Az év végén is drágulnak az új lakások vidéken, már öt megyeszékhelyen lépte át a négyzetméterenkénti átlagár az 1 millió forintot – közölte az Otthon Centrum. Az ingatlanközvetítő összesítése szerint a vidéki városokban csúcsot döntött az ingatlandrágulás, a fővároson és a Balaton-parti településeken kívül ilyen magas áron még sosem kínáltak ingatlanokat. Országos összesítésben a megyei jogú városokban átlagosan 900 ezer forintba kerül egy négyzetméter, ami csaknem 25 százalékkal több, mint egy éve. Az 1 millió forintos szintet elsőként, még az év első felében Sopron haladta meg, és ma már az…
Részletek>Kategória: Ingatlan
KSH-ingatlan.com lakbérindex: kis mértékben emelkedtek a lakbérek novemberben
A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint novemberben a lakbérek országosan 0,8 százalékkal, a fővárosban egy százalékkal nőttek egy hónap alatt. Novemberben a fővároson kívüli régiók közül az Észak-Alföldön 3, Észak-Magyarországon 1,4 százalékkal nőttek a lakbérek, miközben Közép- és Nyugat-Dunántúlon stagnáltak, Dél-Magyarországon és Dél-Dunántúlon pedig 1,1, illetve 3 százalékkal maradtak el az októberi szinttől. Budapesten – a budai egyéb kerületeket kivéve – minden kerületcsoportban emelkedtek a lakbérek novemberben egy hónap alatt, leginkább, a pesti belső kerületekben 1,9 százalékkal, de a pesti átmeneti és külső kerületekben is egy-két százalék közötti mértékben. Balogh László, az…
Részletek>Tiborcé a Gellért Szálló
Megállapodást kötött a BDPST Group a Gellért Szálló megvételéről, a vállalat az Indotek csoporttól vásárolta meg a hotelt birtokló cégcsoportot – közölte a BDPST Group. A tájékoztatás szerint a tranzakció még nem zárult le, ezért ennél részletesebb információt egyelőre nem adhatnak az ügyletről. A pénteken aláírt tulajdonrész-vásárlási megállapodás értelmében a tranzakciós folyamat zárását követően a szálloda a BDPST Group érdekeltségébe kerül, ezzel a csoport új hotellel szélesíti portfólióját a budapesti szállodapiacon . A több mint 100 éve megnyitott, már egy éve zárva tartó hotel védett épületét a műemléki értékek megóvásával fejleszti…
Részletek>Kamionparkoló épül Tatabányán az M1-es közelében
Az M1-es Tatabánya-Óvárosi lehajtójánál három milliárd forintos beruházással 150 férőhelyes, őrzött kamionparkolót épít a Parking Tatabánya Kft.* – közölte a társaság ügyvezetője. A 2019 januárjában alapított, tavaly már két főt foglalkoztató társsaság ügyvezetője, Hegedüs Mihály tájékoztatása szerint a vállalakozás a beruházáshoz ötven százalékos, vissza nem térítendő közvetlen uniós támogatást kapott. (Az MTI ) A csaknem hat hektáros terület az autópálya mindkét oldaláról elérhető lesz. A projekt földmunkáit 2023 áprilisában kezdik meg, a létesítmény első ütemének átadása 2024 januárjára várható. További pályázatok eredményességétől függően itt alakítanák ki Magyarország első nyilvános hidrogéntöltő-állomását, melyet…
Részletek>Egymilliárd euróra csökkenhet idén a magyarországi ingatlanbefektetési piaci forgalma
A magyarországi ingatlanbefektetési piac forgalma a 2020-as, egymilliárd eurós szintet érheti el az idén; elmarad a tavalyitól, és az is látszik, hogy a vártnál tovább tart majd a 2019-es rekordszint újbóli elérése – ismertette Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a X. Ingatlanfejlesztés napja alkalmából. A legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztőket tömörítő egyesület elnöke az összeállításban az ingatlanpiaci tanácsadó és befektető cég, a CBRE adatai alapján közölte, az első háromnegyedévben szűk 700 millió euró volt a befektetési forgalom, csaknem 17 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Mindez azt mutatja,…
Részletek>Egymilliárd euróra csökkenhet az idén a magyarországi ingatlanbefektetési piaci forgalom
