Turbófeltöltő-gyártóval kötött stratégiai megállapodást a Kormány

A kormány stratégiai megállapodást köt a turbófeltöltőket gyártó, amerikai BorgWarner vállalattal, amely a világ legnagyobbjai közé tartozik az ágazatban. Mostantól az Oroszlányban működő BorgWarner-gyár a beruházásoknak köszönhetően immár a második legnagyobb gyára az amerikai vállalatnak világszerte; 1700 embernek ad munkát Magyarországon, és a legnagyobb autóipari vállalatok elsőkörös beszállítója. Az aláírás előtt Szijjártó Péter elmondta: a megállapodás tovább növeli az amerikai vállalati jelenlétet Magyarországon, másrészt tovább erősíti az autóipar beszállítói hátterét, amellyel az autóipar biztosítani tudja, hogy a gazdasági növekedés a négyszázalék fölötti sávban maradjon. Az ágazat termelési értéke már tavaly…

Részletek>

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt büntették meg a Ryanairt és a Wizz Airt

Ryanair

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és Wizz Air diszkont légitársaságokra – jelentette be György István fővárosi kormánymegbízott kedden újságíróknak nyilatkozva. Elmondása szerint a nem jogerős, elsőfokú ítélet ellen a légitársaságok fellebbezhetnek. Az ír Ryanairt 100 millió, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezték. A kormánybiztos elmondása szerint a július végén, illetve augusztus végén indítottak eljárást a két légitársaság ellen. A Ryanair esetében két, Las Palmas repülőterére közlekedő járattal kapcsolatban merültek fel aggályok. Az utasoknak ugyanis…

Részletek>

Nőtt a BILK Logisztikai Nyrt. árbevétele és üzemi eredénye az első fél évben

A BILK Logisztikai Nyrt. árbevétele 5,99 millió euró volt az idei első fél évben, 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest; a raktárak bérbeadásából és raktárcsarnokok üzemeltetéséből származó üzemi eredmény csaknem elérte a 2,76 millió eurót, ami nyolc százalékkal több, mint 2017 első hat hónapjában – jelentette be a társaság. A közlemény szerint a több mint 182 ezer négyzetméter bruttó bérbe adható területtel rendelkező logisztikai park működésének csaknem valamennyi területén növelte hatékonyságát. A raktárak, raktári irodák és irodák kiadottsági mutatója június 30-án 98,3 százalékos volt, ami 2,3 százalékponttal…

Részletek>

A Dahua Technology Zalaegerszegre érkezett

A Dahua Technology, a világ egyik vezető biztonságtechnikai eszközöket gyártó vállalata Magyarországot választotta európai piacainak kiszolgálásához és megnyitotta új európai ellátási központját Zalaegerszegen. Az új létesítmény célja egyrészt az európai országok teljeskörű kiszolgálása a Dahua partnere által működtetett disztribúciós központtal és logisztikai tevékenységgel, másrészt a cég fő tevékenységi körét alkotó CCTV (videomegfigyelő eszközök) összeszerelése és azok egyedi igényekhez igazítása. A projekt szakaszos implementációval valósul meg: a raktározást és gyártást követően a tevékenység kiegészül egyéni igények kiszolgálására kialakított szolgáltatásokkal, páneurópai logisztikai és beszerzési szolgáltatásokkal. A cég a kezdeti háromezer négyzetméter alapterület…

Részletek>

Elégedetlen a román kormány nagy infrastruktúra-projektjeivel a román EU-biztos

Az EU finanszírozásával megvalósuló újabb nagy infrastruktúra-projektek benyújtását sürgette pénteken egy kolozsvári pódiumbeszélgetésen Corina Cretu (képünkön), a regionális politikáért felelős román EU-biztos. Cretu elmondta, a nagy infrastruktúra operatív program keretében az EU még mindig azokat a romániai útépítéseket finanszírozza, amelyeket a korábbi költségvetési ciklusban kellett volna befejezni. A biztos jó hírnek tartotta, hogy az EU elfogadta ezeknek a projekteknek az átvételét a 2014-2020-as költségvetési ciklusba, rossz hírnek vélte azonban, hogy olyan pénzekből épülnek az utak, amelyeket újabb projektekre lehetett volna fordítani. „Kérem a Szállításügyi Minisztériumot, hogy nyújtson be kimunkált projekteket,…

