GTB: negatív a hangulat

A DHL Global Trade Barometer (Globális kereskedelmi barométer, GTB) romló globális kereskedelmi tendenciákat mutat a magánszektorban uralkodó negatív hangulat miatt A 2018 januári bevezetése óta a DHL Global Trade Barometer most először a világkereskedelem enyhe csökkenését jelzi az elkövetkező három hónapra. Ez a visszaesés a világkereskedelmi kilátások -8 pontos általános csökkenéséhez vezetett, így az új index értéke 48 pont. Más szavakkal, a világkereskedelem – a közvetítő termékek és a gyártás korai ciklusában használt árucikkek kereskedelmi forgalmának előrejelzése alapján – a következő három hónapban várhatóan csökkenni fog, bár csak kis mértékben.…

Részletek>

Gürtekin a Budget Magyarország élén

Július 1-jétől Türker Gürtekin (képünkön) tölti be a török Otokoc Otomotiv autókölcsönzési- és lízingszolgáltatási nyújtó magyarországi leányvállalatának, a Budget Magyarországnak (Otokoc Hungary Kft.) ügyvezető igazgatói pozícióját és irányítja a cég tevékenységét. A vállalat közleménye szerint Gürtekin az Otokoc Magyarország korábbi ügyvezető igazgatóját, Hasan Kurtot váltja, aki több mint négy év után távozik. Az új ügyvezető a humánerőforrás fejlesztésével, valamint az üzleti lehetőségek teljes körű kiaknázásával kívánja az Otokoc Magyarország pozícióját erősíteni az ország autókölcsönzési- és lízingpiacán. Az 1958-ban alapított Budget Rent-a-Car a világ egyik legnagyobb autókölcsönző és lízingszolgáltatást nyújtó cége. A…

Részletek>

Lánchid-dosszié: megjelent a közbeszerzés közbeszerzési ajánlati felhívása

Megjelent pénteken a Lánchíd környezetének megújítására vonatkozó tervek elkészítésének közbeszerzési ajánlati felhívása, amivel újabb mérföldkövéhez érkezett a fejlesztés – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény szerint a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér esetében engedélyezési és kiviteli tervek, továbbá tenderdokumentáció, a József Attila utca esetében pedig megvalósíthatósági tanulmány készül. A tervezés során biztosítani kell, hogy olyan közfunkciókkal bíró, egységes közterület és zöldfelület jöjjön létre, amely szerves részét képezi a budai Várnegyed és a Belváros gyalogos-turisztikai zónájának – írták. A szabadidős, pihenési és turisztikai lehetőségek javítása érdekében megújulnak,…

Részletek>

Orbán az Audi igazgatótanácsának elnökével tárgyalt

Audi

Az Audi Hungaria eredményeiről és terveiről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Bram Schot, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke — közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A megbeszélésen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Borkai Zsolt, Győr polgármestere, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke, valamint Peter Kössler, az Audi AG igazgatótanácsának termelésért felelős tagja és Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke is részt vett. Schot a kinevezése óta most tárgyalt először a magyar kormány képviselőivel. A személyes bemutatkozás után ismertette Orbánnal az Audi Hungaria eredményeit. A megbeszélésen…

Részletek>

A BILK 2020 közepéig értékesítheti a részvényeit a tőzsdén

A BILK kérvényezte a Budapesti Értéktőzsdénél (BÉT) a kereskedés megkezdésére rendelkezésre álló határidő meghosszabbítását újabb egy évvel. A BÉT vezérigazgatója a kérést pozitívan bírálta el, amelynek értelmében a társaság 2020. június 30.-ig kezdeményezheti értékpapírjai tőzsdei kereskedésének megkezdését. Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központja 2018. első felében alakult át nyilvános részvénytársasággá azzal a szándékkal, hogy részvényei 49 százalékának tőzsdére bocsátását követően szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakuljon át és így folytassa tevékenységét. A részvények értékesítése ugyan eredmény nélkül zárult, a kibocsátó azonban megőrizte elkötelezettségét tervei megvalósítása melletti. Ekkor kért és kapott először haladékot arra,…

