A jelenlegi európai uniós költségvetési időszakban 600 kilométer új út építése történik meg az országban, több mint 200 kilométernyi utat pedig bővítenek, felújítanak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára. Tóth Péter a 14. regionális közlekedési konferencián tartott nyitóelőadásában azt mondta, hogy az útépítéseket és fejlesztéseket – beleértve a mintegy 450 kilométernyi gyorsforgalmi útépítést is – több mint ötven százalékban magyar költségvetési forrásból valósítják meg. A komplex útjavítási program keretében százmilliárd forint értékű projekt indult el, a felújítások jelenleg is folynak. A Magyar falu program…
Részletek>Címke: vasúti
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Budapesti mobilitási tervet
Elfogadta a 2030-ig szóló fővárosi közlekedésfejlesztési stratégiát, a Budapesti mobilitási tervet (BMT) a Fővárosi Közgyűlés. A tervet 21 igennel, 1 tartózkodás mellett fogadta el a testület. A tervdokumentációt március 21-én a Fővárosi Fejlesztések Tanácsa és ezen keresztül a kormányzati szervezetek, a Miniszterelnökség is megvitatta. A tervezési folyamat része a BMT és a hozzá tartozó stratégiai környezeti vizsgálat széleskörű társadalmi egyeztetése is, amelyen április 11. és május 11. között zajlott. A BMT-ben szereplő lehetséges projektek listája, az úgynevezett hosszú lista azon fejlesztési elképzelések összessége, amelyek a terv céljainak és az azokhoz tartozó intézkedéseknek…
Részletek>Innovatív megoldásokat építenek be a magyar vasúttársaságnak szánt nagykapacitású motorvonatokba
A MÁV-Start megrendelésére készülő nagykapacitású emeletes motorvonatokba több olyan innovatív megoldást is beépítenek, amely javítja a vasúti szolgáltatás színvonalát – mondta Loppert Dániel. A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója a Stadler vasúti járműgyártó Minszk közelében lévő fanipoli gyárában mutatta be a magyar vasúttársaság megrendelésére készülő KISS típusú járművek gyártását. Loppert felidézte, a vasúttársaság 2017-ben kötött negyven, emeletes motorvonat szállítására keretszerződést a közbeszerzésen kiválasztott Stadler céggel, ebből még 2017-ben 11 darab nagykapacitású motorvonat gyártását megrendelték 60,5 milliárd forint értékben, majd 2018-ban további nyolc jármű megvásárlásáról írtak alá megállapodást 39 milliárd forint értékben,…
Részletek>Járatok tucatjait törölték közlekedési sztrájk miatt az amszterdami Schiphol repülőtéren
Nagyjából nyolcvan járatot töröltek az amszterdami Schiphol repülőtéren a nyugdíjkorhatár emelése ellen meghirdetett országos sztrájk miatt, amely komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben egész Hollandiában. Egyebek mellett a KLM holland nemzeti légitársaság, illetve a fapados Ryanair és Easyjet is járattörlésekre kényszerült. Előbbi azonban ingyenes átfoglalást tett lehetővé az utasai számára. „Azt tanácsoljuk, hogy amennyiben lehetséges, halasszák el az utazásukat” – írta a KLM. Madelon van der Hof, a légikikötő szóvivője arra figyelmeztetett, hogy késésekre kell készülni a nap folyamán. A szakszervezetek által szervezett egynapos munkabeszüntetés a vasúti, illetve a metró-, a…
Részletek>Már bódémentes a Keleti pályaudvar
A terveknek megfelelően megindult hétfőn az utasforgalom a Keleti pályaudvaron azt követően, hogy befejeződött a kéthetes felújítás az állomáson – közölte A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert elmondta, hogy a 80-as évek óta nem került sor ilyen volumenű, forgalomkorlátozással járó felújításra a pályaudvaron. Olyan típusú munkálatokat végeztek, ami segíti a menetrend betartását, vagyis csökkenti az üzemzavarok valószínűségét – tette hozzá. Elmondta: a felújítás során több mint négyezer vasbeton aljzatot, hatszáz talpfát, 716 méternyi sínt és 1200 méternyi ágyazatot cseréltek ki, újraaszfaltoztak tízezer négyzetméternyi területet és eltüntették a történelmi architektúrát elcsúfító…