Részletek>

Több mint hétszáz panzió és szálloda nyert támogatást szálláshelyfejlesztésre

Több mint hétszáz magyarországi panzió és szálloda nyert költségvetési támogatást szálláshelyfejlesztésre – jelentette be Guller Zoltán. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója hirdette ki a Kisfaludy-program keretében szálláshelyfejlesztésre meghirdetett pályázatok eredményét. Guller elmondta, hogy a vissza nem térítendő, hazai forrásból nyújtott támogatások célja, hogy a turizmus, vendéglátás továbbra is a magyar gazdaság húzóágazata legyen. Hozzátette, hogy több mint 1500 pályázat érkezett, ezért megemelték a támogatási keretet. Ismertetése szerint a következő két évben több mint nyolcvanmilliárd forintból fejlesztik a szálláshelyeket. Országszerte a vidéki panziók több mint kétharmada – több mint hétszáz panzió…

Részletek>

Egymilliárd forintból fejleszti gyártókapacitását a napkori Gémtech Kft.

Megkezdte csaknem egymilliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházását az elsősorban acélszerkezetek gyártásával foglalkozó, napkori székhelyű Gémtech Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft. – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei társaság. A projekt keretében két darab, portál rendszerű, többfunkciós CNC megmunkáló gépet vásárolnak, amelyek nagyméretű acélszerkezetek egyszerre történő megmunkálására alkalmasak. A gépek extrém nagyméretű és súlyú termékek gyártását teszik lehetővé, valamint az alapanyag vagy félkész termékek előkészítési fázisában képesek az elő-megmunkálásra is. A társaság a beruházáshoz 498 millió forintot a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatán, vissza nem térítendő hazai és uniós támogatásként…

Részletek>

Oroszországban a légiközlekedési és az űrrepülési ágazatban jó dolgozni

Oroszországban a legjobban keresők az ország északi részén, valamint Moszkvában élnek és a légiközlekedési, valamint az űrrepülési ágazatban dolgoznak – áll az orosz statisztikai hivatal jelentésében. Oroszországban az első fél évben 42 555 rubel (171 ezer forint) volt az átlagbér. Ehhez képest Jamali Nyenyecföld autonóm körzetben 100 617 rubel (405 ezer forint), Csukcsföld autonóm körzetben 98 291 rubel (395 ezer forint), Moszkvában pedig 82 729 rubel (333 ezer forint) volt az átlagbér. A legmagasabb bére a légiközlekedési és űrrepülési ágazatban dolgozóknak volt az első fél évben, átlagosan 161 700 rubel…

Részletek>

Nyár van: megduplázta magyarországi utasforgalmát a FlixBus

FlixBus

A FlixBus idén június és augusztus között megduplázta utasainak számát Magyarországon az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mobilitási cég utasforgalmi adatai alapján Európa-szerte ötven százalékkal többen utaztak zöld busszal. A Magyarországról közvetlenül elérhető 17 célországból a legnépszerűbb Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia volt az induló utasok körében. „Célunk, hogy mindenkinek elérhető mobilitási lehetőséget biztosítsunk a világ felfedezéséhez, örömmel látjuk, hogy egyre több embernek a busz az elsődleges választása hosszabb útvonalakon is” – mondta el André Schwämmlein a FlixBus alapítója és ügyvezető igazgatója. „Amellett, hogy a buszos utazás általános…

Részletek>

Folytatódik a Waberer’s és az i-Cell szakmai együttműködése

Stratégiai megállapodást kötött a flottakövetési és útdíjfizetési megoldásokat nyújtó i-Cell Kft. és a Waberer’s, így a korábbi, az útdíjfizetést érintő együttműködés megerősítése mellett három i-Cell arculatú Waberer’s kamion közlekedik majd Magyarország és Európa útjain. A két vállalat szakmai együttműködése évtizedes múltra tekint vissza, hiszen az i-Cell és a Waberer’s már a 2013-ban bevezetett kilométerarányos, Hu-Go útdíjfizetési rendszer indulása előtt is stratégiai partnerek voltak, ekkor az i-Cell járműkövetési szolgáltatásokat nyújtott Európa egyik legnagyobb saját kamionflottája számára. A most kötött megállapodás értelmében az i-Cell Kft. színeivel ellátott három Waberer’s kamion indult útnak…

Részletek>