A Termelés-Logistic-Centrum Kft. (TLC Kft.) tízmilliárd forintból 2020 nyarára 29 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épít a Veszprém megyei Litéren. A vállalat 1,27 milliárd forint befektetési támogatást kap, mert a beruházó a legkorszerűbb gyártóeszközöket és robottechnológiát telepíti az acélszerkezeteket gyártó csarnokba, és nyolcvan új munkahelyet létesít. A TLC Kft. tulajdonosa, a német Sennebogen csoport a három bajorországi gyárán kívül kizárólag Magyarországon termel. Michael Seiferling (képünkön) ügyvezető igazgató elmondta, hogy a csoport a kedvező infrastruktúra és közlekedés, a befektetőbarát környezet és az állami támogatás mellett azért is választotta Magyarországot, mert az itteni, több…
Részletek>Kategória: Gazdaság
Bővíti gyártókapacitását a Bock Magyarországon
A német Bock csoport magyarországi vállalata, a Bock Hungária Kft. 3,8 milliárd forintból bővíti gyártókapacitását Ajkán és Noszlopon, hatvan új munkahelyet hozva létre a fejlesztéssel a Veszprém megyei településeken. Frank Eidmann, a Bock Hungária ügyvezetője a növekvő megrendelői és vevői igényekkel magyarázta a beruházást. Ennek során – tette hozzá – új gyártócsarnok épül, a gépsorokat pedig robottechnológiával korszerűsítik. Az irodabútorok és alkatrészek gyártásában piacvezető Bock csaknem ezer munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, amely így a legjelentősebb termelési helyszín a cégcsoporton belül. Szakmai befektetőként 1996-ban jelentek meg belföldön, a noszlopi telephelyen 2002-ben, az…
Részletek>Gyulán építi fel az állam és az Airbus a helikopteralkatrész-gyárat
Gyulán építi fel az állam és az Airbus Helicopters a helikopteralkatrész-gyárat, a lépésről tavaly decemberben írtak alá szándéknyilatkozatot – közölte a toulouse-i székhelyű társaság. A zöldmezős beruházás keretében megépülő új gyárban a helikopterek dinamikus rendszereihez szükséges precíziós alkatrészeket fognak előállítani, amelyeket az Airbus Helicopters összes típusában használnak majd. A gyártás várhatóan 2021-ben indul el. A magyar kormány a fém alkatrészek felületkezeléséhez szükséges képességeket biztosítja, továbbá egy Repülőgépipari Akadémia is létesül az új Airbus üzem szakember utánpótlásának biztosítására. Az új létesítmény az Airbus és a magyar állam közös vállalkozásában fog működni.…
Részletek>A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Budapesti mobilitási tervet
Elfogadta a 2030-ig szóló fővárosi közlekedésfejlesztési stratégiát, a Budapesti mobilitási tervet (BMT) a Fővárosi Közgyűlés. A tervet 21 igennel, 1 tartózkodás mellett fogadta el a testület. A tervdokumentációt március 21-én a Fővárosi Fejlesztések Tanácsa és ezen keresztül a kormányzati szervezetek, a Miniszterelnökség is megvitatta. A tervezési folyamat része a BMT és a hozzá tartozó stratégiai környezeti vizsgálat széleskörű társadalmi egyeztetése is, amelyen április 11. és május 11. között zajlott. A BMT-ben szereplő lehetséges projektek listája, az úgynevezett hosszú lista azon fejlesztési elképzelések összessége, amelyek a terv céljainak és az azokhoz tartozó intézkedéseknek…
Részletek>Járatok tucatjait törölték közlekedési sztrájk miatt az amszterdami Schiphol repülőtéren
Nagyjából nyolcvan járatot töröltek az amszterdami Schiphol repülőtéren a nyugdíjkorhatár emelése ellen meghirdetett országos sztrájk miatt, amely komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben egész Hollandiában. Egyebek mellett a KLM holland nemzeti légitársaság, illetve a fapados Ryanair és Easyjet is járattörlésekre kényszerült. Előbbi azonban ingyenes átfoglalást tett lehetővé az utasai számára. „Azt tanácsoljuk, hogy amennyiben lehetséges, halasszák el az utazásukat” – írta a KLM. Madelon van der Hof, a légikikötő szóvivője arra figyelmeztetett, hogy késésekre kell készülni a nap folyamán. A szakszervezetek által szervezett egynapos munkabeszüntetés a vasúti, illetve a metró-, a…
