Idén első alkalommal, tesztüzemben véleményezhető az éves vasúti menetrend

menetrend

Kísérleti jelleggel péntektől egy online felületen férhetők hozzá a hazai vasúttársaságok jövő évi menetrendi tervei. Az elképzeléseket már nyáron bárki megismerheti és két héten át véleményezheti. Ha a kezdeményezés hasznosnak bizonyul, 2022-ben élesben is működhet az új lehetőség – jelentette be pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A rendszeresen vonatozók érdemi észrevételei, jobbító szándékú javaslatai alapján a szolgáltatási kínálat rugalmasabban igazodhat a valós utazási igényekhez – tették hozzá. A járási szintű menetrendi egyeztetések a hagyományos módon a területi közlekedésszervező irodák közreműködésével zajlanak. E folyamatba a megrendelő minisztérium és a szolgáltató…

Részletek>

További elektromos autóbuszok érkezhetnek a Volánbuszhoz

Volánbusz

A Volánbusz a korábban megpályázott hatvan elektromos autóbusz után újabb negyven beszerzésére nyújtott be pályázatot a Zöld Busz Program keretében – közölte a társaság. A közlemény szerint így száz szóló, alacsony padlós, kéttengelyes, elektromos meghajtású, minimum 24 ülőhellyel, és egy feltöltéssel minimum 240 kilométert megtenni képes autóbusz beszerzésére írtak ki feltételes közbeszerzési eljárásokat. A pályázatok és a közbeszerzési eljárások eredményessége esetén Győrben 13, Székesfehérváron 12, Zalaegerszegen 11, Szolnokon 10, Szegeden 8, Egerben 6, a fővárosi agglomerációban pedig negyven jármű korszerűsítheti a járműállományt. A társaság célja az autóbusz-állomány zöldítése elektromos, illetve CNG-meghajtású…

Részletek>

Letették a Kalocsa-Paks új Duna-híd alapkövét

Kalocsa-Paks új Duna-híd alapköve

Letették a Kalocsa-Paks Duna-híd alapkövét csütörtökön, az új Duna-hídnak köszönhetően Kalocsa és az M6-os autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő hozzávetőlegesen 15 percre csökken. A 2024 nyarára elkészülő Kalocsa-Paks új Duna-híd, a huszadik híd lesz a Duna magyarországi szakaszán – közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Zrt. végzi. A híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat kivitelezésének összértéke 92 milliárd forint. A beruházásnak jelentős gazdaságélénkítő…

Részletek>

Elektromos busz próbaüzeme kezdődött Esztergomban

Mercedes-Benz eCitaro

A Zöld busz program legújabb állomásaként Esztergomban tisztán elektromos busz áll forgalomba egy hónapos tesztidőszakra – jelentette be kedden a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár. Elmondta: a kormány a Klíma- és természetvédelmi akcióterv részét képező Zöld busz programban tíz éven át összesen 36 milliárd forinttal támogatja az elektromos autóbuszok beszerzését. Az eddig öt nagyvárosban forgalomba állított egy-egy elektromos tesztbusz üzemeltetési tapasztalatai alapján a járművek kilométerenként hatvan forinttal olcsóbban működnek, mint a dízelmotorral meghajtott járművek, és havonta…

Részletek>

Megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése

vasút

A vasúti áruszállítás versenyképességének növelése érdekében a kormány 2020 végén döntött a fővárost délről elkerülő új teherforgalmi vasútvonal, a V0 előkészítéséről. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján napokon belül megindul a kapcsolódó közbeszerzési eljárás. A projekt keretében országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció is készül. A kormány a következő évtizedben összesen mintegy hatezer milliárd forintot szán a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére és a járműállomány megújítására. A vasútstratégiában megjelölt kiemelt törekvés, hogy Magyarország Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává váljon. Az országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció és annak alapján a V0 projekt…

