Budapest és Magyarország kelet-európai regionális kereskedelmi elosztó központ szerepéről, valamint személyszállító és cargo-járatok elindításának a lehetőségeiről is szó volt a Budapest Airport és a kínai légitársaságok, logisztikai cégek vezetőinek kétoldalú találkozóin egy nemzetközi fórumon szerdán Kínában – közölte a Budapest Airport. A közlemény idézi Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját, aki a sanghaji fórummal egyedidőben rendezett Air Cargo China kiállítás megnyitóján elmondta, hogy a budapesti repülőtér számos előnyt kínál a kínai és nemzetközi logisztikai cégeknek egyaránt, tekintettel az e-kereskedelemből származó, vagyis az online rendelt termékek piaca terén. Utóbbi tavaly a…
Részletek>Címke: nemzetközi
Dávid: a vasútnak versenyképes alternatívát kell nyújtania
A vasúti személy- és áruszállításnak versenyképes alternatívát kell nyújtania a közúti közlekedéssel szemben, ehhez pedig szükség van a vasút digitalizációjára, a járműpark további korszerűsítésére és a szakképzett munkaerő megszerzésére, megtartására – mondta Dávid Ilona, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a HUNGRAIL Vasútakadémia tavaszi konferenciájának megnyitóján. Hozzátette: a célok elérése érdekében növelni kell a vasúti forgalom részarányát, valamint a jelenleg 3500 kilométeres villamosított szakasz hosszát. Dávid közölte, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesületben tömörített vasúti szektorban érdekelt vállalatok több pontban foglalták össze a fejlesztendő területeket. Az egyesület…
Részletek>Az első negyedévben 8,2 százalékkal nőtt a romániai repülőterek utasforgalma
Az első negyedévben 8,2 százalékkal, 4,36 millióra nőtt a romániai repülőterek utasforgalma a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte szerdán a romániai repülőterek egyesülete. A Ziarul Financiar című gazdasági újság elektronikus kiadása által ismertetett adatok szerint Románia legnagyobb repülőtere, a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) 2,754 millió utast szolgált ki a tavalyi 2,598 millióhoz mérten, ami hat százalékos növekedést jelent. Tavaly egész évben 12,8 millió utasa volt a nemzetközi légikikötőnek, ami 16 százalékos növekedésnek felelt meg 2016-hoz képest. A romániai légi közlekedés 84 százalékát lebonyolító első három repülőtér közül valamennyi a…
Részletek>Budapest Airport: 16,9 százalékkal nőtt az utasforgalom az első negyedévben
A Budapest Airport utasforgalma 16,9 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, mintegy hárommillió ember vette igénybe a budapesti repülőteret, a bővülés közel háromszorosa az uniós repülőterek 6,2 százalékos növekedési átlagának – közölte a Budapest Airport. Ismertették, hogy a növekedés hátterében a jól teljesítő magyar gazdasági mutatók, Magyarország egyre erősödő turisztikai vonzereje és a budapesti repülőtér erőteljes légitársasági marketing tevékenysége áll, amelyeknek köszönhetően egyre több új légitársaság érkezik Magyarországra, a régiek pedig sorban emelik a járatszámokat vagy a kapacitást. Hozzátették: az áprilisban a budapesti repülőtéren regisztrált mintegy…
Részletek>Magyarország legnagyobb logisztikai központját építi a GSE Hungária
Elérte az épületek legmagasabb kitűzött pontját a GSE Hungária Kft. által Üllőn épített Goodman – Auchan épületegyüttes. Magyarország legnagyobb logisztikai központjának bokrétaünnepén Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és Éric Fournier, Franciaország budapesti nagykövete is felszólalt. A zöldmezős beruházást a teljes projekt tervezésével és kivitelezésével megbízott GSE Hungária ez év nyarán adja át a megrendelő Goodman részére. Az épületkomplexum kiemelt szerepet kap majd az Auchan áruházainak logisztikájában, valamint a cég országos online kereskedelmi tevékenységének támogatásában. A Goodman kiváló lokációjú logisztikai központjából a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér,…
