A DHL Freight, Európa egyik vezető közúti árufuvarozója és a Volvo Trucks közös erővel dolgoznak tovább azon, hogy az elektromos teherautók mihamarabb széles körben elterjedhessenek az európai távolsági fuvarozásban. Ezzel újabb fontos lépést tettek a klímasemleges áruszállításhoz vezető úton. Az elektromos teherautókat eddig leginkább rövidebb távolságok lefedésére használták, főleg városokon belül és környékükön. Most azonban a DHL Freight és a Volvo Trucks olyan kezdeményezést indítottak el, ami éppen a hosszútávú teherszállításra fókuszál. Az együttműködés keretén belül a világon elsőként tesztelnek egy teljesen elektromos hajtású Volvo FH teherautót, aminek szerelvényben megengedett…
Részletek>Címke: logisztikai
A Metrans logisztikai bázist épít Zalaegerszegen
A Metrans 15,7 milliárd forintból létesít új vasúti-közúti logisztikai konténerterminált Zalaegerszegen, amelyhez a magyar kormány 3,9 milliárd forintos támogatást biztosít. Mint közismert, Zalaegerszegen már most is komoly az átmenő vasúti forgalom, csak a Metransnak naponta 12-14 vonatja halad el a város mellett. Annak érdekében, hogy Zalaegerszeg legyen az adriai-tengeri kikötők felől a belépési pont Magyarországra Szlovákia, Csehország és Lengyelország irányába, a Metrans úgy döntött, hogy egy logisztikai bázist, egy konténer terminált épít ott. A Koper, Fiume és Trieszt kikötőiből érkező, illetve az oda tartó vonatok rendezésének helyszíne lesz a zalaegerszegi…
Részletek>Megkezdték Európa legnagyobb intermodális termináljának építését Fényeslitkén
Megkezdték Európa legnagyobb intermodális terminálja, az East-West Gate (EWG) építését Fényeslitkén 22 milliárd forint magánberuházásban, amelyhez a magyar állam 2,95 milliárd forint munkahelyteremtő támogatást nyújt – közölte a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Zrt. A tájékoztatás szerint a terminál évente akár egymillió darab hűszlábas konténert (TEU) is tud majd kezelni. Üzembe helyezésekor 15 ezer négyzetméter raktárterület szolgálja ki az ügyfeleket, Magyarország az EWG-terminállal aktív részese lehet a Kína és Európa közötti Új selyemút kontinentális forgalmának, és új lehetőségek nyílnak meg a Kínába irányuló export számára is. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén azt…
Részletek>Átlagosan 5,5 százalékkal emeli a Tesco az áruházakban és a logisztikai központokban dolgozók bérét
Átlagosan 5,5 százalékkal emeli a Tesco az áruházakban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérét, és az emelést az idén is kiegészíti gyermekvállalási és beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket is tartalmazó juttatási csomaggal, mintegy négymilliárd forint értékben – tájékoztatta az áruházlánc. A közleményben kiemelték, hogy megállapodott a 2021-es bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ). Ennek eredményeként a vállalat március 1-jétől minimum bruttó 250 ezer forintos alapbéren foglalkoztatja munkavállalóit. A teljes juttatási csomag így az átlagos műszakpótlékkal és túlórával,…
Részletek>Az Euronics árbevétele nyolc százalékkal nőtt tavaly
Az Euronics műszaki áruházlánc kiskereskedelmi árbevétele nyolc százalékkal, nettó 64 milliárd forintra nőtt tavaly az előző évi nettó 59,2 milliárdról – közölte a vállalat. A közlemény szerint az Euronics webáruházának részesedése tavaly már meghaladta a teljes céges forgalom húsz százalékát. A vállalat kiemelte, hogy kihívásokkal teli üzleti évben sikerült növekedési pályán maradnia, noha a koronavírus-járvány okozta korlátozások és a megváltozott fogyasztói szokások miatt az áruházaiba betérők száma tíz százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest. A közleményben Fazekas Bálint, az Euronics kereskedelmi ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a tavalyi eredményeket nem tudták…
Részletek>Az IKEA magyarországi forgalma 8,5 százalékkal nőtt tavaly
