A Suzuki Motor Corp. három év alatt csaknem hárommilliárd dollárt fektet be Indiában, hogy fenntartsa vezető helyét az ottani piacon és hogy előkészítse a kizárólag hibrid és elektromos motorok gyártására történő átállást. A The Economic Times című lap közlése szerint a hárommilliárd dollárból a negyedik legnagyobb japán autógyártó mintegy 2,3 milliárd dollárt indiai leánycégébe, a tőzsdén is jegyzett Maruti Suzuki vállalatba fektet. A fennmaradó összeget a cég a Suzuki Motor Gujarat termelőkapacitásának növelésére fordítja. A Maruti Suzuki több mint ötven százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Indiában. A Suzuki a hét elején közölte,…
Részletek>Kategória: Gazdaság
A globális kereskedelem további fejlődését jelzi előre a DHL
A globális kereskedelem és a világgazdaság kilátásait előrejelző mutatót dolgozott ki a DHL és az Accenture. A DHL Global Trade Barometer (globális kereskedelmi barométer) elnevezésű mutató nagy mennyiségű logisztikai adaton alapul, amelynek elemzését és értékelését mesterséges intelligencia végzi. A két cég hosszú távú együttműködésbe kezdett annak érdekében, hogy negyedévente publikálják az index értékeit. A DHL Global Trade Barometer olyan alapanyagok és alkatrészek kereskedelmi adatait használja fel, amelyek további ipari feldolgozás alapjául szolgálnak – például ruhacímkék, lökhárítók vagy mobileszközök érintőképernyője. Ezek vonatkozásában az index a világkereskedelem több mint 75 százalékát bonyolító…
Részletek>Országosan egységes bértáblát alkalmaz az Aldi
Közzétette az Aldi Magyarországra érvényes bérezési rendszerét, szerdai tájékoztatásuk szerint az áruházlánc országosan egységes bértáblát alkalmaz, a fizetések régiótól függetlenül egyformák. Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. közölte: a béremelés után január 1-jétől a bolti eladók, valamint a logisztika területén az áru-összekészítők kezdő bére – heti negyvenórás munkaidőben – meghaladja a havi bruttó 272 ezer forintot, ami cafeteriával és Erzsébet utalvánnyal egészül ki, így a bruttó járandóság több mint havi 292 ezer forint. Az összeg a cégnél töltött idővel arányosan nő, tíz év után az üzletekben dolgozók havi bruttó járandósága eléri…
Részletek>Soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el az NFM a ferihegyi földi kiszolgálóknál
Soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szolgáltató földi kiszolgálóknál. A szaktárca hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ellenőrzés kiterjed az alvállalkozókra és arra is, hogy az üzembentartó Budapest Airport Zrt. a munkavállalók repülőtérre történő be- és kilépése során milyen biztonsági intézkedéseket tesz és tett annak érdekében, hogy megakadályozza a forgalmi előtéren és a poggyászosztályozó területeken bűncselekmények elkövetését. A soron kívüli vizsgálat tavasz elejére várható eredményétől függően a légiközlekedési hatóság korlátozni fogja minden olyan szervezet engedélyét, amely nem képes biztosítani,…
Részletek>Jelentősen nőtt a világ légiáru-forgalma tavaly, a gépek kihasználtsága azonban alacsony
A fellendülő kereskedelemnek köszönhetően globálisan kilenc százalékkal nőtt az árutonna-kilométerben mért légiáru-forgalom tavaly, a megelőző évi 3,6 százalékos ütem kétszeresénél is gyorsabban, az iparágban azonban továbbra is gondot jelent a járatok alacsony kihasználtsága – derül ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) kimutatásából. Alexandre de Juniac, a szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy bár 2010-óta a legjobb évét produkálta a szektor, és a világkereskedelem 4,3 százalékos bővülési rátáját is messzemenően meghaladta, de az alacsony kihasználtság a hozamokra is nagy nyomást helyez. Az IATA a kedvező bizalmi index és az e-kereskedelem, valamint a…
Részletek>A repülőjegyárak kis mértékű emelkedésére számít a Wizz Air vezérigazgatója
A repülőjegyárak kisebb mértékű emelkedésére számít 2018-ban Váradi József (képünkön), a Wizz Air vezérigazgatója. Váradi a cég harmadik negyedéves pénzügyi eredményének közzététele után telefonon az MTI-nek elmondta, a cég kiadásai között a két legnagyobb tétel, a kerozin- és a bérköltség is jelentősen nőtt, előbbi 33, utóbbi 28 százalékkal. Az üzemanyag árát piaci tényezők befolyásolják, a légitársaság legfeljebb tompíthatja azokat megfelelő fedezeti ügyletekkel. A munkaerőköltségeket leginkább a pilóták fizetésének emelkedése okozta. Jelezte, hogy a cég folyamatosan és proaktívan keresi a válaszokat a munkavállalóktól érkező igényekre. A költségek emelkedését ellensúlyozza részben, hogy egyre…
Részletek>A szakszervezeti vezető szerint több száz munkavállaló léphet ki a Tescótól
Több százra tehető azoknak a munkavállalóknak a száma, akik várhatóan nem fogadják el a Tescóban zajló szervezeti átalakítások okán számukra felajánlott új munkakört, részben a munkabér változása miatt, részben pedig azért, mert az új pozíciójukban nem tudnak a szakmájukban dolgozni – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke. Az elnök szerint ez leginkább a pékségekben és az éjszakai beosztásban dolgozóknál lehet jellemző, miután a Tesco bejelentette, hogy az áruházakban folyamatosan átállnak a félkész termékek sütésére a belső pékségben gyártott termékek helyett. Megjegyezte, hogy a háromezer négyzetméter és…
Részletek>A Waberer’s 19 milliárd forintból fejleszti járműparkját
A Waberer’s 19 milliárd forintból fejleszti járműparkját, több mint ezer – DAF, Volvo, Kögel és Schmitz gyártmányú – szállítóeszközt vesz, és ennek köszönhetően a cserék mellett száz darabbal bővíti járműveinek számát – közölte a Waberer’s International Nyrt. A bővítés a társaságnak csak a nemzetközi hosszú távú fuvarozásban futó járműparkjára vonatkozik. Az új szállítóeszközök február és október között állnak forgalomba – tették hozzá. A vontató beszerzési tenderen a DAF négyszáz, a Volvo háromszáz darab nyerges vontatóra nyert szállítási lehetőséget. Ezen felül a Kögel 278 darab, a Schmitz hetven darab pótkocsit szállít. A…
Részletek>Enyhén visszaesett tavaly a Kia gyártása Szlovákiában
Enyhén visszaesett a Kia Motors Slovakia gyártása tavaly az előző évi rekordhoz képest – derült ki a dél-koreai autógyár szlovákiai leányvállalata által közzétett adatokból. Az autómárka vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzemében, amely a Kia egyetlen európai gyára, 2017-ben 335 600 gépkocsi és csaknem, 540 ezer autómotor készült el. A gépkocsik gyártása közel egy százalékkal mérséklődött, az autómotoroké pedig megközelítőleg 12 százalékkal esett vissza éves szinten. A Szlovákiában készülő Kia gépkocsik közül tavaly a márka városi terepjárója (SUV), a Kia Sportage tette ki a gyártás legnagyobb hányadát, 64 százalékát, ez megegyezett…
Részletek>KSH: tavaly novemberben 13,0 százalékkal emelkedtek a keresetek
Tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A múlt év első tizenegy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – tette hozzá a KSH. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál 11,2 százalékkal nőttek a keresetek novemberben, és 12,1…
Részletek>