Részletek>EY: továbbra is az ingatlanpiac a legvonzóbb befektetési ágazat
Mérséklődött az összeolvadások és felvásárlások (M&A) magyarországi piaca tavaly, a legvonzóbb befektetési célpont továbbra is az ingatlan és a technológiai szektor volt, a külföldi befektetők aránya a korábbi évekhez képest ismét nőtt – derül ki az EY elemzéséből. Magyarországon az EY közleménye szerint 2018-ban 107 felvásárlási tranzakciót jelentettek be, húsz százalékkal kevesebbet az előző évi 133-nál. Az M&A piac becsült értéke 3,35 milliárd dollárra csökkent az előző évi 4,02 milliárd dollárról – mutat rá az EY M&A Barométer felmérése, amely minden évben összesíti a nyilvános hazai tranzakciókat. A százmillió dollár…
Részletek>Nagyot csökkent a Nissan nyeresége
Jelentősen csökkent a Nissan Motor nyeresége a március 31-én véget ért 2018-as pénzügyi évben, a rossz eredményekért Carlos Ghosnt, a japán autógyártó tavaly novemberben leváltott elnökét tette felelőssé az új menedzsment. Japán második legnagyobb autógyártója kedden közzétett gyorsjelentésében közölte, hogy nettó eladásai 3,16 százalékkal 11 574 milliárd jenre csökkentek, a működési eredménye pedig 44,6 százalékkal 318,2 milliárd jenre (2,5 milliárd dollárra) zuhant. A Nissan adózás utáni nettó nyeresége 57,3 százalékkal, 319,1 milliárd jenre esett. A Nissan 5 millió 516 ezer járművet adott el szerte a világban, ez 4,4 százalékkal kevesebb…
Részletek>Bővült a Rába árbevétele és nyeresége az első negyedévben
Tizenkilenc százalékkal, 14,7 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele 2019 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, nettó nyeresége pedig 744 millió forintra nőtt az előző évi 396 millió forintról – közölte a győri székhelyű vállalat. A cégcsoport tárgyidőszakban elért üzemi eredménye 930 millió forint nyereség volt, szemben az egy évvel korábbi bázisidőszakban realizált 550 millió forinttal. A Rába csoport 1,446 milliárd forint EBITDA-ról (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) számolt be az első negyedévben, az egy évvel korábbi 1,045 milliárd forint után. A pénzügyi…
Részletek>Százmilliárd euró feletti forgalmat ért el a Lidl anyavállalata
Százmilliárd eurónál magasabb forgalmi rekordot ért el tavaly a Lidl áruházlánc anyavállalata, a Schwarz csoport. A Lidl és Kaufland áruházláncok anyavállalata, a Schwarz csoport a hétfőn közzétett mérlegbeszámolója szerint 104,3 milliárd euró, a 2017-es 96,9 milliárd eurónál 7,4 százalékkal magasabb értékesítési árbevételt ért el tavaly. A konszern forgalma öt év alatt 31,4 százalékkal nőtt és az idén lépte át első alkalommal a 100 milliárd eurós határt. A 2018-as forgalomhoz a Lidl áruházlánc 81,2 milliárd euróval, a Kaufland 22,6 milliárd euróval járult hozzá. A Lidl 8,8 százalékkal, a Kaufland 1,6 százalékkal…
Részletek>Az európai lízingpiac tavaly 7,3 százalékkal nőtt, a magyar bővülési ütem ennek kétszerese volt
Folytatta a növekedést az európai lízingpiac 2018-ban, a végleges adatok szerint a kihelyezett összeg 7,3 százalékkal 355 milliárd euróra emelkedett, a tőkekintlévőség pedig 3 százalékkal 512 milliárd euróra gyarapodott. Az európai piac növekedésének csaknem kétszerese volt a magyar piac bővülése – közölte a Leaseurope legfrissebb adatait a Magyar Lízingszövetség. A magyar piacon a kihelyezések összege megközelítette 700 milliárd forintot, ami 13 százalékos emelkedés volt az egy évvel korábbihoz képest. Az európai lízingpiaci adatokból az is látható, hogy a kockázati költségek alacsonyak maradtak, de 2018-ban a bevételeket meghaladó mértékben emelkedtek, ez…
Részletek>