Részletek>Jelentős károsanyag-kibocsátás csökkenést eredményezett a magyarországi szabad légtérhasználat
A Magyarország felett átrepülő légi járatok útvonala 4,5 millió kilométerrel csökkent azóta, hogy a HungaroControl Zrt. Európában elsőként, 2015. február 5-től eltörölte a teljes magyar légtérben a légi útvonalhálózatot és bevezette a repülőgépek korlátozások nélküli szabad légtérhasználatát, az azóta eltelt három év alatt 48 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid került a levegőbe – közölte a társaság. Ezért a világ egyik legnagyobb szakmai kiállításán, a Dubai Airport Show-n május 9-én innovációs díjjal jutalmazták a HungaroControlt – közölték. A Hungarian Free Route (HUFRA) légiforgalom-szervezési megoldás lényege, hogy Magyarország légterében a ki- és belépőpontok…
Részletek>A nagy visszatérés: Budapesten landolt az American Airlines philadelphiai járata
Hivatalosan is köszöntötték a hét év után Budapestre visszatérő American Airlines philadelphiai járatát, amely nem sokkal 9 óra előtt szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első járatát május 4-én indította a dallasi székhelyű társaság. Boeing 767-300-asai október 28-ig, a nyári menetrend végéig járnak majd a két város között. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy korábban soha nem volt légi összeköttetés Budapest és Philadelphia között. A repülőtér vezetője nem csak közvetlen, de sok átszálló utasra is számít. Ezt alátámasztotta Richard Muise, az American Airlines európai és kanadai…
Részletek>FelszálLOT: elindult a lengyel légitársaság Chicago és Budapest közötti járata
Szombaton délután megérkezett Chicagóba a LOT lengyel légitársaság első járata Budapestről. Az első közvetlen járat a város O’Hare nemzetközi repülőterén szinte egy időben szállt le azzal a felvonulással, amelyet a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából rendeztek Chicago utcáin. A lengyel légitársaságnak az ünnepi parádén részt vevő karavánautóján magyar trikolór is lobogott, s a felvonuláson – a LOT vezetői mellett – részt vett Bencsik Zita chicagói magyar főkonzul, valamint a helyi magyar szervezetek sok tagja. A magyarok részt vettek a repülőtér járatnyitó ceremóniáján is, amelynek keretében egyebek között a szokásos vízágyús locsolással…
Részletek>Az American Airlines elindította Philadelphia-Budapest járatát
Az American Airlines amerikai légitársaság helyi idő szerint pénteken a kora esti órákban elindította Philadelphia-Budapest járatát. A több mint húszezer alkalmazottat foglalkoztató, és évente mintegy harmincmillió utast fogadó philadelphiai nemzetközi repülőtérről még nem indult közvetlen járat Magyarországra, de az American Airlines korábban – a Malév partnereként – New York és Budapest között már közlekedett. Május 4-től a pennsylvaniai nagyvárosból naponta indulnak a járatok magyar légiutas-kísérőkkel, akiknek kiképzése január óta folyamatos. Az érdeklődésre jellemző, hogy júliusig már szinte minden jegyet előfoglalásban értékesítettek. Olympia Colasante, az American Airlines philadelphiai reptérért felelős alelnöke…
Részletek>Megkapta az üzemeltetési engedélyeket a Wizz Air brit leányvállalata
Megkapta a brit polgári repülésügyi hatóságtól (CAA) a légijármű-üzemeltetéshez szükséges igazolást (AOC) és a működési engedélyt (OL) a Wizz Air UK, a Wizz Air légitársasági holding száz százalékos tulajdonú nagy-britanniai vállalata — jelentette be a cég a Londoni Értéktőzsdén (LSE). Közölték azt is, hogy a Wizz Air UK – amelynek nagy-britanniai bázisrepülőtere a Londontól északra fekvő Luton – máris megkezdte működését; az első járat Luton és Bukarest között közlekedik. A közlemény szerint a Wizz Air UK lutoni flottája 2018 végéig nyolc új Airbus A320-as, illetve Airbus A321-es repülőgépet számlál majd. Ez…
Részletek>