Részletek>Folyamatosan újulnak meg a MÁV vonatai
Folyamatosan újulnak meg a MÁV-Start vasúti kocsijai, a 2012-ben indult felújítási programban eddig már több mint 750 személykocsit modernizáltak – közölte a MÁV-Start. A tájékoztatás szerint a vasúttársaságnak jelenleg mintegy 2200 darabos személyszállító kocsiparkja van. Ebből a jövőben jelentősen nő az üzemképes, korszerűsített kocsik száma. Közölték, hogy a jelenleg főjavításon lévő 18 CAF gyártmányú, fülkés kocsi közül 2019-ben havonta két kocsit újítanak fel, így 2020 első félévének végére az összes elkészülhet. A 47 ülőhelyes CAF-flottából 29 már jelentősen megújult. A 121 második generációs IC-kocsi belsőjét is teljesen korszerűsítik, ebből a már…
Részletek>Csehország 2025-ben kezdi el a nagysebességű vasúti hálózat kiépítését
Csehország 2025-ben kezdi el a nagysebességű vasúti hálózatának kiépítését a francia TGV társaság szabályai és normái szerint – jelentette be Vladimír Kremlík közlekedési miniszter, miután látogatást tett a cseh vasútvonalak kezelőségének (SZDC) prágai központjában. Prága és Párizs április közepén emlékeztetőt írtak alá az együttműködésről. Az SZDC és francia partnere, a SNCF tavaly szeptember óta tárgyaltak a francia szabályok átadásáról. A csehek ezért 11 millió koronát (143 millió forint) fognak kifizetni a franciáknak. „A tárgyalásokat a következő órákban kezdjük el. A francia normák átvétele gyakorlatilag öt évvel lerövidíti a cseh nagy sebességű…
Részletek>Még egy hétig le lesz zárva a Keleti pályaudvar
Két hétre, május 13-tól 26-ig lezárták a Budapest-Keleti pályaudvart karbantartás miatt, ebben az időszakban az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik – mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója. A BKK a 37 és a 37/a villamosokon Sörgyár és Blaha Lujza tér között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezeket a villamosokat és a 4-es metrót sűrűbben közlekedtetik. Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója elmondta, hogy a kéthetes lezárásra kidolgozott menetrendben a vonatok a fővárosi pályaudvarok valamelyikére érkeznek és onnan indulnak, mindenhol átszállást biztosítanak a BKK-val együttműködve.…
Részletek>Megduplázta villamos motorvonatai számát a GYSEV Zrt.
Tízzel nőtt, így összesen húsz Flirt motorvonatból áll a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája, miután lezárult a társaság harmadik beszerzési projektje. A vonatok a GYSEV teljes, villamosított vonalhálózatán szállítják az utasokat – közölte a vasúttársaság. A GYSEV 2013 és 2015 között két projekt keretében tíz új motorvonatot vásárolt, és 2016-ban jelentette be, hogy megduplázza Flirt vonatainak számát. Az új generációs motorvonatok megfelelnek a legújabb úgynevezett Crash ütközési normáknak, nagyobb biztonságot nyújtva a mozdonyvezetőknek, emiatt az új járművek az előző generációs motorvonatokhoz képest 2,8 méterrel hosszabbak. A 77,1 méter hosszú, négyrészes motorvonatok…
Részletek>A kormány 3200 milliárd forint fordít 2024-ig közútfejlesztésre
A kormány 3200 milliárd forintot fordít 2024-ig közútfejlesztésre – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Vámospércsen, a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza felújításának alapkőletételén. Mosóczi László hangsúlyozta: a kormány kiemelt feladatának tekinti a közúthálózat bővítését és műszaki állapotának javítását. Stratégiai célnak nevezte a megyeszékhelyek, kiemelt gazdasági térségek bekötését a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák, autóutak elvezetését az országhatárokig. Hozzátette: a beruházásokkal szeretnék elérni, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út. A 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló útprogramról…
Részletek>