Gránit Pólus: Peter Munk fogta vissza a döntéshozatali folyamatokat és a nagyszabású fejlesztéseket

Magyar tulajdonba került a Gránit Pólus csoport, miután Demján Sándor kivásárolta Peter Munk kanadai üzletember tulajdoni hányadát – közölte a ingatlanfejlesztéssel és üzemeltetéssel foglalkozó társaság. A tájékoztatás szerint az új tulajdonosi struktúrában Demján Sándor és közvetlen munkatársai többségi, Csányi Sándor kisebbségi tulajdonosként jegyzi a vállalatcsoportot. A tranzakcióval a cégstruktúra egyszerűbb lett, a döntéshozatali folyamatok felgyorsulnak, így minden akadály elhárult további nagyszabású fejlesztések elől – írja közleményében a Gránit Pólus, a tranzakció értékét azonban nem közölték. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy Munk – mint a TrizecHahn elnöke és egyik tulajdonosa – a…

Részletek>

Kiderült a rejtély: ezért van ennyi kamion az utakon

Társaival hosszú sorokban araszol az autópályán, átlagosan 68 kilométer per órával halad, havonta huszonegyszer teszi meg a Budapest-Debrecen-Budapest távolságot, és 27 liter üzemanyagot fogyaszt száz kilométeren. Ezek egy átlagos, áruszállításban részt vevő magyar kamion paraméterei – derül ki a legnagyobb európai lefedettséggel rendelkező WebEye 1100 partneren végzett telematikai kutatásából. A telematikai rendszerek alapja egy műholdas navigációs rendszer, melynek segítségével a fuvarozó cégek azonnali és rendszeres visszajelzéseket kaphatnak járművük vagy flottájuk helyzetéről, fogyasztásáról, illetve kondíciójáról. A NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete) adatai alapján 12 ezer bel- és külföldi áruszállítást végző…

Részletek>

Waberer’s: folytatódik a növekedés az év hátralévő részében

A Waberer’s International Nyrt. a kedvező harmadik negyedéves eredmények alapján arra számít, hogy az utolsó negyedévben is folytatódik a növekedés, és 2017-ben hozzák az elvárt eredményeket. Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója a cég harmadik negyedéves pénzügyi eredményét bemutató sajtótájékoztatón kedden kiemelte: sikeres, erős negyedévet zárt a cég, minden lényeges mutató emelkedett. Ismét szállították, amit megígértek – fogalmazott a kétszámjegyű árbevételnövekedéssel kapcsolatban. Az idei évre vonatkozó stratégia alapján dinamikus növekedést vár, amit a méretgazdaságosságra, innovációra, hatékonyságra támaszodva kívánnak elérni. Hangsúlyozta: bármilyen üzleti környezethez a versenytársaknál jobban és gyorsabban alkalmazkodtak.…

Részletek>

Nőtt a Waberer’s árbevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

Waberer's International Zrt.

A Waberer’s International Nyrt. árbevétele a harmadik negyedévben 182,3 millió euróra nőtt, 23,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – közölte a társaság. Az árbevétel növekedése részben a lengyel Link fuvarozócég 2017. július 1-től hatályos konszolidációjának köszönhető, és mindhárom üzleti szegmensben – a nemzetközi árufuvarozási ágazatban, a regionális szerződéses logisztikai ágazatban, és az egyéb szegmensben – volt organikus növekedés is a jelentés szerint. A Waberer’s a kamatfizetés, adózás és értékcsökkentési leírás előtti üzemi eredményét (EBITDA) 20,1 százalékkal, 24,9 millió euróra növelte a harmadik negyedévben. A rendszeres nettó eredmény 8,2 százalékkal…

Részletek>

Posta: a magánszemélyek továbbra is korlátozás nélkül adhatják fel csomagjaikat

posta

A Magyar Postánál bevezetett csomagfeladási korlátozás a magánszemélyeket nem érinti – közölte a Magyar Posta. A tájékoztatás szerint Magyar Posta november 15-től csak a szerződéssel nem rendelkező üzleti partnereinél limitálta két csomagterméknél (MPL Üzleti csomag és MPL Netcsomag) a feladási mennyiséget, magánszemélyeknél nem, így ez a változtatás az egyetemes postai szolgáltatást nem érinti – hangsúlyozták. A cég honlapján korábban közzétett információ alapján november 15-től visszavonásig a zökkenőmentes küldeménykezelés érdekében a Magyar Posta csomagfeladási limitet vezet be. Az intézkedés kizárólag a nem szerződéses ügyfeleket érinti, akik naponta legfeljebb 5 darab MPL…