Részletek>

A külföldi utazásokkal kapcsolatos szabályokra hívja fel a figyelmet a NAV

A külföldi utazásokhoz kapcsolódó szabályokra, egyebek mellett az engedélyköteles árukra, a gyógyszerkivitelre vagy a kutyák, macskák utaztatásához szükséges feltételekre hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) . A folyamatos gyógyszeres kezelés alatt állók csak a kezelőorvosuk által előírt mennyiségű gyógyszert vihetik magukkal tagállami utazásaik során, erről érdemes a háziorvostól igazolást kérni. Az ötven évnél régebbi kulturális javak, például az ötvenezer forintot meghaladó értékű festmények, más képzőművészeti alkotások, antik könyvek kivitele szintén csak engedéllyel lehetséges. Házikedvenc az EU-n belül kizárólag a lakóhely szerint illetékes állatorvos által kiállított állatútlevéllel kísérheti…

Részletek>

AMR: még egy érv az intralogisztika automatizálása mellett

A vállalatok mérettől és iparágtól függetlenül az automatizációhoz fordulnak, hogy javítsák hatékonyságukat, növeljék rugalmasságukat, és csökkentsék kiadásaikat. A belső szállítási folyamatoknak is szerepelniük kell a listán. Az intralogisztika optimalizálása mindenképpen erősítheti a vállalkozások versenyképességét. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kutatása szerint négyből mindössze egy vállalat automatizálja belső logisztikai folyamatait és szállítási feladatait. 32 százalék nem is tervez automatizációs fejlesztést a következő három évben. Magyarország a logisztikai folyamatok automatizálásának küszöbén áll Egy, az MKIK által tavaly elvégzett kutatás szerint, Magyarországon a logisztikai folyamatok automatizálása még korai stádiumban van. A csaknem 6800…

Részletek>

Kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch tavaly Magyarországon

Bosch

Újra kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch csoport tavaly Magyarországon, 2019-ben a bevétel szinten maradására számítanak az első negyedév magyarországi adatai alapján – közölte Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója. Ismertetése szerint a Bosch magyarországi tevékenységének minden területén növekedést ért el 2018-ban. A cégcsoport teljes magyarországi árbevétele – beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is – 13 százalékkal 1317 milliárd forintra nőtt 2018-ban. A Bosch magyar piacon elért konszolidált forgalma 3 százalékkal, 251 milliárd forintra…

Részletek>

FlixBus charter üzletága: egymillió utas

FlixBus

A FlixBus 2015 óta biztosít lehetőséget ügyfeleinek arra, hogy a www.charter.flixbus.com oldalon foglalják le saját szervezésű csoportos utazásukat privát sofőrrel. Mostanra a FlixBus Charter közel 60 ország több mint 1 millió utasát szállította céges rendezvényekre, iskolai utakra és csoportos kirándulásokra Európa-szerte. A FlixBus Charter útelosztó algoritmusa javította a kihasználtsági arányokat és csökkentette a várakozási időt a rendszert használó független buszos cégeknél. Startup a startupban: a FlixBus Charter három évvel ezelőtt kezdte meg működését azzal a céllal, hogy könnyebbé tegye a csoportos buszos utazások foglalási folyamatát, így biztosítva előnyöket a buszpartnereknek.…

Részletek>

A Decathlon és a Lumenet nyerte az Év internetes kereskedője díjat

Nagyvállalati kategóriában a Decathlon sportszeráruház, kis- és középvállalati kategóriában a Lumenet világítástechnikai webáruháza nyerte az Év internetes kereskedője díjat az idén. A szervezők közleménye szerint idén 48 ezren szavaztak a több mint hatszáz jelöltre. Tavaly az internetes kereskedelem forgalma 23 százalékkal bővült, elérve a 669 milliárd forintot – írták az eNET Internetkutató Kft. adataira hivatkozva. Az ágazat fejlődését és új megoldásait a fogyasztói igények ösztönzik – hangsúlyozta a versenyt főtámogatóként segítő Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. Eölyüs Endre ugyanakkor kihívásnak látja, hogy az ősztől kötelező ügyfél-hitelesítés után erősebb védelem…

Részletek>