Így alakult át másfél évtized alatt a magyar piac

Működésének első tizenöt éve alatt egymillió darab okostelefont és csaknem 300 ezer tévékészüléket értékesített az Extreme Digital. Ez idő alatt a korábbi slágerterméknek számító DVD-lejátszókat az okostévék váltották fel, a nem elektronikai termékek eladásainak aránya pedig 1-ről 20 százalékra nőtt. Az ország egyik legnagyobb online kereskedője bemutatja, hogyan alakult át másfél évtized alatt a hazai piac. Tizenöt éve működik teljes körűen, hibrid üzleti modellt használó e-kereskedőként az Extreme Digital. Kezdetben a vállalatnak csupán egy üzlete volt a budapesti Visegrádi utcában, ahol digitális fényképezőgépeket, számítógép-alkatrészeket és pc-ket árusítottak. Bár akkoriban az…

Részletek>

Waberer’s: a fuvarozási piac és a magyar gazdaság teljesítménye is segítette a cég növekedését

Erdélyi Barna Waberer's

Az európai fuvarozási piac és a magyar gazdaság jó teljesítményének is köszönhető, hogy a nemzetközi fuvarozó cég, a Waberer’s International Nyrt. kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el az idén az első fél évben, ennek alapján a cég éves teljesítménye összhangban lesz a piaci várakozásokkal — mondta Lajkó Ferenc, a Waberer’s Nyrt. vezérigazgatója (képünkön jobbra). Hozzátette: a növekedéshez a regionális tevékenység bővülése és a biztosítótársaság akvizíciója járult hozzá a legnagyobb mértékben. A lengyel Link fuvarozócég akvizícióját sikeresen lezárták, azt 2017 második felében konszolidálják. A csoport árbevétele 2017 első fél évében 313 millió euró…

Részletek>

A UPS szállítja Európa legjobb borait a világnak

Megújult szolgáltatásával a UPS most már az Európán-kívüli fogyasztók számára is közvetlenül szállít borokat. A UPS bővíti szolgáltatás-portfólióját, így mostantól az alkoholos italok, borok és sörök közvetlenül juthatnak el a fogyasztókhoz a világ bármely pontján. A borszakértők és ínyencek így kedvenc italaikat a UPS Express vagy Standard szolgáltatások igénybevételével, akár közvetlenül a szőlőültetvényekről is beszerezhetik. A 2017-es VINEXPO / IWSR Global Study 2015-2020 felmérése szerint a kínai borimport 2016 és 2020 között várhatóan nyolcvan százalékkal emelkedik majd, a teljes ázsiai csendes-óceáni térség pedig közel 13 százalékos importnövekedésre számíthat. Olaszország, Franciaország…

Részletek>

A Waberer’s lezárta a Link és a Link Services felvásárlását

Waberer's

A Waberer’s International Nyrt. lezárta a Link sp. z o.o. és a Link Services sp. z o.o. akvizícióját. A két vállalat végleges és összesített felvásárlási ára 32,5 millió euro, amelyet a Waberer’s a nyilvános ajánlattételből származó nettó bevételéből finanszíroz. Amint az korábban közzétételre került, a Waberer’s 2017. május 26-án előzetes megállapodást kötött a Link és a Link Services részvényeinek megvásárlásával összefüggésben. 2017 július 5-ére a Waberer’s teljesítette az előzetes részvényvásárlási megállapodásban szereplő mindkét feltételt, azaz megszerezte az illetékes lengyel és német versenyhatóságok feltétel nélküli jóváhagyását a tranzakció lebonyolítására, és megkezdődött a Waberer’s részvényeivel történő…

Részletek>

Négyszeresére bővíti bázisát a Rudolph Logistik Gruppe Tatabányán

raktár

A német tulajdonú Rudolph Ipari Logisztikai Kft. a tatabányai ipari parkban lévő hatezer négyzetméteres raktárkapacitását 23 ezer négyzetméteresre bővíti – közölte a vállalat. A társaság tájékoztatása szerint a beruházás értéke a meglévő épület felújítási munkáival együtt közel hárommilliárd forint. Az építkezés 2017 nyarán kezdődik, az átadás 2018 januárjára várható. A saját és banki forrásokból elvégzett beruházás eredményeként a Rudolph Logistik Gruppe összesen 65 ezer négyzetméternyi raktárfelülettel rendelkezik Magyarországon. A társaság Magyarországon ötszáz főt foglalkoztat, autóipari és ipari logisztikai részlegének összesített árbevétele 2016-ban 7,4 milliárd forint volt. A vállalat székhelye Győrben található, további…

