Központi csomagfeldolgozót épít és jelentősen bővíti a csomagautomata-hálózatát a Magyar Posta – közölte a társaság. Az automatizált, 38 ezer négyzetméteres csomagfeldolgozót még ebben hónapban elkezdik építeni Maglódon, és a tervek szerint 2023 októberében fejezik be. Az új postai csomagautomatákat a közlemény szerint ugyancsak rövid időn belül, még a nyáron elkezdik telepíteni, és őszig be is üzemelik. Többségük a fővárosba és Pest megyébe, valamint a vidéki nagyvárosokba kerül, olyan helyeken, ahol könnyen elérhetőek lesznek. A fejlesztéseket az ügyfelek színvonalasabb ellátásával, illetve a versenyképesség erősítésével indokolták. A logisztikai infrastruktúra 2019-ben kezdődött átalakítása…
Részletek>Címke: logisztikai
Bekapcsolja az East-West Gate terminált az EUROGATE a nemzetközi vasúti logisztikai hálózatba
Együttműködési megállapodást kötött Európa vezető konténerterminál-üzemeltetője, a EUROGATE csoport hazai vasúti leányvállalata, az EUROGATE Rail Hungary Zrt. (ERH) az East-West Gate (EWG) beruházójával, hogy a fényeslitkei terminált bekapcsolják az európai vasúti áruszállítási útvonalhálózatba – közölte az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. Az együttműködési megállapodást Christopher Beplat, az ERH anyavállalata, az EUROGATE Intermodal GmbH ügyvezető igazgatója és Tálosi János, az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója írta alá. A közlemény szerint a megállapodás révén az EUROGATE Rail Hungary Zrt. ügyfelei számára közvetlen vasúti kapcsolat jön létre a kontinens legnagyobb és legmodernebb szárazföldi terminálja, az…
Részletek>Bővítette üzemét és termelőkapacitását a CE Glass csoport
A CE Glass csoport két ütemben 5400 négyzetméterrel bővítette üzemét Szeged határában, és csaknem megduplázta biztonságiüveg-gyártó kapacitását – jelentette ba a társaság. A közlemény szerint az évszázados családi gyökerekkel rendelkező, korábban Szilánkként ismert üvegipari vállalat tíz évvel ezelőtt költözött a Szeged határában álló ipari parkba, ahol zöldmezős beruházás keretében építette fel új gyárát, az üzem területe azóta már kétszer is növekedett. A biztonsági üveg iránt robbanásszerűen megnövekedett kereslet azonban a gyár minden eddiginél nagyobb bővítését tette indokolttá. Az egy évvel ezelőtt indult és újonnan elkészült beruházás során két ütemben összesen…
Részletek>Közös társaság létrehozását tervezi a Magyar Posta és a Waberer’s csoport
A Magyar Posta Zrt. és a Waberer’s csoport közös tulajdonú cég létrehozásának lehetőségét vizsgálja, amely az e-kereskedelemhez kapcsolódó teljes raktárlogisztikai folyamat kezelésével támogatná a webáruház-tulajdonosokat — jelentette be a két vállalat. A közlemény szerint a koronavírus-járvány miatt az online kiskereskedelem jelentős teret hódított, ezzel együtt az ügyfelek és vásárlók igényei is megnőttek. A Magyar Posta Zrt. ügyfélbarát és a XXI. század követelményeinek megfelelő szolgáltatások biztosítására törekszik, ebben jelenthet előrelépést a közös vállalat létrehozása. A Magyar Posta és a Waberer’s Nyrt. szándéknyilatkozatot írt alá fulfillment szolgáltatás kialakításáról, a szolgáltatás kiépítésével a…
Részletek>A Dachser új útvonala Budapestet érintve összeköti Észtországot Horvátországgal
A logisztikai szolgáltató Dachser kassai fióktelepét erősítve új szállítási útvonalat indított a Kassa-Lengyelország és Kassa-Románia között, ezzel a magyarországi telephelyeket is érintő szállítmányozási szolgáltatással teljessé vált a cég tranzitfolyosója Észtországtól Horvátországig – közölte társaság. Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből adódóan fontos szereplője a Kelet-Közép-Európa észak-déli szállítási útvonalának. A vállalat pilisvörösvári központjából több járat indul naponta a régió országaiba, amely gyorsabb kiszállítást biztosít mind európai, mind magyar ügyfeleinek – hangsúlyozta Branhuber Ákos, a Liegl & Dachser Szállítmányozási és Logisztikai Kft. operations managere a közleményben. A Dachser németországi székhellyel rendelkező családi vállalkozás, világszerte mintegy…
