A vállalatok a carsharing (autómegosztás) alkalmazásával nemcsak a környezetvédelmet támogathatják, csökkenthetik költségeiket is, illetve cafeteriaelemként olyan dolgozóknak is lehetővé tehetik az autóhasználatot, aki egyébként nem jogosultak rá – áll a Jövő Mobilitása Szövetség elemzésében. A számítások szerint ha például egy cégnél főként alkalomszerűen használják a dolgozók a céges vagy kulcsos autókat, és nem óriási távokra, ehhez teljesen felesleges vállalati flottát fenntartani és üzemeltetni, az adminisztráció összes pluszmunkájával. Az adatok azt mutatják, hogy kisebb autóknál évi 7500 kilométer, közepes méretűeknél pedig 16 ezer kilométer vagy annál kevesebb megtétele esetén már nem…
Részletek>Címke: logisztikai
Idén a közúti fuvarozók költségei 8-10 százalékkal emelkedhetnek
A magyar közúti fuvarozók költségeit mutató Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) a 2022-es rekordemelkedés után 2023-ban az infláció alatt, 8,2-9,6 százalékkal növekedhet, kérdés azonban, hogy az idén ebből mennyit tudnak áthárítani a cégek — mondta Lajkó Ferenc. A DigiLog Consulting tanácsadó cég vezetője és egyben a Magyar Közgazdasági Társaság logisztikai szakosztályának elnöke szerint a hazai áruszállítás hetven százalékát a közúti árufuvarozás adja. Magyarországon 13 ezer vállalkozás foglalkozik közúti árufuvarozással, járműállományuk kilencvenezer járműből áll. A magyar foglalkoztatottak 3,3 százalékát alkalmazzák, és jelentős exportszolgáltatók. Tavaly a nemzetközi áruszállításban résztvevő vállalkozások költségei 25,1 százalékkal,…
Részletek>A Kostal üzleti szolgáltató központot nyitott Budapesten
A családi tulajdonban lévő, autóipari beszállításban érdekelt német Kostal csoport Budapesten hozta létre első multifunkcionális üzleti szolgáltató központját (BSC) – jelentette be a társaság. A társaság hárommillió eurós képzési programját az állami tulajdonban lévő HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1,56 millió euróval támogatta. Az elsősorban autóipari beszállítóként ismert, négy kontinens 21 országában jelen lévő társaság elnök-vezérigazgatója Andreas Kostal elmondta, hogy a magasan képzett munkaerő miatt választották Budapestet helyszínül. A budapesti központ a cégcsoport teljes üzleti tevékenységét támogatja, magas hozzáadott értékű pénzügyi, informatikai, logisztikai szolgáltatásokat végez – tette hozzá.…
Részletek>Bosch: 70 milliárdos beruházás Magyarországon
Csaknem hetvenmilliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon, amelynek keretében 2024 végéig logisztikai központot hoznak létre, illetve bővítik a kéziszerszám- és akkumulátorgyártást Miskolcon – jelentette be a társaság. A német, hazánkban mintegy húszezer embernek munkát adó vállalat két fázisban megvalósuló projektjének értéke hetvenmilliárd forint, amihez az állam tízmilliárd forint támogatást nyújt. A Bosch 440 leányvállalattal rendelkezik a világ hatvan országában, így különösen nagy eredmény, hogy a magyarországi fejlesztés mellett döntöttek. Fükő László (képünkön), a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: bár az…
Részletek>Évértékelő: Lendületben a Raben Group
Gazdasági stabilitást nem hozott ugyan, de a több mint 90 éves Raben Group számára így is sikeres év volt 2022. Többek között az osztrák Bexity akvizíciója és ezzel a tizenötödik európai piac megnyitása, jelentős flotta- és infrastrukturális beruházások, számos új nemzetközi összeköttetés létesítése és ambiciózus fenntarthatósági projektek jelzik, hogy a cégcsoport továbbra is lendületes fejlődési pályán halad. A globális gazdaságot fenyegető kihívások az elmúlt évben sem szűntek meg, legfeljebb jellegükben változtak. A koronavírus-járványból fakadó nehézségeket nyersanyaghiány, rekordmértékű áremelkedés és megugró infláció váltotta, ami a fogyasztóktól a szolgáltatókon át az összes…
Részletek>Polikrízis: Kihívások közepette újul meg a logisztikai szektor