Részletek>

Jelentős útfejlesztések indulnak Gyöngyös térségében

építőipar

Jelentős útfejlesztések indulnak Gyöngyös környékén a közeljövőben – nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás elmondta, a Gyöngyösről a Mátrába vezető 24-es úton az idén a burkolat teljes megújítása mellett új forgalomtechnikai elemek is épülnek, amelyek biztonságosabbá és gördülékenyebbé teszik a közlekedést. „Emellett pedig, az előzetes terv szerint, rendben halad a Gyöngyös nyugati elkerülő útja megépítéséhez szükséges munka, sőt már a valódi tehermentesítést jelentő folytatása, az Északi elkerülő előkészítése is elkezdődött” – közölte. A megfelelő úthálózat pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a térség a jövőben…

Részletek>

Magyar-orosz megállapodás az Il-103M repülőgépek magyarországi gyártásáról

Il-103

Szerződést írt alá az orosz Iljusin vállalat és a magyar Aviation Engineering az Il-103-as repülőgépek magyarországi modernizálásáról és gyártásáról – közölte az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium sajtóosztálya. A tárca tájékoztatása szerint a felek megállapodtak a többcélú könnyű repülőgép korszerűsített változatának közös kifejlesztéséről, gyártásáról az Aviation Engineering pécsi bázisán. Az Il-103M a korábban gyártott egymotoros, négyüléses, dugattyús hajtóművel felszerelt repülőgép továbbfejlesztett változata lesz. A modernizált Il-103 univerzális platform, amely a megrendelő igényének megfelelően többféle változatban előállítható: kiképzési, magánfelhasználási, turisztikai, sürgősségi orvosi ellátási, nehezen elérhető régiókba való utas- és teherszállítási, környezetfigyelési,…

Részletek>

Fejlesztené az áruforgalom kezelését a záhonyi ipari övezet és a Rail Cargo Hungária

sín vasút

Szándéknyilatkozatot írt alá a CELIZ Konzorcium (Central-European Logistics and Industrial Zone, magyar nevén Záhony Logisztikai és Ipari Övezet) és a Rail Cargo Hungária (RCH) a távol-keleti intermodális forgalom hatékonyabb kezeléséről – közölte a két társaság. A közlemény szerint a Kína és Európa közötti vasúti forgalom a következő években jelentősen bővül, és ezzel Magyarország is nyerhet, ha sikerül javítani a határon az árukezelés infrastrukturáját. Nemzetgazdasági érdek, hogy a 6. számú mediterrán vasúti korridor magyar közreműködést igénylő forgalma emelkedjen, mivel így az adó-, vám- és egyéb logisztikai bevételek is nőnek. Az érkeztetési és…

Részletek>

CSA: a dicső múlt kevés

Cseh légitársaság

Súlyos gondokkal küzd a Cseh Légitársaság (CSA), a vállalatot szerkezetátalakítással szeretnék megmenteni a csődtől – ismerte el Vladimíra Dufková, a CSA szóvivője. A társaság csődvédelmet kért. A szóvivő arra a sajtóhírre reagált, miszerint a légitársaság a napokban jelezte a munkaügyi hivatalnak, hogy a közeljövőben további mintegy 430 alkalmazottjától fog megválni. A CSA tavaly nyár óta már 300 alkalmazottját menesztette a koronavírus-járvány következtében kialakult problémák miatt. „Megerősíthetem, hogy már megkaptuk a tömeges elbocsátásra irányuló újabb elképzelés tervezetét” – mondta a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilapnak Tereza Löffelmanová, a légitársaság…

Részletek>

Csökkentek októberben a magánlakás eladások az Egyesült Államokban

eladó lakás

A washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a U.S. Census Bureau szerdai jelentése alapján októberben szezonális kiigazítással évesítve 999 ezer családi házat értékesítettek az Egyesült Államokban, kevesebbet a szeptemberi évesített 1,002 milliónál, ami 14 éves csúcsnak számított. A piac az eladásoknak a ténylegesnél nagyobb mértékű csökkenésére számított, 970 ezer családi ház értékesítésére októberben. A magánlakás piacon viszonylag nagy forgalom tapasztalható az Egyesült Államokban részben a rekordalacsony hitelkamatoknak köszönhetően, részben pedig az urbánus központokból a külső kerületekbe és vidékre költözők nagy száma miatt. Az eladott lakások medián ára 330,6 ezer dollár volt…

Részletek>