Részletek>

NFM: a kormányzati intézkedések pozitívan hatottak a közúti árufuvarozásra és a szállítmányozásra

Homolya Róbert

A logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások versenyképességének növelésére tett kormányzati intézkedések pozitívan hatottak az ágazatra – mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Hangsúlyozta: az ágazat stratégiai terület, a szállítás és raktározás éves szinten 6 százalék feletti mértékben járul hozzá a magyar GDP-hez, részaránya az összes nemzetgazdasági szektor között az ötödik legmagasabb. Az államtitkár jelezte, a magyar közúti fuvarozói ágazat versenyképességének növelése és pozíciójának megtartása szempontjából jelentős kihívás az Európai Bizottság május végén beterjesztett mobilitási javaslatcsomagja. Hozzátette, erről folyamatosan egyeztetnek a tagállamok, és vélhetően hosszú…

Részletek>

Átadták a Metrans Kft. új terminálját Csepelen

Átadták a német Hamburger Hafen und Logistik (HHLA) AG magyar leányvállalata, a Metrans Kft., új, ötvenmillió eurós beruházással megvalósult intermodális terminálját szerdán Csepelen, ami a cég negyedik szárazföldi csomópontja – jelentette be Angela Titzrath (képünkön), a Hamburger Hafen und Logistik AG elnöke. Hozzátette: a vasúti és közúti fuvarozást kombináló új, 165 ezer négyzetméteres terminál stratégiailag kiemelten fontos a vállalatnak. A konténeres szállítás területén jelentős előrelépést jelent a fejlesztés, amely fontos közlekedési csomópontban van. A beruházás kevesebb, mint két év alatt elkészült. Angela Titzrath közölte, a csoport tavaly 390 millió euró…

Részletek>

GEFCO: 4,2 milliárd eurós forgalom 2016-ban

A GEFCO Csoport, az ipari logisztika globális piaci szereplője és az autóipari logisztika európai piacvezetője 2016-ban 4,2 milliárd eurós forgalmat ért el. Luc Nadal, a GEFCO Csoport igazgatótanácsának elnöke szerint: „2016 egy rendkívül pozitív év volt a GEFCO Csoport számára. 2016-os teljesítményünk megerősít minket a GEFCO kiválóságáról, illetve abban, hogy kereskedelmi tevékenységünk középpontjában stratégiailag megfelelő célok állnak. Ezek az eredmények azt a képességünket tükrözik, hogy ipari ügyfeleink ellátási láncának minden egyes szintjén biztosítani tudjuk a hozzáadott értéket, növelve ezzel ügyfeleink versenyképességét. Továbbá, piaci kínálatunk újragondolásának eredményeként új ügyfeleink közreműködésével erősíthettük…

Részletek>

A Waberer’s növelte tavalyi árbevételét

Waberer's International Zrt.

A Waberer’s International Zrt. (Waberer’s), Európa vezető fuvarozója a komplett rakományok piacán, ma közzétette legfrissebb adatait 2016-os üzleti eredményeiről. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a 9,5 százalékos növekedéssel elért 572,4 millió euró bevétel és a 12,1 százalékos EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkentési leírás előtti üzemi eredmény) is jelzi, hogy a Waberer’s 2016-ban stabil teljesítményt nyújtott. Az eredmény főként a közúti szállítás iránti kereslet Európa-szerte tapasztalható növekedésének, és a vállalat sikeresen megvalósított növekedési stratégiájának köszönhető. A Waberer’s regionális szerződéses logisztika üzletága különösen jól teljesített: 2016-ban bevételei 10,9 százalékkal nőttek. Összhangban a…

Részletek>

Közös visegrádi fellépés a fuvarozást érintő nyugat-európai versenykorlátozó intézkedésekkel szemben

Waberer's

A visegrádi országok fuvarozói érdekképviseleti szervezetei közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben arra kérik az Európai Bizottságot, hogy minden tagállamra egységes szabályozást, irányelveket fogadjon el a piacon, mert véleményük szerint a jelenlegi helyzet versenykorlátozó és ellehetetleníti az európai ellátási láncot – jelentette be Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke, miniszterelnöki megbízott. Példaként említette, hogy a nyugat-európai hatóságok a kelet-európai fuvarcégek alkalmazottaitól országonként különböző igazolások – egyebek közt munkabér-igazolás vagy munkaszerződés, társadalombiztosítási igazolás, bérjegyzék – bemutatását követelik meg az adott nemzet nyelvén, illetve kiküldetésnek minősítve a munkavégzésüket az adott…

Részletek>