Lezárta a Deutsche Industrie Grundbesitz AG (DIR) felvásárlását az Európai Unió legnagyobb tőzsdei ingatlanvállalata, a CTP, egyúttal kivezetési ajánlatot nyújtott be a cég részvényeire – közölte a társaság. A felvásárlással a CTP jelentősen növelve a súlyát a német piacon, egyidejűleg a portfólióján belül elért 15 százalékos aránnyal Németország a harmadik legjelentősebb piaca lett Csehország (42 százalék) és Románia (21 százalék) után – indokolták az akvizíció jelentőségét. Helyi vállalatuk a következő öt évben egymilliárd eurót fektet fejlesztési projektekbe. A DIR ingatlanjainak felújításával a jelenlegi kétszeresére, 3,2 millió négyzetméterre növelik a kiadható ingatlanjaik…
Részletek>Címke: Románia
Óvott a Strabag, továbbra sem épülhet az autópálya Aranyosgyéres és Maroskece között
Az osztrák Strabag megóvta a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) január végén közzétett döntését, amelyben a társaság egy román-spanyol konzorciumot bízott meg az A3-as észak-erdélyi autópálya Maroskece (Chetani) – Aranyosgyéres (Campia Turzii) szakaszának a befejezésével. Az óvásról az Economica.net román gazdasági portál számolt be hétfőn. A portál szerint az osztrák útépítő február 10-én negyvenoldalas dokumentumot nyújtott be az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácshoz (CNSC), amelyben a nyertesnek kihirdetett konzorcium pályázatának újraértékelését és érvénytelenítését kéri. Január végén Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter jelentette be, hogy az útépítés befejezésére kiírt pályázaton a…
Részletek>Romániában a személygépkocsik több mint fele 15 évnél idősebb
Romániában a forgalomban levő személygépkocsik 57 százaléka 15 évesnél idősebb volt tavaly év végén – derült ki a román gépkocsinyilvántartó-hivatal által közölt statisztikából. A hivatal által közölt adatok szerint tavaly december végén 9,661 millió jármű szerepelt a nyilvántartásban, ebből 7,611 millió személygépkocsi volt. Ezek közül 2,199 millió 15 évnél öregebb, 2,150 millió pedig húsz évnél idősebb jármű volt. Ez azt jelenti, hogy a 15 évnél idősebb személygépkocsik száma 4,349 millió, ami a teljes személygépkocsi-állomány 57 százalékát teszi ki. Az öt évnél fiatalabb autók száma 690 ezer, az öt és tíz…
Részletek>A Dacia legyártotta a hétmilliomodik járművét
A Dacia legyártotta a hétmilliomodik járművét dél-romániai üzemében, amely 1968 óta működik – közölte szerdán a román média. A gyártó közlése szerint a hétmilliomodik jármű egy Duster Extreme modell volt, amely egy romániai megrendelő birtokába került. Az egymilliomodik járművet 1985-ben gyártották, a kétmilliomodikat 1998-ban, az ötmilliomodikat 2014-ben. A Dacia-üzem a francia Renault tulajdonában van. A dél-romániai Mioveni településen található gyár termelésének 85 százalékát exportálják. Romániában két járműgyártó van, a Dacia mellett az amerikai Fordnak is van egy üzeme. Utóbbi tavaly december közepén jelentette be, hogy szintén az ország déli részén,…
Részletek>Nagyot futott tavaly a Liegl&Dascher
A 2021-ben közel 3,5 millió kilométert futott a Liegl&Dachser flottája, és a hazai telephelyeket érintő export-import küldemények száma már novemberben elérte a 200 ezret. A logisztikai cég idén a régió megnövekedett forgalmára reagálva 6 új, közvetlen nemzetközi gyűjtőjáratot indított, így többek között Kassára is 24 órán belül szállít, és Szlovénia mellett Horvátországba, Lengyelországba is működtet napi járatot. Most már a logisztikai cég minden telephelyéről indulnak már nemzetközi járatok, így a szállítások ideje is jelentősen csökkent az elmúlt egy évben. A Covid-19 járvány logisztikában okozott nehézségei ellenére is tudtak bővülni idén…