A magyarországi ingatlanbefektetési piac forgalma a 2020-as, egymilliárd eurós szintet érheti el az idén; elmarad a tavalyitól, és az is látszik, hogy a vártnál tovább tart majd a 2019-es rekordszint újbóli elérése – ismertette Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke. A legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztőket tömörítő egyesület elnöke az összeállításban az ingatlanpiaci tanácsadó és befektető cég, a CBRE adatai alapján közölte, az első háromnegyedévben szűk 700 millió euró volt a befektetési forgalom, csaknem 17 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Mindez azt mutatja, hogy megtorpant az ingatlanbefektetési piac;…
Részletek>Duna House: az otthonfelújítási támogatások 41 százalékát energetikai korszerűsítésre fordítják
Az otthonfelújítási támogatások 41 százalékát energetikai korszerűsítésre fordítják – közölte a Duna House. Az ingatlanközvetítő a jegybank adatait elemezve közleményében hozzátette, a legnagyobb arányban tetőcserére, és -felújításra nyújtottak be támogatási igényt, amelynek a napelemes rendszerek telepítésének előkészítésében is jelentős szerepe van. Napelemre a támogatások nyolc százalékát fordították, egyéb fűtési- és melegvíz-rendszer korszerűsítésre az igénylések hat százaléka jutott, népszerű felújítási cél volt még a homlokzati hőszigetelés és külső nyílászárócsere is. Kiemelték, az idén a harmadik negyedév végén az Magyar Államkincstárhoz beérkezett és elfogadott számlák értéke 76 milliárd forintot tett ki, amellyel…
Részletek>Az Otthon Centrum többségi tulajdont szerzett az Open House-ban
Az Otthon Centrum Holding Kft. többségi tulajdont szerzett az ingatlan- és hitelközvetítéssel foglalkozó Open House cégcsoportban – közölte az Otthon Centrum. Az adásvétel értékét nem hozták nyilvánosságra. Az átruházási szerződés értelmében az Otthon Centrum Holding Kft. az Open House Cégcsoport 80 százalékos üzletrészét szerezte meg. A közleményben Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója jelezte: a megállapodás kiszélesíti az együttműködés lehetőségeit az ingatlanközvetítői piacon, ami további franchise irodák nyitását, illetve a hitelközvetítés korábbi intenzitását kívánja elősegíteni. Hozzátette, a Gazdasági Versenyhivatal határozata szerint az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett…
Részletek>OTP Ingatlanpont: fordulópont előtt a lakóingatlan piac
Az év első felében még kitartott a hazai lakásszektor növekedése, de már egyértelműen látszanak a ciklusforduló jelei – közölte az OTP Ingatlanpont ingatlanközvetítő. A KSH adatait idézve közölték: július és szeptember között 4,5 ezer újlakást adtak át, amely az elmúlt 12 év legjobb harmadik negyedévi eredménye, míg az első kilenc hónapban 13 617 lakás került átadásra, 7,7 százalékkal több a bázisidőszakinál. A községekben 36 százalékos, a megyei jogú városokban 22 százalékos, a kisebb városokban pedig 7,7 százalékos volt a növekedés január és szeptember között éves összevetésben, a fővárosban ugyanakkor a lakásátadások…
Részletek>MNB: tízéves konjunktúra után szűkülhet idén az ingatlanpiac
Tíz év konjunktúra után körvonalazódik a fordulat az ingatlanpiacon; keresleti és kínálati oldalról is láthatók a szűkülés jelei – mondta Winkler Sándor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ingatlanpiaci elemzések osztályának vezetője a jegybank Lakáspiaci jelentését bemutató online sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten. Kiemelte: a lakáspiaci adásvételek száma szeptemberben 34 százalékkal csökkent országosan az egy évvel korábbihoz képest. Az újonnan kihelyezett hitelek piaca csaknem 40 százalékkal esett vissza az ősz első hónapjában, a szerződések száma pedig harmadával lett kevesebb – tájékoztatott. A használt lakások vásárlására nyújtott hitelek volumene mérséklődött a leginkább, 50 százalékkal –…
Részletek>