Két új szupermarketet nyitott és két áruházát felújította a Spar Magyarország, a fejlesztések összértéke meghaladja az 1,9 milliárd forintot – közölte a vállalat. A két új szupermarket egyike a főváros IX. kerületében 431 millió forintos beruházással jött létre, a május óta működő üzletben húsz új munkahelyet hozott létre a Spar. A másik csütörtökön nyitott Sopronban, a 29 új munkahelyet teremtő szupermarket több mint 406 millió forintos beruházással készült el. A vállalat az új egységek építése mellett folytatta áruház-modernizációs programját, ennek keretében teljesen felújította mosonmagyaróvári üzletét, a csütörtökön megnyitott szupermarket korszerűsítésére…
Részletek>Kategória: Slide
Itt az új Renault Express Van
A gyártó szerint a praktikus és hatékony kisáruszállító ideális választás az alapvető igényeiknek tökéletesen megfelelő, legjobb ár-érték arányú járműre vágyó vállalkozásoknak. A marokkói Tangerben található Renault gyárban készült Új Express Van 2021 tavaszán kerül forgalomba Európában és világszerte. „Az Új Express Van dinamikus és robusztus külső dizájnnal rendelkezik, ezáltal tökéletesen illeszkedik a Renault márka eddigi kínálatába. Méretei egyetlen más kisteherautó méreteivel sem összevethetők. Könnyű rakodni, modern belső térrel büszkélkedhet, rengeteg tárolóhellyel és olyan ülésekkel, melyek egyszerre kényelmesek és tartósak. A Renault Új Express Van kisáruszállítója a legjobb választás a bőséges…
Részletek>Befejezték a Vecsés-Üllő vasúti pályaszakasz felújítását
Befejezték a Vecsés-Üllő vasúti pályaszakasz felújítását. Augusztus végétől Üllő és Monor között folytatódnak a munkálatok a ceglédi vasútvonalon – közölte a MÁV. A közlemény szerint az első ütemben felváltva dolgoztak először az egyik, majd a másik vágányon Vecsés és Üllő között, hogy a vasúti közlekedés mindig biztosítva legyen. Az elmúlt két és fél hónapban felújították az érintett 15 kilométeres vasúti pályát, elvégezték a szükséges váltócseréket, megerősítették a felsővezetéki hálózatot is. Az idei munkálatok második üteme augusztus végén indul Üllő és Monor között. Ennek során többek között 18 kilométeren vágányétépítési, váltócsere…
Részletek>A Rail Cargo bővíti a miskolci TS Hungaria kapacitását
A Rail Cargo vasúti árufuvarozó cég 700 millió forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre vasúti járműjavító leányvállalatánál, a miskolci Technical Services Hungaria Kft.-nél (TS Hungaria) – jelentette be Kovács Imre, a Rail Cargo Austria igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria (RCH) igazgatóságának elnöke. Hozzátette, az eszközpark bővítését a TS Hungaria szolgáltatásai iránt dinamikusan növekvő piaci igények indokolják, a cég üzleti forgalma az év első harmadában 17 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának mértékét. A közleményben kiemelték, a vállalat világszínvonalú technológiával, modern esztergagéppel, automata ultrahangos tengely- és kerékvizsgáló berendezéssel…
Részletek>Letették a Kalocsa-Paks új Duna-híd alapkövét
Letették a Kalocsa-Paks Duna-híd alapkövét csütörtökön, az új Duna-hídnak köszönhetően Kalocsa és az M6-os autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő hozzávetőlegesen 15 percre csökken. A 2024 nyarára elkészülő Kalocsa-Paks új Duna-híd, a huszadik híd lesz a Duna magyarországi szakaszán – közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Zrt. végzi. A híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat kivitelezésének összértéke 92 milliárd forint. A beruházásnak jelentős gazdaságélénkítő…
Részletek>Gyors növekedést tervez a lengyel piacon a Cordia