Részletek>A Romgaz megvásárolhatja az ExxonMobil fekete-tengeri földgázmezőben birtokolt részesedését
A Romgaz román állami gázvállalat részvényesi közgyűlése jóváhagyta pénteken az amerikai ExxonMobilnak a fekete-tengeri Neptun Deep elnevezésű gázmezőben birtokolt részesedése megvásárlását – közölte a román vállalat a bukaresti értéktőzsdén. A közlemény szerint a tranzakció nyomán a Romgazé lesz az amerikai vállalat romániai leányvállalata részvényeinek száz százaléka. A tranzakció lényegében arra irányul, hogy a román vállalat tulajdonába kerüljön a fölgázmezőben az amerikaiak által birtokolt 50 százalékos részesedés. Ennek megvásárlásáról a felek október végén állapodtak meg, miután a Romgaz március végén tett kötelező vételi ajánlatot az ExxonMobilnak, majd a felek júniustól októberig…
Részletek>Az első három negyedévben 30 százalékkal nőt a bukaresti Henri Coanda repülőtér utasforgalma
Az idei első kilenc hónapban 30 százalékkal, 4,9 millióra nőtt az utasok száma a Henri Coanda (Otopeni) bukaresti nemzetközi repülőtéren a tavalyi év azonos időszakához képest, de az utasforgalom még így is jelentősen elmarad a koronavírus-járvány előtti periódustól – adta hírül a Ziarul Financiar című román gazdasági újság. Valentin Iordache, a repülőtér szóvivője a lapnak elmondta, hogy a vizsgált időszakban 51 294 gép szállt le és fel a tavalyi első kilenc hónapban jegyzett 42 292-höz képest. A szóvivő elmondta, hogy októberben szinte 700 ezer utast regisztráltak, novemberben és decemberben pedig…
Részletek>Romániában 6,54 százalékkal csökkent a járműgyártás az első tíz hónapban
Romániában 6,54 százalékkal csökkent a járműgyártás az első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte hétfőn a román járműgyártók egyesülete. Január és október között 333 179 járművet állítottak elő a gyártók, míg tavaly ugyanebben az időszakban 356 491-et. Az idén gyártott 333 179 jármű közül 208 104-et a francia Renault tulajdonában levő Dacia, 125 075-öt pedig az amerikai Ford szerelt össze. Októberben 18 277 járművet gyártottak, ebből 13 820-at a Dacia és 4457-et a Ford. Összességében októberben kevesebb autót állítottak elő mint szeptemberben, amikor 29 077 járművet…
Részletek>Megduplázta raktárkapacitását a Lucart Kft. Nyergesújfalun
Megduplázta raktárkapacitását az olasz érdekeltségű Lucart Kft. Nyergesújfalun, a 900 millió forintos beruházáshoz 282 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtottak a magyar állampolgárok. A Lucart Kft. sajtóközleménye szerint a saját ingatlanon végrehajtott 4600 négyzetméteres bővítéssel már tízezer raklapnyi készárut raktározhatnak. A fejlesztés előtt a Lucart három külső raktárt használt az alappapírok és a késztermékek tárolására, a szállítás jelentős többletköltséget okozott a cégnek. A raktárbővítés mellett az üzemben további két raklapozó robotot is telepítettek. „A világjárvány okozta válság egyik üzenete, hogy szerencsésebb a termelés teljes vertikumát egy helyre koncentrálni. A…
Részletek>Közös légitársaságot alapít Nagyvárad és Bihar megye
Közös légitársaságot alapít Nagyvárad és Bihar megye – jelentette be Florin Birta polgármester, és Ilie Bolojan megyei önkormányzati elnök. Bejelentésükről az Agerpres és a Mediafax hírügynökség számolt be. A légitársaság – a tervek szerint – Bukarestbe, és forgalmas európai repülőterekre indít majd járatokat. „A nagyváradi repülőtérnek Bihar megyében és a szomszédos megyékben egymillió lakost kell kiszolgálnia. A nagyváradi repülőtér azonban a fenntarthatóság határán működött az elmúlt években. Ki vagyunk szolgáltatva a légitársaságok üzletpolitikájának és a nemzetközi környezetnek. A légi szállítási piac teljes kiszámíthatatlansága nem megoldás Nagyvárad és Bihar megye számára”…
Részletek>