A koronavírus-járvány miatti nehézségek ellenére az IKEA magyarországi árbevétele 8,5 százalékkal, 98 milliárd forintra nőtt a vállalat 2019. szeptember 1-jétől 2020. augusztus 31-ig tartó pénzügyi évében az előző évihez képest – mondta az IKEA regionális kereskedelmi vezetője. Mounia El Hilali (képünkön) kiemelte, hogy a járvány érezhető átalakulást hozott a vásárlói szokásokban, az online vásárlások erősödése miatt a vállalat magyarországi e-kereskedelmének forgalma az előző évhez képest megduplázódott. Mint mondta, ez a növekedés erős nyomást is jelentett az üzletmenetben, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy több munkavállalót foglalkoztassanak Magyarországon. A 2020-as pénzügyi évben…
Részletek>Csaknem kétmilliárd forintos beruházással épített új raktárközpontot a Daniella Kft. Nagytarcsán
Csaknem kétmilliárd forintos beruházás keretében új logisztikai raktárközpontot épített a villamossági termékek kis- és nagykereskedelmével foglalkozó Daniella Kft. a Pest megyei Nagytarcsán, a január elejétől működő 12 ezer négyzetméteres csarnokban robotizált rendszer optimalizálja a logisztikai munkafolyamatokat. A beruházással duplájára nő a cég raktárkapacitása. A közlemény szerint a csaknem harminc éve működő Daniella Kft. egy kezdetben négyfős vállalkozásból mára több mint 320 munkatársat foglalkoztató, csaknem húszmilliárd forint árbevételű céggé nőtt. A magyar vállalat 31 telephelyével, valamint webáruházával országos lefedettséget ért el. A vállalat idén nyáron a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési kötvényprogramjának…
Részletek>Logisztikai szövetség: szükség van a V0 vasúti körgyűrű megépítésére
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a vasúti áruszállítás legnagyobb problémája, hogy a tehervonatforgalom 80-90 százaléka nem tudja elkerülni Budapestet, ezért szükség van a V0 vasúti körgyűrű megépítésére. A szövetség közleményében hangsúlyozzák, a vasúti árufuvarozás fejlesztése érdekében a fővárost elkerülő vasúti körgyűrűre lenne szükség, a problémát a Déli Körvasút-projekt sem oldja meg. A közleményben felidézik, hogy Magyarországon jelentős vasúti fejlesztések voltak és lesznek a következő években, ugyanakkor – a szövetség szerint – ezekből szinte kimarad a vasúti árufuvarozás, sőt az infrastrukturális képességek valójában leépültek. Bíró Koppány Ajtony (képünkön), az…
Részletek>Őrségváltás a Porsche Hungária élén
Januártól Peter Gstattner és Németh Balázs veszi át a Porsche Hungaria irányítását ügyvezető igazgatóként – közölte a társaság. Gstattner a pénzügyi, a kontrolling, az informatikai és a logisztikai területeket fogja felügyelni, emellett ellátja a cég szóvivői feladatait is. Németh-hez az értékesítés, a marketing és a sajtómunka irányítása tartozik majd – írták. A cég honlapja szerint a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. 1990-ben jött létre az osztrák anyavállalat első kelet-európai cégeként. Tavaly csaknem 38 ezer autót és kishaszonjárművet értékesítettek, árbevételük meghaladta a 400 milliárd forintot, többségében belföldi értékesítésekből. Egy évvel korábban 37…
Részletek>ITM: újabb mérföldkő a záhonyi térség fejlődésében
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a MÁV-REC Kft. mint a CELIZ-konzorciumvezetője (Central-European Logistical and Industrial Zone) megállapodásának megfelelően megkezdte munkáját a Záhony Logisztikai és Ipari Övezet konzorcium; a napokban bejegyezték a magyar-kínai tulajdonú Kemecse Ipari Park Kft.-t, amely egyedülálló környezetet és támogatást biztosít a befektetők számára, ezáltal segíti a külföldi vállalkozások bevonzását és a záhonyi térség fejlesztését. A közlemény szerint a záhonyi térség felvirágoztatása gazdaságstratégiai jelentőségű lépés, amely hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország Európa kapuja, vagyis az Ázsia és Európa közötti teherforgalom kulcspontja legyen, így Északkelet-Magyarország a térség logisztikai…
Részletek>