Átadták a Márka gyártó és palackozó üzemét, logisztikai központját

Átadták a Márka Üdítőgyártó Kft. gyártó és palackozó üzemét, illetve logisztikai központját ma Felsőlajoson. A mintegy 3,2 milliárd forintos zöldmezős beruházás révén Közép-Európa egyik legmodernebb üzeme épült meg, amelynek megvalósításához a cég ötszázmillió forint európai uniós támogatást nyert el. A fejlesztéssel a társaság az általa forgalmazott csendes és szén-dioxiddal dúsított Márka üdítőitalok gyártását is saját kezébe veszi, valamint palackozási kapacitását bővíti, amellyel ötven új munkahelyet teremt a Bács-Kiskun megyei településen. A vállalkozás célja, hogy két-három éven belül a jelenlegi 35 millió literes éves gyártott mennyiséget százmillió literre növelje. „A 3,2…

Részletek>

Pezsgőt bontottak a GlaxoSmithKline-nál

Jó negyedévet zárt a brit GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari konszern: az új termékei, köztük a HIV-gyógyszer és a légzőszervi betegségek kezelését segítő szer iránti erős keresletnek köszönhetően bevétele és nyeresége is emelkedett a szeptember 30-án véget ért három hónapban.

Részletek>

Terjeszkedne a WPA Packaging Kft.

FMCG, csomag

A csomagolóipari termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó WPA Packaging Kft. Magyarországon és Romániában további piaci terjeszkedést tervez, és feltérképezi az ukrán lehetőségeket is. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) tájékoztatása szerint a WPA Packaging Kft. mint a nagyváradi regionális képviseletük kiemelt partnere a román piacon első lépésként tízezer euró alaptőkével 2016 novemberében szolgáltató céget hozott létre csomagolóanyagok értékesítésre, vevőkiszolgálásra, raktározási és logisztikai feladatokra. Az MNKH közreműködésével piacát bővítő WPA Packaging Kft. a cégalapítással új munkahelyeket teremtett az erdélyi magyar közösség aktív munkavállalói számára, az idén több mint 460 millió forint értékben…

Részletek>

Közel egymilliárd forintból bővítette gyártókapacitását a Poli-Farbe

A Poli-Farbe festék- és vakolatgyár 926 millió forintból, az ipar 4.0 korszerű technológiáját felhasználva bővítette gyártókapacitását a Bács-Kiskun megyei Bócsán. A projektet az Európai Unió Európai Fejlesztési Alapja és a magyar kormány több mint 445 millió forinttal támogatta.   Szabó Antal, a Poli-Farbe Vegyipari Kft. ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte: a vállalat egy olyan jelentős beruházáson van túl, amely jó példával szolgál arra, hogy a negyedik ipari forradalom jegyében történő automatizálás és a munkahelymegőrzés egyszerre is megvalósítható. Elmondta, hogy míg korábban két műszakban az eddigi technológiával 16 ember végezte a fehér…

Részletek>

A Mapei a hónap beruházója

A Mapei Kft. Díj a sikeres vállalkozásokért elismerésben részesült, a hónap beruházója lett. A díjat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át. A vállalat 2,5 milliárd forintos beruházás keretében bővíti gyárát Sóskúton. A fejlesztés keretében a jelenlegi duplájára nő a raktár‐ és gyártókapacitás. Erre nagy szükség is van, miután a vállalatnak három hónapja le kellett állítani az exportját az élénkülő építőipar miatt megnövekedett hazai kereslet miatt. A kibővített raktárkapacitás a jelenlegi kétszerese, mintegy 15 ezer négyzetméter lesz. A gyártókapacitás egy új, gravitációs rendszerű, energiatakarékos gyártósorral 55 ezer tonnáról 110 ezer tonnára…