Gyors növekedést tervez a lengyel piacon a Cordia, a magyar lakásfejlesztő 745 új otthon értékesítésére készül Lengyelországban, ami a vállalatcsoport összes piacán megcélzott idei mennyiség csaknem felét jelentheti. A Futureal-csoporthoz tartozó Cordia tájékoztatása szerint 2014 óta szisztematikusan erősítik pozíciójukat a lengyel piacon. Felidézték, hogy a társaság a közelmúltban vált a varsói tőzsdén jegyzett Polnord ingatlanfejlesztő 100 százalékos tulajdonosává. Cordia és Polnord márkanevek alatt az idei első negyedévben 140 lakást adtak el a lengyel piacon. A közlemény idézi Földi Tibort, a Cordia International igazgatóságának elnökét, aki szerint évente mintegy 750-900 lakás…
Részletek>Otthon Centrum: továbbra is a fővárosi agglomeráció a legkedveltebb ingatlanpiaci célpont
Továbbra is a fővárosi agglomeráció, ezen belül a Szigetszentmiklósi járás a legkedveltebb ingatlanpiaci célpont – közölte az Otthon Centrum. Az ingatlanközvetítő hálózat a legfrissebb tanulmányában az ország különböző településeinek vándorlási többletét, az oda- és az onnan elköltözők arányát elemezte. A közleményben Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, a fővárosi agglomeráció minden járását, és egész Pest megyét pozitív vándorlási mérleg jellemezte az utóbbi években. Népességarányosan a Szigetszentmiklósi járás, majd Budakeszi, és Ráckeve térsége könyvelte el a legnagyobb vándorlási nyereséget 2019-ben. Közölték, a trend megállíthatatlan, és a pandémia okozta ingatlanpiaci…
Részletek>Magyar siker a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton
Négy arany- és három ezüstérmet nyertek a magyar ingatlanfejlesztők az idei FIABCI World Prix d’Excellence elnevezésű Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton – közölte a több díjazott épületet tervező Archikon Építésziroda. A Párisi Udvar Hotel Budapest az örökségvédelem és a szálloda kategóriában is első helyen végzett. A környezettudatos fejlesztés kategóriában pedig a Himalájában fekvő Zanglában tervezett Szoláriskola kapott aranyérmet. A szoláriskola célja a téli oktatás tantermeinek megvalósítása volt, hogy a helyi anyagokból és technológiával készült épület fűtése a nap természetes energiájával történhessen. Mindkét aranyéremmel jutalmazott épületet az Archikon Építésziroda tervezte. A középmagas…
Részletek>Duna House: májusban csaknem 70 százalékkal nőtt az ingatlan adásvételek száma
Májusban 14 193 ingatlan adásvétel történt, ez 2019 hasonló időszakához képest 5 százalékos, a koronavírus-járvány első hullámában, 2020-ban mért gyenge májusi adathoz viszonyítva viszont csaknem 70 százalékos növekedés a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint – közölte a társaság. A Duna House várakozása szerint a második negyedéves ingatlanpiaci adásvételek volumene nem fogja túllépni az idei első negyedéves kiugró eredményt, ami meghaladta a 41 ezret, de 38-40 ezer tranzakciós összforgalommal zárulhat. A jelzáloghitelpiac erős felfutásban van márciustól, ennek megfelelően májusban újra százmilliárd forint feletti volument becsül a Duna House. A…
Részletek>Az EU és az Egyesült Államok rendezné a repülőgépgyártóknak nyújtott támogatások miatti vitáját
Az Európai Unió és az Egyesült Államok július 10-ig rendezni kívánja az Airbus és a Boeing repülőgépgyártók tiltott támogatásai nyomán bevezetett vámtarifák miatti vitáját – közölte a gazdaságért és kereskedelmi kapcsolatokért felelős uniós biztos csütörtökön. Valdis Dombrovskis az uniós tagországok külgazdaságért és kereskedelmi ügyekért felelős minisztereinek egynapos ülését követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, mindkét fél a vita lejes lezárásán dolgozik a határidőt szem előtt tartva. Elmondta, hogy az Európai Bizottság intenzív és széles körű megbeszéléseket folytat Katherine Tai amerikai kereskedelmi főképviselővel, aki az uniós tagországi szakminiszterek csütörtöki tanácskozásán videón keresztül bekapcsolódva megerősítette…
Részletek>