A Magyar Posta Zrt. 2022 elejétől a tatabányai ipari parkban épülő logisztikai központból kézbesíti a csomagokat a vonzáskörzetébe tartozó 52 település százezer címére – mondta el a létesítmény bokrétaavatóján a társaság logisztikai fejlesztési igazgatója. Menyhárt Zoltán hozzátette, a logisztikai üzem 3200 négyzetméter belső és 8700 négyzetméter külső térrel rendelkezik. A depóban 60 embert foglalkoztatnak majd, akik jelenleg a Tatabánya 1-es postán dolgoznak. A létesítményt a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-től (NIPÜF) bérli a posta. Kiss László vezérigazgató elmondta, a 10 ezer négyzetméteres csarnok egyik része kimondottan a Magyar Posta…
Részletek>Címke: logisztikai
Nőtt a UPS negyedéves bevétele és üzemi eredménye
Kedvező negyedéves eredményekről számolt be a gyorspostai logisztikai szolgáltatások területén globális piacvezető amerikai vállalat, a United Parcel Services (UPS). Az atlantai székhelyű vállalat jelentésében ismerteti: 2021 harmadik negyedévében 23,2 milliárd dollár konszolidált bevételt ért el, ami 9,2 százalékos növekedés 2020 harmadik negyedévéhez képest. A konszolidált üzemi eredmény 2,9 milliárd dollárt tett ki, ami 22,6 százalékos bővülés éves összevetésben, kiigazított alapon pedig 23,4 százalékos növekedés. Az egy részvényre jutó higított eredmény 2,65 dollár volt a negyedévben, 18,3 százalékkal magasabb, mint 2020 azonos időszakában, és 18,9 százalékkal magasabb kiigazított alapon. 2021 harmadik…
Részletek>Az ingatlanbefektetések 22 százalékkal csökkentek a régióban
Az ingatlanbefektetések Közép- és Kelet-Európában 22 százalékkal csökkentek 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest, a tranzakciók értéke így 4,9 milliárd eurót tett ki – közölte a KPMG könyvvizsgáló. Kiemelték: az eredmény 80 százalékban három államnak tulajdonítható, ebből 53 százalék Lengyelországé, 18 százalék Csehországé és 13 százalék Magyarországé. Szlovákiában, Romániában és Magyarországon folytatódott a növekedés, eközben a beruházások legmeredekebben Bulgáriában és Csehországban estek vissza. A felmérésben részt vevők úgy látják: a globális járvány a továbbiakban komoly hatással lehet az ingatlanhitelezésre. A helyi makrogazdasági feltételeknél is fontosabb szempont lesz a…
Részletek>A Prologis erős ipari-logisztikai portfólióval rendelkezik Európában
A Prologis Európában az idei év harmadik negyedévének végén 19,6 millió négyzetméternyi ipari-logisztikai létesítménnyel rendelkezett, ezen belül a közép-európai régióban a vállalat működési területe 4,5 millió négyzetméter, Magyarországon pedig 630 ezer négyzetméter volt – közölte a logisztikai ingatlanvállalat. A közép-európai régióban (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) a társaság portfóliójának kihasználtsági szintje 96,7 százalékon áll. Ebben a régióban a bérleti tevékenység 243 840 négyzetméterre terjed ki, ezen belül 39 500 négyzetméternyi területre kötöttek új bérleti szerződést, 110 000 négyzetméternyi területnél pedig szerződést hosszabbítottak. A közleményben ismertették: kilenc új fejlesztés indult, amelyek 174…
Részletek>Virtuális „ikertestvért” kap az épülő fényeslitkei intermodális terminál
Felépítik a fényeslitkei East-West Gate (EWG) intermodális kombiterminál valósághű virtuális „ikertestvérét”, amely valós időben, 3D-s technológiával követi a logisztikai központ folyamatait és működését – közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság. A magyar-ukrán határ mellett jelenleg is épülő EWG üzemeltetője és a MaxWhere által fejlesztett megoldás lényege, hogy az új rendszer a terminál valamennyi alrendszerének információját begyűjti, feldolgozza, és valós időben jeleníti meg a terminál saját, 5G-s technológiát használó hálózatán. A magyar startup cég fejlesztése a létesítmény több alrendszeréből, így a terminál operációs rendszeréből, a beléptetőkapukból, a darukat vezérlő egységekből, vagy…