Részletek>

A posta és a vámhatóság felkészült a karácsonyi csomagforgalomra

posta

A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra. Majtényi Kálmán, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese kedden sajtótájékoztatón elmondta, hogy a karácsony előtti két hónapban a tapasztalatok szerint megemelkedik a napi átlagos csomagforgalom, az ünnep előtti négy-öt hétben pedig megduplázódik. A Posta erre a kiemelt időszakra megnövelt logisztikai kapacitással, létszámbővítéssel, szükség esetén rendkívüli kézbesítési napok bevezetésével, 12 nagyvárosban ünnepi csomagponti kézbesítéssel, a tíz legnagyobb forgalmú csomagautomatánál rekeszbővítéssel…

Részletek>

Harmincszorosára növelte munkavállalói számát az NI Hungary szolgáltató központja

Az NI Hungary Kft. 2005-ben hét fővel alakult szolgáltató központja – shared services center (ssc) – harmincszorosára növelte munkavállalói létszámát: csak az idei évben már száz munkavállalót vettek fel, így összesen több mint kétszázan dolgoznak ezen a területen – közölte a texasi központú National Instruments (NI) debreceni gyárának ügyvezető igazgatója. Ábrahám László elmondta: hétvégén újabb munkaerő toborzót tartanak a debreceni Fórum bevásárlóközpontban, ugyanis további száz dolgozót akarnak felvenni a szolgáltató központba, amivel az NI 14 különböző területen dolgozó munkatársainak száma meghaladja majd az ezerkétszázat. ábraA növekedéshez kiváló szakemberek kellenek, a…

Részletek>

Leállította exportját a Mapei Kft.

A megnövekedett belföldi igények zavartalan kiszolgálása érdekében az építőipari segédanyagokat gyártó- és forgalmazó Mapei Kft. három hónapja leállította az exportját — közölte a vállalat. A közlemény szerint a Mapei Kft. harmadik negyedévi forgalma 27 százalékkal haladta meg a 2016-os szintet, az év első kilenc hónapjában pedig a forgalom 9,4 milliárd forintot tett ki. Minden termékvonalon erős kétszámjegyű volt a növekedés, kiugróan nőtt a hőszigetelő termékek iránti kereslet. Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője szerint az ágazat növekedése várhatóan az év végéig kitart, az olyan zavaró hatások ellenére is, mint a…

Részletek>

Az Amazon 250 millió eurót bukott

Tiltott állami támogatásnak minősülnek az Amazonnak nyújtott luxemburgi adókedvezmények, az amerikai kereskedőóriásnak ezért 250 millió eurót (mintegy 78 milliárd forintot) vissza kell fizetnie az államnak – döntött szerdán az Európai Bizottság (EB). „Az Amazon csaknem a nyeresége háromnegyede után nem fizetett adót a jogellenes luxemburgi adókedvezmény következtében. A vállalatnak negyedannyi adót kellett csak fizetnie, mint más helyi cégeknek, amelyek ugyanazon nemzeti szabályok hatálya alá tartoznak” – közölte Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos. Az uniós versenyhatóságként eljáró Európai Bizottság három éve indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy sérti-e a szabad versenyt a…

Részletek>

A Masterplast Csoport tovább bővíti a gyártási kapacitását

A Masterplast Csoport 6,686 millió euróból bővíti tovább Szabadkán a gyártási kapacitását, a beruházással több mint húszmillió négyzetméterrel nő majd a szabadkai üzem üvegszövet-gyártó kapacitása, a fejlesztés, amely 105 új munkahelyet is teremt, jövőre indul és még 2018-ban le is zárul – közölte a Masterplast Csoport. A közlemény szerint a cég a teljes projekt költségvetésének 35 százalékára nyert el vissza nem térítendő támogatást a Prosperitati Alapítvány által 2016. november 13-án kiírt pályázaton. A támogatásról szóló szerződést a Prosperitati Alapítvány és a Masterplast Csoport képviselői pénteken írják alá Szabadkán. Kiemelték: a…

Részletek>