Csaknem nyolcmilliárd forintból létesül új országos közforgalmú kikötő Mohácson. A létesítmény alapkövét ünnepélyes keretek között tették le. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az eseményen azt mondta, „a lendületes és eredményes közlekedésfejlesztés a sikeres gazdaságélénkítés alapja”, egyben „a helyi életminőségét is jelentős részben meghatározó tényező”. Szavai szerint a 7,8 milliárd forint összértékű beruházással megépülő, három közlekedési módot összekapcsoló áruforgalmi csomópont megerősíti Mohács regionális szerepét, hiszen a korszerű kikötői infrastruktúra vonzó, versenyképes logisztikai szolgáltatást nyújt majd a térség vállalkozásai számára. Az államtitkár hozzátette: a beruházás klímavédelmi…
Részletek>Címke: logisztikai
A külföldi kamionsofőrök vízumszabályainak enyhítését tervezi a brit kormány az ellátási problémák miatt
A külföldi kamionsofőrök vízumszabályainak átmeneti enyhítését tervezi a brit kormány, miután a sofőrhiány már a lakossági üzemanyagellátásban is fennakadásokat okoz. A szakmai szervezetek szerint a problémát – amely az elmúlt hetekben a kiskereskedelmi élelmiszerellátásban is hiányokhoz vezetett – elsősorban a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után bevezetett bevándorlási és munkavállalási szigorítások okozzák. A hétvégére országszerte számos helyen hosszú autósorok alakultak ki a benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a sofőrhiány okozta logisztikai fennakadások miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal. A BP száz nagy-britanniai benzinkútját zárta…
Részletek>GVH: állami ösztönzőkkel fokozható a verseny a téglapiacon
Fokozható a verseny a téglagyártásban, és a piaci koncentráció is ellensúlyozható a hazai gyártás bővítését támogató állami ösztönzőkkel – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A közlemény szerint a lezárult ágazati vizsgálat kiterjedt az értéklánc minden szintjére, így a GVH áttekintette a téglagyártók, a piacon jelentős szerepet betöltő beszerzési társulások, az építőanyag kiskereskedők és a kivitelezők piaci magatartását. Hozzátették, az ágazati szereplők társadalmi konzultáción tehettek észrevételt a vizsgálat eredményeit összegző, nyilvános jelentéstervezetre. A cégek visszajelzéseit a GVH beépítette téglapiaci jelentésébe. A vizsgálat eredményei alapján a GVH arra hívja fel a lakossági…
Részletek>A Cemix építőanyag-gyártó időkapus rakodási rendszert vezet be
A Cemix építőanyag-gyártó cég időkapus rakodási rendszert vezet be kétszázmillió forintos beruházással, a logisztikai megoldást először a Bugyi községben lévő üzemben, majd a tervek szerint az év végéig a veszprémi és a debreceni üzemében is alkalmazza majd – közölte a társaság. A közlemény szerint a vállalat 2020-ban indult nagyszabású fejlesztési terv részeként kétszázmillió forint összértékű projekt keretében építi ki az új, időkapus, ütemezett kiszolgáló rendszert, emellett korszerűsíti és bővíti a rakodásra érkező teherjárművek parkolóját. Az előzetes becslések azt mutatják, hogy az időkapus rakodási rendszer csúcsidőszakban akár 2000-2100 tonna építőanyag berakodását…
Részletek>Csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítménye augusztusban
Közel másfél év óta először csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítménye augusztusban, mivel a koronavírus-járvány terjedését megakadályozó drasztikus intézkedések, a szűk ellátási keresztmetszetek és a nyersanyagok drágulása visszafogta a termelést. A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérésének szerdán közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexének (BMI) értéke 49,2 pontra süllyedt az előző havi 50,3 pontról. Elemzők 50,2 pontra számítottak augusztusról. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat növekedését, 50 pont alatti értéke a visszaesését jelzi. Tavaly április óta először fordult…
Részletek>Újabb logisztikai központ jön létre Magyarországon
