német gazdaságban – állapította meg egy elemzés. Az egyik legtekintélyesebb német gazdaságkutató intézet, a kölni Institut der Deutschen Wirtschaft (IW) elemzése szerint a 2008-2018-as időszak a német autóipar „aranykora” volt. Az autógyártó társaságok mindig egyre újabb értékesítési rekordot állítottak fel, főleg a kínai piac lendületes fejlődése révén, amelyet a német gyártók és beszállítók sokkal jobban ki tudtak használni, mint európai versenytársaik. A legjobb évben, 2017-ben az ágazat termékei iránti külföldi keresletnek volt tulajdonítható a teljes német gazdaságban…

Részletek>

Végre döntés született: felvásárolják a NEO Property Services-t

Az AKKO Invest Nyrt. tulajdonába kerül a NEO Property Services Zrt., miután az igazgatótanács döntött a felvásárlásról – közölte a vagyonkezelő társaság. A Wing csoport tulajdonában álló NEO Property Services dinamikusan fejlődik, árbevétele öt év alatt csaknem megduplázódott, és a növekedés folytatása mellett akvizíciókat és új szolgáltatások bevezetését tervezi – indokolták a felvásárlást, amelyet banki és saját forrásokból fedeznek. A tranzakció a közlemény szerint hozzájárul ahhoz, hogy az AKKO Invest a magyar tőkepiac meghatározó vagyonkezelőjévé váljon. Terveik szerint a NEO Property Services 2025-re elérheti a 29 milliárd forintos árbevételt. Az AKKO…

Részletek>

Átadták a református szeretetszolgálat raktárépületét Ebesen

raktár

Átadták a Magyar Református Szeretetszolgálat(MRSZ) Alapítvány raktárépületét pénteken Ebesen; a beruházás egy 650 millió forintos infrastrukturális fejlesztés részeként valósult meg. Fekete Károly, tiszántúli református püspök köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a szeretetszolgálat kellő bölcsességgel használja majd új logisztikai központját annak érdekében, hogy továbbadja az adományokat a rászorulóknak. Oláh István, az alapítvány kuratóriumi elnöke azt emelte ki, hogy a mostani beruházás eredményeként először van saját, és nem bérelt logisztikai bázisa és raktára a szeretetszolgálatnak. Lutár Balázs, az alapítvány igazgatóhelyettese, és Juhász Márton, az alapítvány ügyvezető igazgatója elmondták: a 650 millió forintos…

Részletek>

Átszervezi működését a Renault csoport

Renault Zoe

Nagyobb működési autonómiával rendelkező egységekre bontja szét szervezetét a Renault autógyár a konszern csütörtöki bejelentése szerint. Az autóipari csoport főbb márkái és tevékenységi körei alapján négy autonóm szervezeti egység köré szervezi át tevékenységét. Ezek a Renault, a Dacia, az Alpine és a New Mobility lesznek. Az átszervezés célja, hogy a csoport a jövőben a tömegtermelésre való törekvésről az értékteremtésre és a nyereségesség növelésére helyezhesse át a hangsúlyt. Luca de Meo, az idén július eleje óta hivatalban lévő vezérigazgató megfogalmazása szerint konszern „eszerint rendezi át működése játékszabályait”. Az új vezérigazgató bevallottan szakítani…

Részletek>