Négy ország hét startup csapata került be a Design Terminál vállalkozásfejlesztő mentorprogramjába, amelyben három hónapon keresztül segítik a vállalkozások nemzetközi piacra lépést. Ács Zoltán, a Design Terminál szakmai vezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta, hogy a mentorprogramra 12 országból 77 startup cég jelentkezett. A kiválasztási folyamat végén egy ötnapos táborban a legjobb 15 vállalkozás közül választották ki azt a hetet, amely bekerült a fejlesztendő vállaltok közé. Fontos szempont volt, hogy a cégek céljai között az üzleti siker mellett valamilyen társadalmi probléma megoldása is szerepeljen. Kiemelte, hogy a mentorprogram feszes,…
Részletek>Címke: logisztikai
Hasít a Praktiker digitális áruháza
Bár húsz üzletegységgel rendelkezik Magyarországon a Praktiker, a „huszonegyedik”, azaz az online áruház fejlődése a legdinamikusabb. A webshop 2009 tavaszán kezdte meg működését, 2016 májusában teljesen megújult és immár a vállalat bevételeinek több mint öt százalékát garantálja. 2015-ben a webshop részaránya a teljes forgalomhoz képest 1,6 százalék volt, tavaly ez a szám már 4,1 százalékra emelkedett, idén pedig már több mint öt százalékot tesz ki, miközben a forgalom is dinamikusan nő. 2017 első három negyedéve alapján az online áruház fejlődése töretlen: míg 2015-ben ötvenezer, 2016-ban nyolcvanezer, addig az idei évben…
Részletek>Átadták a Márka gyártó és palackozó üzemét, logisztikai központját
Átadták a Márka Üdítőgyártó Kft. gyártó és palackozó üzemét, illetve logisztikai központját ma Felsőlajoson. A mintegy 3,2 milliárd forintos zöldmezős beruházás révén Közép-Európa egyik legmodernebb üzeme épült meg, amelynek megvalósításához a cég ötszázmillió forint európai uniós támogatást nyert el. A fejlesztéssel a társaság az általa forgalmazott csendes és szén-dioxiddal dúsított Márka üdítőitalok gyártását is saját kezébe veszi, valamint palackozási kapacitását bővíti, amellyel ötven új munkahelyet teremt a Bács-Kiskun megyei településen. A vállalkozás célja, hogy két-három éven belül a jelenlegi 35 millió literes éves gyártott mennyiséget százmillió literre növelje. „A 3,2…
Részletek>Terjeszkedne a WPA Packaging Kft.
A csomagolóipari termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó WPA Packaging Kft. Magyarországon és Romániában további piaci terjeszkedést tervez, és feltérképezi az ukrán lehetőségeket is. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) tájékoztatása szerint a WPA Packaging Kft. mint a nagyváradi regionális képviseletük kiemelt partnere a román piacon első lépésként tízezer euró alaptőkével 2016 novemberében szolgáltató céget hozott létre csomagolóanyagok értékesítésre, vevőkiszolgálásra, raktározási és logisztikai feladatokra. Az MNKH közreműködésével piacát bővítő WPA Packaging Kft. a cégalapítással új munkahelyeket teremtett az erdélyi magyar közösség aktív munkavállalói számára, az idén több mint 460 millió forint értékben…
Részletek>NFM: erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét
Erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét és el kell érni, hogy a külföldi áruk ne csak áthaladjanak, hanem meg is „álljanak és hozzáadott belföldi értékkel gyarapodjanak” az országban – mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára a Századvég Gazdaságkutató Zrt. logisztikai konferenciáján. Mosóczi a logisztikai szerep erősítése érdekében a légi, vízi, vasúti és a közlekedési infrastruktúra párhuzamos fejlesztését szorgalmazta. Ismertette, hogy a logisztika termeli a magyar GDP csaknem 6,5 százalékát, az ágazathoz köthető negyvenezer logisztikai vállalkozás 250 ezer embert foglalkoztat. Az ágazat a válság óta évről évre gyarapodik,…
Részletek>A posta és a vámhatóság felkészült a karácsonyi csomagforgalomra
