Kétszámjegyű növekedést ért el a Praktiker tavaly

Praktiker

Kétszámjegyű forgalomnövekedést ért el a Praktiker barkácsáruházlánc Magyarországon: a Praktiker Kft. tavalyi 39,2 milliárd forintos árbevétele 6,6 milliárd forinttal, húsz százalékkal haladta meg a 2015-ös forgalmat – ismertette Karl-Heinz Keth, a társaság ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az eddigi adatok arra utalnak, hogy a forgalom növekedése az idén szintén kétszámjegyű lesz, az év eleje óta már 25 százalékos a bővülés. A tavalyi összforgalom öt százalékát adja az online értékesítés, amely közel 35 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és az idén is hasonló bővülést vár a cég. A hosszú távú tervek között szerepel, hogy…

Részletek>

A termelékenység növelésével bővít a SCHOTT Kft.

Mivel a Vas megyében is tapasztalható munkaerőhiány miatt a kapacitások és a dolgozói létszám jelentős bővítése nem reális, a termelékenység növelésében látja a bővülés további lehetőségét a következő időszakban a gyógyszeripari üveg csomagolóanyagokat gyártó lukácsházai SCHOTT Hungary Kft. A német tulajdonú vállalkozás technikai igazgatója, Solt Tamás az MTI-nek megvalósíthatónak nevezte a termelékenység növelését a veszteségek csökkentésével, a gépek sebességének és átállási idejének fejlesztésével, valamint szigorú és következetes szabványosítással, standardizációval. A szükséges technológiai fejlesztések mértékéről nem kívánt bővebbet mondani, szavai szerint a következő időszakra vonatkozó üzleti tervezés még csak most kezdődik. Jelezte,…

Részletek>

NGM-államtitkár: Magyarországnak a régió logisztikai szolgáltató központjává kell válnia

Magyarországnak a régió logisztikai szolgáltató központjává kell válnia, ezért a kormány javítani kívánja a fuvarozók versenyképességét, emellett az adminisztrációs terhek enyhítésével és az infrastruktúra további fejlesztésével is segíteni kívánja az ágazatot – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára. Közölte, hogy a kormány – a szakmai szervezetekkel közösen – dolgozik a logisztikai stratégia átalakításán, emellett beszállítófejlesztési programot és a logisztikai központok fejlesztését támogató pályázatot indított. Az államtitkár szerint Magyarország felkészült a technológiai korszakváltásra, a kormány – az új technológiák elősegítésén túl – többek között a…

Részletek>

A Waberer’s növelte tavalyi árbevételét

Waberer's International Zrt.

A Waberer’s International Zrt. (Waberer’s), Európa vezető fuvarozója a komplett rakományok piacán, ma közzétette legfrissebb adatait 2016-os üzleti eredményeiről. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a 9,5 százalékos növekedéssel elért 572,4 millió euró bevétel és a 12,1 százalékos EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkentési leírás előtti üzemi eredmény) is jelzi, hogy a Waberer’s 2016-ban stabil teljesítményt nyújtott. Az eredmény főként a közúti szállítás iránti kereslet Európa-szerte tapasztalható növekedésének, és a vállalat sikeresen megvalósított növekedési stratégiájának köszönhető. A Waberer’s regionális szerződéses logisztika üzletága különösen jól teljesített: 2016-ban bevételei 10,9 százalékkal nőttek. Összhangban a…

Részletek>

Főként informatikai, logisztikai és élelmiszeripari megállapodások születtek Kínában

Stratégiai megállapodást kötött kedden Csungkingban Magyarország a Bohong-csoporttal, amely a világ legnagyobb kipufogógyártója – mondta el Szijjártó Péter (képünkön) külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető ismertette, hogy a Bohong a hatodik kínai vállalat, mellyel a kormány stratégiai megállapodást kötött. A kínai nagyvállalat a kanadai Wescast felvásárlása révén 1200 embert foglalkoztat magyarországi üzemében, Oroszlányon. A miniszter tudatta: a Bohong-csoport kilenc milliárd forintos új beruházást hajt végre Magyarországon, amellyel a világ legmodernebb kipufogógyártó technológiáját telepítik Oroszlányba, és ez eddig a legnagyobb kínai autóipari beruházás Magyarországon. A miniszter kiemelte, hogy 69 magyar vállalat 118…