A METRANS Csoport zalaegerszegi konténertermináljának megépítésével újabb logisztikai központ jön létre Magyarországon, ami nem csak a régió beruházásvonzó képességét növeli, de létrehoz 120 új munkahelyet is Zalaegerszegen. A létrejövő új terminál a tervek szerint 2023-tól kezdi meg a működését és a csaknem 16 milliárd forintos fejlesztéshez a magyar állampolgárok mintegy négymilliárd forint támogatást nyújt, aminek nyomán 120 új munkahely jön létre. A METRANS vállalatcsoport teherszállítással, intermodális szolgáltatásokkal, logisztikával és ingatlanokkal foglalkozik, hetente több mint 550 rendszeres vonatjáratot indít. A vállalat Budapestről Kínába közlekedő konténerszállítója 2019 októberében indult útjára első alkalommal,…
Részletek>Erős maradt az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye augusztusban
Erős maradt az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye augusztusban, de az ellátási láncban a koronavírus-járvány miatt kialakult zavarok továbbra is korlátozták a gyártáshoz szükséges nyersanyagok beszállítását, ami felfelé hajtja az árakat – derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató felmérésének adataiból. A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 61,4 pontra süllyedt augusztusban, ami február óta a leggyengébb érték, és 1,4 ponttal marad el a júliusi 62,8 ponttól. Elemzők jobb értékre, az előzetesen megadott 61,5 pontra számítottak. A BMI ötven pont feletti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének növekedését, ötven pont alatti értéke pedig zsugorodását…
Részletek>Új szállítópályát helyezett üzembe a Magyar Posta Zrt. Győrben
A vidéki depók közül elsőként Győrben helyezett üzembe csomagszortírozó gépet a Magyar Posta Zrt. – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint az automata rendszer telepítésével a posta logisztikai infrastruktúra fejlesztési programja, az MPL+ újabb mérföldkőhöz érkezett, az ingatlanfejlesztések után elkezdődött a depók gépesítése. A győri fejlesztés értéke százmillió forintos nagyságrendű. A szállítópálya telepítésével a posta a vidéki logisztikai üzemei közül elsőként a Győri Depóban modernizálja a teljes logisztikai folyamatot, amely egyfajta mintaként szolgál a többi depó számára. A szállítópálya összeszerelése és tesztelése két hónapig tartott, amelyet a próbaüzem követett. A Győri…
Részletek>Részesedést szerezhet az Indotek Group az Auchan Retail Magyarországban
Az ELO (az Auchan csoport holdingja) kizárólagos tárgyalásokat kezdett az Indotek Csoporttal együttműködésük erősítéséről. Közös közleményükben egyebek mellett azt írták, az Auchan Retail Magyarország számára egy kiemelkedő ingatlanpiaci ismerettel rendelkező és a logisztikai piacon is jelen lévő kisebbségi befektetői partner további fejlődési lehetőséget jelenthet. A közlemény szerint az ELO magyar leányvállalataival (Auchan Retail Magyarország és Ceetrus Magyarország) történő stratégiai partnerség erősítésének célja, hogy a felek kihasználva az egymás közötti szinergiákat, tovább erősítsék hosszú távú gazdasági pozíciójukat a magyar piacon. A közlemény szerint a két vállalatcsoport között évek óta szoros üzleti…
Részletek>HelloParks Maglód: megvan az első bérlő
Beköltözött az első bérlő a HelloParks maglódi ipari és logisztikai parkjának első létesítményébe, a Magyarországon csomagautomata-hálózattal rendelkező FoxPost 8400 négyzetméter területet vesz igénybe, ahol megkezdte az 1,5 millió eurós beruházást jelentő csomagszortírozó gépsorok telepítését – közölte a Futureal-cégcsoporthoz tartozó HelloParks. A közlemény szerint a HelloParks határidőre átadta a múlt héten a maglódi ipari és logisztikai park első ütemét jelentő 46 000 négyzetméteres raktárépület első egységét, amelynek kivitelezése öt hónappal ezelőtt kezdődött. Az épület különlegessége, hogy Magyarországon ez lehet az első ipari létesítmény, amely megfelel a rendkívül szigorú követelményeket támasztó BREEAM…
Részletek>