Részletek>A DHL Supply Chain 2022-ben a világ logisztikai szolgáltatóinak körében ismét vezető besorolást kapott
Ebben az évben a DHL két részlegét – a DHL Supply Chain-t és a DHL Global Global Forwarding-ot együtt vették figyelembe a kutatásban. Az idei Gartner Magic Quadrant jelentésben a vezető nemzetközi logisztikai vállalatokat a jövőbeli stratégiájuk teljessége és annak megvalósításában való képességük alapján értékelték. „Büszkék vagyunk arra, hogy az e-kereskedelmi szektor vezetőjeként, valamint a DHL Supply Chain stratégiájának középpontjában álló automatizálással és technológiával ismét vezető szerepet töltünk be a Gartner Magic Quadrant for Third-Party 2022-es, logisztikai szolgáltatókra vonatkozó világszintű felmérésében” – mondta Oscar de Bok, a DHL Supply Chain…
Részletek>Letették a Magyar Posta új veszprémi depójának alapkövét
Új, 5500 négyzetméter alapterületű depót épít a Magyar Posta Veszprémben, a több százmillió forintból megvalósuló logisztikai üzem alapkövét kedden tették le a bakonyi megyeszékhelyen. A rendezvényen Varga János, a Magyar Posta Zrt. logisztikai üzemeltetési igazgatója közölte: a vállalat MPL+ programjában ötvenmilliárd forintból újítják meg a teljes postai logisztikai infrastruktúráját, automatizálják a működést és új informatikai megoldásokat építenek be. Ennek részeként alakítanak ki 2023-ig egy 19 vidéki és négy fővárosi depóból, valamint központi feldolgozóból álló logisztikai hálózatot, amely a középtávon megduplázódó csomagmennyiséget is képes lesz rugalmasan kezelni. Varga tájékoztatása szerint a veszprémi…
Részletek>A HelloParks három raktárcsarnok átadását is tervezi idén
A logisztikai és ipari ingatlanfejlesztéssel foglalkozó HelloParks három raktárcsarnok átadását is tervezi idén, a fejlesztések értéke meghaladja a 130 millió eurót – közölte a HelloParks. A közlemény szerint a fóti telken egy 45 ezer és egy 26 ezer négyzetméteres raktárcsarnok épül, előbbit júniusban, utóbbit az év végén adják át. Maglódon szintén megkezdődtek az előkészületek a 45 ezer négyzetméteres épülethez, amelynek átadását az év végére tűzte ki a beruházó. A HelloParks rugalmas koncepcióval és fenntartható, ügyfélközpontú megoldásokkal próbál hozzájárulni ügyfelei versenyképességéhez. Lehetővé teszi például, hogy a bérlők gazdálkodhassanak az energiával: egy…
Részletek>Az UPS az első negyedévben 6,4 százalék növekedést ért el
A UPS 2022 első negyedévében 24,4 milliárd dollár konszolidált bevételt ért el, ami 6,4 százalékos növekedés 2021 első negyedévéhez képest – közölte a logisztikai szolgáltató társaság. A tájékoztatás szerint a konszolidált üzemi eredmény 3,3 milliárd dollár volt, ami 17,6 százalékos bővülés az előző év azonos időszakához hasonlítva, kiigazított alapon pedig 12,1 százalékos a növekedés. A közleményben a UPS megerősítette a 2022-es egész éves pénzügyi előrejelzését, amely szerint 102 milliárd dollár konszolidált bevétellel számol. A cég körülbelül 5,2 milliárd dollár értékben tervez osztalékfizetést, továbbá 2022-re 2 milliárd dollárra emeli a tervezett részvény-visszavásárlásokat.…
Részletek>Okoslogisztika: a DODO hatvanmillió eurós befektetést kapott
Eddigi legnagyobb befektetéséről számolt be az e-commerce szektor számára adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló kiszállítási megoldásokat kínáló cseh DoDo Group. Daniel Kretínsky, az EC Investments vezetője és a J&T Capital Partners alapítója, Patrik Tkác által irányított befektetők 60 millió eurós, B sorozatú tőkebevonással növelték kisebbségi részesedésüket Michal Mensík logisztikai vállalatában. Menšík V-Sharp elnevezésű befektetési csoportja továbbra is többségi tulajdonnal rendelkezik a vállalatban. A befektetés célja a dinamikusan fejlődő cseh DoDo nemzetközi terjeszkedésének felgyorsítása, s ennek nyomán éves forgalmának megduplázása. A cseh startup erősíteni kívánja jelenlétét a kiemelten fontos németajkú régióban, emellett további…
Részletek>