Saját erőből, ötmilliárd forintból épít új gyártócsarnokot a Videoton EAS Kft. Székesfehérváron: a húszezer négyzetméteres üzemben további 2-2,5 milliárd forintból technológiai fejlesztést valósítanak meg és több száz munkahelyet hoznak létre. A keddi alapkőletétel előtti sajtótájékoztatón Klambauer Csaba, a VEAS Kft. ügyvezetője elmondta, hogy jelenleg két üzemcsarnokban mintegy 17 ezer négyzetméteren, 770 dolgozó gyárt ipari elektronikai termékeket. Hozzátette: a társaság jelentősen növekedett az elmúlt időszakban és az új megrendelések miatt szükségessé vált egy új csarnok építése. Közölte, hogy a jövő év végére elkészülő új épületben 8500 négyzetméteres lesz a gyártóterület, 4500…
Részletek>Kategória: Gazdaság
Sztrájkot helyezett kilátásba a Ryanair németországi pilótáinak szakszervezete
Munkabeszüntetést helyezett kilátásba kedden a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit – VC). A légicég még semmilyen munkabeszüntetésről nem kapott értesítést és továbbra sem ismeri el az érdekképviseletet. Az érdekképviselet az utazókra tekintettel karácsonykor nem tart munkabeszüntetést, így december 23. délután és december 26. éjfél között biztosan dolgoznak majd a Ryanair-járatok német pilótái, de ezt az időszakot kivéve bármikor sztrájkba léphetnek. A VC a nyomásgyakorlással azt akarja elérni, hogy a Ryanair vezetése kezdjen tárgyalást a piaci viszonyoknak megfelelő munkakörülményekről és fizetésről. Közleményük szerint az olaszországi és…
Részletek>Magyar Posta: rendben zajlik a csomagok kézbesítése
Rendben zajlik a csomagok kézbesítése a Magyar Postánál a karácsony előtti csúcsidőszakban, átlagosan 30 százalékkal több csomagot kezeltek november közepétől, mint egy évvel korábban – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a november végi Black Friday és az azt megelőző leárazások növelték a csomagforgalmat, a november 20-tól kezdődő három hétben 1 millió 767 ezer csomagot kézbesítettek. Mint írták: a levelek és a csomagok kézbesítése folyamatosan és rendben zajlik, fennakadások nincsenek. A csúcsidőszakra a posta több intézkedéssel készült, a logisztikai kapacitások bővítése mellett jelentősen emelte a dolgozói létszámot az év végére,…
Részletek>Már idén is megérkezett a 600. Schmitz Cargobull pótkocsi a Waberer’s-hez
Átadta a Schmitz Cargobull az utolsó pótkocsit a Waberer’s számára a 2017-ben megrendelt szériából, a hatszázadik Mega típusú eszköz leszállítását a két cég vezetői közösen ünnepelték a pótkocsigyártó németországi komplexumában. Ünnepélyes keretek között vették át az idén aktuális megrendelésből a hatszázadik új Schmitz Cargobull pótkocsit a Waberer’s International Nyrt. képviselői a gyártó altenberge-i központjában. A lezárult beszerzés hozzájárult ahhoz, hogy továbbra is az egyik legmodernebb, legfiatalabb járműflottát üzemeltetheti a nemzetközi FTL fuvarozás piacvezető cége Európában. A két vállalat hosszú évekre visszanyúló sikeres együttműködést tudhat maga mögött, melynek során a Waberer’s…
Részletek>A szociális dömping ellen tiltakoztak a francia fuvarozók
Egyenlő munkaért egyenlő bért követeléssel a szociális dömping ellen tüntettek kedden a francia fuvarozók Franciaország olasz, belga és spanyol határvidékén. A tiltakozók nem értenek egyet azzal, hogy a kiküldött munkavállalókra vonatkozó új európai uniós irányelvből kimaradnak a fuvarozók. Olaszország felé a Fréjus alagútnál mintegy 230 teherszállító jármű vesztegelt a délelőtti órákban a megmozdulás miatt, a francia-belga határnál Rekkemben a mintegy kétszáz fuvarozó forgalomlassító tiltakozása miatt tíz kilométeres dugó alakult ki délelőtt, a harmadik kritikus hely pedig Irún volt a spanyol határszakaszon. A fuvarozók öt szakszervezete szerint a fuvarozók kihagyása a…
Részletek>Lear Hungary móri üzem: már csak karbantartók és raktárosok dolgoznak