Részletek>

Beindult az euroövezet: több mint tízéves csúcson a befektetői hangulat

euro

A vártnál jóval nagyobb mértékben, több mint tízéves csúcsra erősödött az euróövezetben a befektetői hangulat a Sentix német gazdaságkutató intézet novemberre vonatkozó felmérése alapján. Az index novemberi értéke 2007 júliusa óta a legmagasabb értékre, 34,0 pontra emelkedett az októberi 29,7 pontról. Elemzők kisebb növekedést, 30,8 pontot vártak novemberre. Az index elemei közül az aktuális kondíciók megítélését számszerűsítő mutató 2007 szeptembere óta a legmagasabb szintre, 45,8 pontra emelkedett az előző havi 41,8 pontról. Az euróövezet gazdasági helyzetének alakulásával szembeni várakozásokat tükröző mutató pedig két és fél éves csúcsra, 22,8 pontra emelkedett…

Részletek>

Lepsényi: az ipar 4.0-nak központi szerepe van a gazdaság fejlődésében

Miután az ipar 4.0-nak központi szerepe van a gazdaság fejlődésében és a foglakoztatás minőségi növelésében, ezért az NGM elindította az Ipar 4.0 Mintagyár elnevezésű programot, amelynek első kiemelt eseménye a Modern gyárak éjszakája lesz – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára. Lepsényi hangsúlyozta, hogy a digitalizáción alapuló negyedik ipari forradalomban a megfelelő eredményekhez korszerű gyártásra, a jövőt ismerő szakemberekre van szükség. A Modern gyárak éjszakájára ezért elsősorban a jövő vállalkozóit és szakembereit, a pályaválasztás előtt álló fiatalokat várják, akik november 17-én 16 órától 22…

Részletek>

Lendületes növekedésben az Egyesült Államok szolgáltatóiparának teljesítménye

USA ingatlan

Októberben a vártnál nagyobb mértékben, tizenkét éve a legmagasabbra nőtt az amerikai ISM gazdaságkutató intézet nem-feldolgozóipari aktivitást követő indexének értéke. Az ISM (Institute for Supply Management) gazdaságkutató intézet nem feldolgozóipari (szolgáltatóipari) beszerzésimenedzser-indexe (BMI) a szeptemberi 59,8 pontról októberben 60,1 pontra, 2005 augusztusa óta a legmagasabb értékre emelkedett. Elemzők a szeptemberihez képest csökkenést, 58,5 pontot vártak októberre. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig csökkenését jelzi. Az ISM nem feldolgozóipari BMI mutatója története során mindössze négy alkalommal állt 60 pont felett. A mutató októberi…

Részletek>

Egyben értékesítenék a Palóc Nagykereskedelmi Kft. bolthálózatát

Forint

Egyben értékesítenék a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. bolthálózatát – közölte az MTI-vel Vályi Attila, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolója pénteken. A stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősített Palóc Nagykereskedelmi Kft. 86 boltot üzemeltett, felszámolása májusban kezdődött meg. Vályi Attila az MTI megkeresésére elmondta: több polgármester is kérte, ő pedig kész együttműködni abban, hogy mihamarabb megoldást találjanak a lakosság ellátására. Ezért elsődleges célul tűzte a bolthálózat egyben történő értékesítését, hogy a kevésbé keresett élelmiszer üzleteket is el tudják adni, így megoldottá váljon működésük – tette hozzá. A Palóc Nagykereskedelmi…

Részletek>

Az Enterprise Investors felvásárolja a CBA Slovakiát

Az Enterprise Investors (EI) által kezelt Polish Enterprise Fund VII magántőke-befektetési alap megállapodást írt alá Szlovákia vezető független élelmiszer-kiskereskedelmi vállalata, a CBA Slovakia a.s. 100 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásáról. A CBA Slovakia 310 kisboltot és szupermarketet üzemeltet Szlovákia középső és nyugati részén. Az ország legnagyobb független élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatainak egyike, amely közvetlenül a nemzetközi áruházláncok mögött foglal helyet a rangsorban. A céget Marián Šufliarsky alapította, és fia, ifjabb Marián Šufliarsky fejlesztette tovább. Az ő irányítása alatt számos üzletet felújítottak a modern kor követelményei szerint, és új szupermarket-kategóriát teremtettek. A CBA Slovakia egyben…

Részletek>