A nemzetközi trendekkel szinkronban a hazai logisztikai szektort is a folyamatos innováció jellemzi. Ennek még az orosz-ukrán háborús konfliktus, valamint a kimagasló inflációs adatok sem szabtak ez idáig gátat. A kihívások ellenére a szektort tehát továbbra is a fejlődés és a folyamatos megújulás jellemzi, melynek szerves részét képezik nemcsak a tárgyi eszközöket, de az emberi erőforrást érintő fejlesztések is. Polikrízis korszaka a logisztikában A 2022-es év a kihívások éve volt. A logisztikai szektor még nem hidalta át teljes mértékben a koronavírus-járvány okozta próbatételeket, amikor is egy újabb korszakba csöppent. A…
Részletek>Majdnem 50 százalékra nő a BDPST részesedése a Waberer’s-ben
Részvényvásárlással 49,64 százalékra nő a BDPST Csoport részesedése a Waberer’s International Nyrt.-ben – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett kibocsátói tájékoztatásban. Az adásvételi szerződés alapján a BDPST Group 95 százalékos tulajdonában álló Merkport Zrt. vásárolhatja meg a Wáberer György tulajdonába tartozó HIGH YIELD Vagyonkezelő Zrt. 22,88 százaléknyi Waberer’s-részesedését. Ezzel a BDPST Csoport tovább növeli befolyását a logisztikai vállalatban, a Waberer’s volt vezetője, Wáberer György pedig megválik a teljes, tulajdonában álló részesedésétől a Waberer’s Internationalben. A részvénycsomag 4 048 476 darab, egyenként 0,35 euró (körülbelül 135 forint) értékű törzsrészvényből…
Részletek>Trans-Sped_ nyolcmilliárd forintos beruházás
A Trans-Sped Kft. logisztikai szolgáltatócég nyolcmilliárd forintos beruházással 270 új munkahelyet hoz létre országszerte. A hazai tulajdonú vállalat hat központot épített országszerte, Debrecenben, Nagytarcsán, Környén és Tatán. A nyolcmilliárd forintos beruházást az állam 2,4 milliárd forinttal támogatta, így segítve 270 munkahely létrehozását. Nagyjából 8,8 millió forintjába kerül minden egyes új munkahely a Magyarországon élő magyar állampolgároknak A cég azt közölte, hogy négy új raktárcsarnokkal, innovatív robottechnológiával, modern állványrendszerekkel, speciális anyagmozgató gépekkel és megújult informatikai rendszerrel bővült az elmúlt két évben a Trans-Sped Kft. logisztikai üzletága. A csaknem 8 milliárd összköltségű…
Részletek>Lengyelországban megnyitották az Ukrajnának szánt energetikai eszközök logisztikai központját
Ukrajnának szánt energetikai eszközök, köztük áramfejlesztők átrakodására szánt logisztikai központot nyitott meg a kelet-lengyelországi Komorowo településen Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Janez Lenarcic, az Európai Unió (EU) válságkezelésért felelős biztosa. Az EU közreműködésével létrehozott komorowói központban az uniós tagállamokból érkező energiatakarékos izzókat és egyéb energetikai eszközöket tárolnak majd, mielőbb Ukrajnába szállítanák őket. Lenarcic a központban rendezett sajtóértekezleten felidézte: az Európai Unió Ukrajnának eddig 80 ezer tonna humanitárius segélyt küldött, melynek 80 százaléka lengyel területen haladt át. A Lengyelországgal kötött megállapodások értelmében mintegy 1000 áramfejlesztőt küldenek Ukrajnába. Eddig már 1400 ilyen berendezést…
Részletek>CBRE: nőtt a kelet-közép-európai ingatlanbefektetések értéke tavaly
Kelet-Közép-Európában tavaly az ingatlanbefektetések értéke 12 milliárd eurót tett ki, három százalékkal haladta meg a 2021-est, de lényegesen elmaradt a 2019-es rekordtól – közölte a nemzetközi ingatlanpiaci tanácsadó és befektető cég, a CBRE. Ezen belül Magyarországon megközelítőleg 1,4 milliárd eurót fektettek be az ingatlanpiacon. A teljes befektetési volumen csaknem fele pedig Lengyelországban összpontosult. A régióban és Magyarországon is az iroda a legfontosabb befektetési kategória. Magyarországon az ipari és logisztikai ingatlanok piaca 2022-ben rekordot döntött: a fővárosi állomány 15 százalékkal nőtt, a kereslet több mint 20 százalékkal bővült 2021-hez képest. A…
Részletek>