Befejezte a termelést csütörtökön az autó üléshuzatokat gyártó Lear Corporation Hungary Kft. móri üzeme – közölte a vállalat helyi szakszervezetének elnöke. Kiss Beáta elmondta, hogy a március végén bejelentett gyárbezárást követően szeptemberben kezdődött el a csoportos létszámleépítés, péntektől már csak karbantartók és raktárosok dolgoznak az üzemben, akik feltehetően a gépek leszerelését, a csarnok kiürítését végzik. Hozzátette: a bejelentéskor 830 ember dolgozott a gyárban, és tudomása szerint legtöbbjüknek már van munkája. Megjegyezte, hogy a Lear mindvégig nagyon segítőkész volt: több állásbörzét szervezett a gyárba az OFA Nonprofit Kft. segítségével, ahol sok…
Részletek>Új gyáregységet nyitott az indiai, autóipari Samvardhana Motherson cégcsoport Kecskeméten
Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) harmincmilliárd forintos beruházással új gyáregységet nyitott Kecskeméten, a fejlesztés ötszáz új munkahelyet teremt. A lökhárítókat gyártó SMP (Samvardhana Motherson Peguform) kecskeméti gyár létrehozásához a magyar kormány több mint 7,7 milliárd forinttal járult hozzá. Vivek Chaand Sehgal, a Samvardhana Motherson Group elnöke a csütörtöki megnyitón elmondta: 2009-ben globális autógyártó céggé válva a legnagyobb gyárakat tudták megnyitni. Mint mondta, európai jelenlétüket Magyarországnak köszönhetik, és a lehetőségért a mai napig hálásak. A kormány a lökhárító elemekre és alkatrészekre specializálódott kecskeméti SMP gyár létrehozásához jelentős támogatással…
Részletek>Hatnak az Unió dömping ellenes intézkedései a magyar acéliparra
A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) szerint az Európai Parlament dömping-ellenes fellépésével lélegzethez jut az acélpiac, de további intézkedésekre is szükség lehet. Az Európai Parlament jelentős lépést tett előre az uniós piac védelmének érdekében a most meghozott intézkedésekkel mondta Móger Róbert, a hazai acélipart képviselő Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés igazgatója. A szakember úgy látja a következő időszak egyik legnagyobb kérdése, hogy a most meghozott intézkedéseket képes lesz-e valóban hatékonyan betartatni az Európai Unió. Mint elmondta, mindez a hazai acélgyártás elemi érdeke, hiszen a gazdasági válságot követő évek visszaesése…
Részletek>A HungaroControl segít a szingapúri Changi repülőtér fejlesztésében
A repülőtéri légi forgalom intelligens távirányításának, a Smart Remote Towernek a megvalósításában nyújt segítséget a HungaroControl a világ legjobb címét elnyerő szingapúri Changi repülőtérnek – közölte a cég. A HungaroControl tájékoztatása szerint a Szingapúri Polgári Légiközlekedési Hatóság (CAAS) 2017 elején jelentette meg nemzetközi pályázatát, amelyben a Changi repülőtér optimalizálására, Smart Tower prototípus fejlesztésére és kivitelezésére keresett partnereket. A pályázatra a HungaroControl a brit NATS (National Air Traffic Services) vezette konzorcium tagjaként adott be ajánlatot, együttműködésben a szingapúri elektronikai és kommunikációs rendszereket gyártó STEE vállalattal, valamint a kanadai Searidge Technologies-szal, amely…
Részletek>A Wizz Air szerezte meg a csődbe ment Monarch Airlines lutoni résidőit
A magyar hátterű Wizz Air szerezte meg az október elején csődbe ment Monarch Airlines London-Luton repülőtéren lévő résidőit, a társaság így 18 százalékkal tudja bővíteni a londoni kínálatát. A társaság honlapján szerdán közöltek szerint 2018-ban hétre emelik a lutoni bázison lévő repülőgépek számát, és hetente tízezer új székkel, valamint 28 járattal bővítik majd a kínálatot. A pontos célállomások listáját később hozzák nyilvánosságra. Ez a fejlesztés 18 százalékos kapacitásbővítést jelent. A Monarch Airlines október elején ment csődbe, a társaságot azóta a KPMG kirendelt munkatársai irányítják. A repülőtéri üzemhez elengedhetetlen résidőkről a…
Részletek>