Részletek>

Egy vagyont költött a szállodák korszerűsítésére a Danubius

Hotel

Összesen mintegy 6,5 milliárd forintot fordított a Danubius a Hilton Budapest, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel szállodák korszerűsítésére. A rekonstrukció keretében a szállodák szobái és rendezvényközpontjai, valamint egyéb vendégterek újultak meg – közölte a vállalat. A közlemény idézi Kovács Balázs vezérigazgatót, aki elmondta: a beruházásokkal az üzleti turizmus területén kívánják erősíteni a pozíciójukat. A szállodáik bevételeinek egyre nagyobb hányadát adják a konferenciaturizmusból, illetve az üzleti céllal érkező vendégek kiszolgálásából származó bevételek. Ennek a trendnek a további erősödését valószínűsítik az első negyedéves számok is, hiszen már…

Részletek>

GVH tanulmány: nem vált be a kampányidőszak

autókereskedés

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyilvánosságra hozta a magyarországi új személy- és kishaszongépjármű-forgalmazás és -javítás piacai, valamint a kapcsolódó biztosítási piac működését vizsgáló piacelemzési tanulmányát. A piacelemzés eredményeként a GVH megfontolásra javasolta egyes költségek csökkentését az új gépjárművek forgalomba helyezésével és üzemben tartásával kapcsolatosan, valamint a használt gépjárművek forgalomba helyezésével összefüggő költségek differenciálását. A GVH tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztériumot arról, hogy javasolja – akár a felügyeleti hatóság bevonásával – megfontolni a kampányidőszak visszavezetését a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacán. A fentieken kívül a GVH a piaci szereplők részére is ajánlást fogalmazott meg, felhívva…

Részletek>

Durva nagyot zuhant az Emirates nyeresége

Jelentősen csökkent a dubaji székhelyű Emirates légitársaság nyeresége a március 31-ével végződött pénzügyi évben, az adózott eredmény nyolcvan százalékot meghaladó mértékben esett az előző évihez képest. A társaság honlapján közzétett üzleti jelentés szerint a légitársaság árbevétele nem változott tavalyhoz képest, ebben az évben is mintegy 23 milliárd dollár bevételre tett szert. Az Emirates utasforgalma nyolc százalékkal 56 millióra emelkedett, a járatok átlagos töltöttsége viszont 1,4 százalékponttal 75,1 százalékra mérséklődött. Az üzemi eredmény hetven százalékos csökkenést mutat, a tavalyi 2,2 milliárdról hétszáz millió dollárra változott. A légitársaság adózott eredménye ennél is nagyobb mértékben, 82,5 százalékkal…

Részletek>

Kiderült miért adta el indítómotorok és generátorok gyártásával foglalkozó üzletágát a Bosch

euro

Stratégiai és nem pénzügyi okok miatt adta el indítómotorok és generátorok gyártásával foglalkozó üzletágát a német Bosch konszern – mondta a Bosch-csoport szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön, a cég éves eredményeit ismertető sajtótájékoztatót követően, Renningenben. René Ziegler emlékeztetett, a Bosch 2015-ben jelentette be, hogy vizsgálja a lehetőségeket az üzletág stratégiai átszervezésére, a megoldások között szerepelt egy befektető partner vagy vevő keresése is. Elmondása szerint azért döntöttek végül az értékesítés mellett, mert a Bosch befektetései jelentős részét a tradicionális szegmensek helyett kutatás-fejlesztésre, ezen belül is az elektromobilitással és hálózatba kapcsolással összefüggő…

Részletek>

NGM: a beszállítók fejlesztését ágazati sajátossághoz kell igazítani

Pomázi Gyula

A beszállítók fejlesztését az adott ágazat sajátosságaihoz kell igazítani, az Irinyi Tervhez tartozó beszállítói stratégiában kiemelt helyen szerepel az értékláncok versenyképességének javítása, a hálózati együttgondolkodás erősítése – hangsúlyozta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára az Ipar Napjain tartott jármű- és gépipari beszállító konferencián. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös rendezvényén az NGM helyettes államtitkára szólt arról, hogy a kormány hazai forrásból Nemzeti Beszállítói Programot, az Európai Unió forrásainak felhasználásával pedig integrátori programot működtet, mindkét programban…

Részletek>