A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra. Majtényi Kálmán, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese kedden sajtótájékoztatón elmondta, hogy a karácsony előtti két hónapban a tapasztalatok szerint megemelkedik a napi átlagos csomagforgalom, az ünnep előtti négy-öt hétben pedig megduplázódik. A Posta erre a kiemelt időszakra megnövelt logisztikai kapacitással, létszámbővítéssel, szükség esetén rendkívüli kézbesítési napok bevezetésével, 12 nagyvárosban ünnepi csomagponti kézbesítéssel, a tíz legnagyobb forgalmú csomagautomatánál rekeszbővítéssel…
Részletek>Új logisztikai központ nyílt Veszprémben
A Penny Market Veszprémben nyitotta meg harmadik logisztikai központját, amely a nyugat-magyarországi üzleteket szolgálja ki, jelentősen növelve az eddigi kapacitást. A megnyitó ünnepségen az élelmiszer üzletlánc ügyvezetője közölte, hogy a zöldmezős beruházásként 9 milliárd forintból létrejött 26 500 négyzetméteres, 15 ezer raklap kapacitású komplexum 150 munkahelyet hoz létre. Jens-Thilo Krieger elmondta, hogy az Alsónémediben és Karcagon működő logisztikai központok mellett a veszprémi tovább növeli a cég csarnokkapacitását és rugalmasságát, így vevőit és üzleteit gyorsabban képes ellátni. Silke Janz ügyvezető közölte, hogy a veszprémi központ 59 boltot lát majd el áruval, mely…
Részletek>Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út tervezése
Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út előkészítése, az M7-es autópálya és a 710-es főút új csomópontjától a dunaújvárosi Pentelei-hídig, onnan Kecskemétig tartó út tervezésére, hatástanulmányok készítésére, a szükséges engedélyek beszerzésére több mint tízmilliárd forint áll rendelkezésre. A témában tartott csütörtöki sárbogárdi sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a 2×2 sávos út előkészítő szakasza 2022-ig tart. Addigra olyan tervdokumentáció áll majd rendelkezésre, amely alapján 2023-ban megindulhat a nagyberuházás – tette hozzá. Az államtitkár az M8-as megépítését az egész ország számára kiemelt fejlesztésnek nevezte. A három meglévő…
Részletek>Átadták Tatabányán a dán Coloplast új logisztikai központját
Felavatták a dán tulajdonú, gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast új csomagoló és disztribúciós központját (PDC) Tatabányán. Dietmar Vollmer, a Coloplast alelnöke avatóbeszédében felidézte, hogy három éve kezdték a logisztikai központ tervezését, másfél éve fogtak hozzá az építkezéshez, mára pedig elkészült a korábbinál ötször nagyobb, 25 ezer négyzetméter alapterületű telephely. Hozzátette: a vállalat kinőtte a régi infrastruktúrát, nagyobb helyre volt szükség, hogy hatékonyabban tudják kezelni a Coloplast gyáraiból érkező termékmennyiséget. Az új logisztikai központ többfunkciós: a késztermékek megfelelő célországokba szállításán kívül a termékek ország-specifikus csomagolását is itt végzik. A Coloplast erről a…
Részletek>Harmincszorosára növelte munkavállalói számát az NI Hungary szolgáltató központja
Az NI Hungary Kft. 2005-ben hét fővel alakult szolgáltató központja – shared services center (ssc) – harmincszorosára növelte munkavállalói létszámát: csak az idei évben már száz munkavállalót vettek fel, így összesen több mint kétszázan dolgoznak ezen a területen – közölte a texasi központú National Instruments (NI) debreceni gyárának ügyvezető igazgatója. Ábrahám László elmondta: hétvégén újabb munkaerő toborzót tartanak a debreceni Fórum bevásárlóközpontban, ugyanis további száz dolgozót akarnak felvenni a szolgáltató központba, amivel az NI 14 különböző területen dolgozó munkatársainak száma meghaladja majd az ezerkétszázat. ábraA növekedéshez kiváló szakemberek kellenek, a…
Részletek>