Átadták a Révész cégcsoport új logisztikai központját Nyíregyházán

raktár

Átadták a Révész cégcsoport több mint kilencmilliárd forintból felépített új logisztikai központját szerdán Nyíregyházán. A Révész Logisztikai Holding Zrt. tulajdonában lévő Révész-Nyírlog Logisztikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által megvalósított beruházást a magyar állam 594 millió forint közvetlen támogatással, valamint adókedvezményekkel segítette. A fejlesztés révén egy több mint 52 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai központ jött létre, területén raktárcsarnokkal, irodaházzal és kiszolgáló helyiségekkel. A társaság a projektben 85 munkavállaló foglalkoztatását vállalta. A most felépített logisztikai központtal együtt több mint 260 ezer négyzetméter raktárkapacitás áll a cégcsoport rendelkezésére. Székely Zsolt, a holding vezérigazgatója elmondta,…

Részletek>

Nemzetközi logisztikai központot adtak át a pátyi ipari parkban

Sikeres próbaüzemet követően átadták kedden a pátyi ipari park első létesítményét, amelyet a világ egyik legjelentősebb logisztikai vállalata, a svájci Kühne + Nagel Kft. bérel és a Federal Mogul autóipari alkatrészgyártó vállalat részére alakított ki itt egy regionális autóalkatrész-elosztó központot. A huszonháromezer négyzetméteres, Pest megyei, pátyi ipari park ezzel hivatalosan is megkezdte a működését, az ünnepélyes megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. Az ipari park az állami tulajdonú Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF) beruházásában valósult meg ötmilliárd forintból. Az egyedi igények szerint épült központ 160 embernek…

Részletek>

A Ten Pao Miskolcon nyitotta meg első tengeren túli gyárát

A TEN PAO cégcsoport megnyitotta első Ázsián kívüli gyáregységét Miskolcon, a Déli Ipari Parkban. A kínai tulajdonban lévő vállalat a világ egyik vezető gyártója a fogyasztási cikkekhez készülő kapcsoló üzemű tápegységek, valamint az intelligens töltők és vezérlők ipari felhasználása területén. A 2,1 hektáros miskolci telephelyen 2600 négyzetméteres gyáregységet és a hozzá tartozó irodaépületet alakított ki a vállalat. A Ten Pao mintegy 4,5 milliárd forintot kíván Miskolcon befektetni, és dolgozói létszámát szeretné legalább 300 főre növelni 2021-re. A TEN PAO célja, hogy a most átadott telephely legyen egyrészt a vállalatcsoport fő…

Részletek>

Erősödött a BMI értéke szeptemberben

Forint

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 59,3 pont volt, a korábbi szeptemberekkel összevetve az idei érték meghaladja a hosszú távú szeptemberi átlagot (52,3), és az elmúlt három év átlagát (54,3) is – közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A közlemény szerint a felmérésben vizsgált részindexek többsége nőtt augusztushoz képest, de ennek mértéke csak két esetben haladta meg a négy százalékpontot. A termelési mennyiség indexe nőtt az augusztusihoz képest, és 50 pont feletti értéke a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve, immár huszonötödik alkalommal. 1995…

Részletek>

Csődbe ment a Monarch Airlines

Csődbe ment és beszüntette tevékenységét hétfőn a Monarch Airlines, az ötödik legnagyobb brit légitársaság. A vállalat alkalmazottai közül már több mint 1800-nak felmondtak. A brit polgári légiközlekedési hatóság (CAA) hétfő esti tájékoztatása szerint megkezdődött a külföldön rekedt százezernél is több utas hazautaztatása, több tízmillió fontos várható költséggel. A légitársaság hétfő hajnalban, még az első járatok indulásának menetrendi időpontja előtt SMS-üzenetekben értesítette külföldre készülő utasait, hogy ne menjenek ki a repülőterekre, mert járataik nem szállnak fel. A Monarch 110 ezer utasát azonban külföldön érte a vállalat csődje. A CAA hétfő este…

Részletek>

Budapest Airport: rekord mértékben nőtt a légi teheráru forgalom Budapesten

Rekord mértékben nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a légi áru forgalma, ahol folytatódnak a már bejelentett kapacitásbővítő beruházások – közölte a Budapest Airport. René Droese, a Budapest Airport cargo- és ingatlangazdálkodási igazgatója a közleményben kifejtette, csak az első hét hónapban 72 ezer tonna áru fordult meg a repülőtéren, húsz százalékkal több, mint egy évvel korábban. Hangsúlyozta, hogy a repülőtéren folytatódnak a BUD 2020 ötvenmilliárd forintos fejlesztési tervének beruházásai, köztük a Cargo City logisztikai központ építése, amely jövőre indul. Ennek köszönhetően több mint duplájára, akár évi 250 ezer tonna emelkedhet…

Részletek>

A logisztikában is hódít a sűrített földgáz

Az ultra rövid fordulóidőkkel a diszkont légitársaságok már-már tökélyre fejlesztették a kapacitáskihasználtságot – nekik minden földön töltött perc színtiszta veszteség. A logisztikai iparágban is hasonló a helyzet: az egyre ismertebb energiaforrással, CNG-vel (sűrített földgázzal) hajtott tehergépjárművek hatékonysága is akkor a legnagyobb, ha folyton úton vannak. A hatékony működést telematikai megoldások is támogathatják. A CNG, vagyis a sűrített fölgáz üzemanyagként való alkalmazása robbanásszerű fejlődés előtt áll: jelenleg Magyarországon hat-hétezer személyautót és néhány száz, áruszállításban és tömegközlekedésben résztvevő járművet hajt a konyhából is jól ismert földgáz. Ezeket a járműveket jelenleg tizenegy kút…

Részletek>

Átadták a Wuppermann cégcsoport magyarországi üzemét

Átadták az acélszerkezeteket gyártó, német Wuppermann cégcsoport új, 33 ezer négyzetméter alapterületű gyártó és logisztikai központját a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn. A vállalat harmincilliárd forint értékű beruházását mintegy tíz százalékkal támogatta a magyar kormány, cserében a társaság 209 új munkahelyet hoztak létre. Theodor Wuppermann, a Wuppermann AG igazgatótanácsának szóvivője szerint a leverkuseni székhelyű cégcsoport laposacél üzletágához tartozó Wuppermann Hungary Kft.-vel megerősítik fő tevékenységüket, a melegen hengerelt szalagacél feldolgozást, új piacok nyitása is lehetővé válik, emellett a meglévő üzleti kapcsolatokat is eredményesebben tudják kiszolgálni. A magyarországi telephelyen található modern gyártóberendezésekkel új szintre…

Részletek>

Nemzetközi áruforgalmi csomóponttá válhat Záhony

Záhony

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszabad területté jelölt ki egy, a záhonyi szabad vállalkozási zónában lévő 17 400 négyzetméteres területet. Az engedély nyomán az ország jelenleg egyetlen vámszabadterülete jött létre, amely jelentősen fellendítheti a térség iparvonzó képességét és kulcsfontosságú ahhoz, hogy a záhonyi térség nemzetközi áruforgalmi és logisztikai csomóponttá válhasson. Az engedélyt a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kezdeményezésére, az érintett terület tulajdonosa a Záhony-Port Zrt. kérelmezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnál. A vámszabad terület fő vonzereje, hogy jelentős versenyelőnyt biztosít az ide szállító, és betelepülő cégeknek a halasztott adó- és vámfizetési…

Részletek>

Új üzemet épít a Spar Üllőn

Spar

Több mint 1,2 milliárd forintos beruházással új üzemet épít a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. a vállalat üllői logisztikai központjának területén, a létesítményben majonézes saláták és szendvicsek összeállítását végzik majd. A Spar közleménye szerint az 1500 négyzetméteres üzem építése júliusban megkezdődött, átadása 2018 elejére várható. A zöldmezős beruházás 1,2 milliárd forintos költségvetéséből a technológia és a berendezések 250 millió forintba kerülnek. A létesítmény két csomagolósorral fog működni. A beruházást a Spar saját erőből valósítja meg, az első fázis várhatóan ötven munkahelyet teremt. A vállalat rövid távú célja, hogy az ország összes Spar,…

Részletek>