Részletek>A robotok és cobotok mégis kiszorítják az embereket
A mobilitás és a termelékenység növelés az elmúlt években minden logisztikai vállalat céljává vált. Ahogy az iparágak számos területén, úgy a logisztikában is az automatizáció globális szinten növekvő tendenciát mutat és az elkövetkező években meghatározó lehet a logisztikával foglalkozó vállalatok számára. A QLM Logistics Solutions Kft. piaci kitekintése. A technológia folyamatos fejlődése a raktározással, az áruk mozgatásával foglalkozó vállalatokat is érinti. A nagyobb hatékonyságra való törekvés és a koronavírus-járvány a raktározási folyamatok automatizálásához vezetett. Manapság a cégeknek rendkívül fontos, hogy az árumozgatás során a hatékonyságra összpontosítsanak elsődlegesen, hogy lépést tudjanak…
Részletek>Opten: újra a 2010-es szint közelében az építőipari vállalkozások száma, de emellett erősödik a cégtörlés az ágazatban
Bár újra a 2010-es szintje közelébe, 61 ezer fölé emelkedett az építőipari vállalkozások száma, a kényszertörlési eljárások újraindulása miatt cégtörlési hullám várható az ágazatban az Opten céginformációs szolgálató elemzése szerint. Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője azt írta, továbbra is „forrong az építőipar, egyszerre rángatják az ágazatot a világpiaci áremelkedések, a kormányzati szabályozások és a kereslet hullámzása”. Az építőipar mindig is az egyik legturbulensebben változó gazdasági szektor volt, és ez halmozottan igaz a jelenlegi helyzetre – jegyezte meg. Idén augusztusban 478 cégalapítást és csupán 91 cégtörlést tettek közzé az…
Részletek>Johnson: alig jelentkeznek külföldi kamionsofőrök
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nagyon kevés, nem egészen 130 külföldi kamionsofőr jelentkezett nagy-britanniai munkavégzésre, de ez a közúti fuvarozói szakma véleményével ellentétben nem a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit), hanem az egész világra jellemző kamionsofőr-hiánynak a következménye. Nagy-Britanniában a kamionsofőrök hiánya és a hirtelen tömegessé vált felvásárlás miatt súlyos hiány támadt elsősorban üzemanyagokból, és még kedd estére sem állt helyre teljesen az ellátás. Emellett érzékelhetők a logisztikai problémák a boltok élelmiszerkínálatában is. A múlt hónap végén országszerte pánikszerű vásárlási roham kezdődött a brit benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy…
Részletek>Együttműködik a HUNGRAIL és a NiT Hungary
A kombinált fuvarozás fejlesztésének segítésére együttműködési megállapodást kötött a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) – közölte a két szakmai szervezet közös közleményben. A megállapodást Homolya Róbert, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke és Füle László, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) elnöke írta alá a Magyar Vasút Konferencián. A közleményben kiemelték, a megállapodás alapján a felek együttműködnek a kombinált fuvarozás fejlesztését szolgáló intézkedések előmozdításában, a közúti vállalkozások kombinált fuvarozásba történő hatékony bekapcsolódásához szükséges keretrendszer kialakításában, a szabályozási környezet egyszerűsítésében, korszerűsítésében. Hangsúlyozzák, a…
Részletek>Átmenetileg enyhíti a külföldi kamionsofőrök vízumszabályait a brit kormány
Átmenetileg enyhíti a külföldi kamionsofőrök vízumszabályait a brit kormány, miután a sofőrhiány már a lakossági élelmiszer- és üzemanyagellátásban is fennakadásokat okoz. A munkavállalási feltételek könnyítése azonban mindössze néhány ezer jelentkezőre terjed ki és csak karácsonyig lesz érvényben. A szakmai szervezetek elégtelennek minősítették az intézkedést. Grant Shapps brit közlekedési miniszter szombat éjjel bejelentette, hogy ötezer külföldi kamionsofőr kaphat soron kívül átmeneti nagy-britanniai munkavállalási engedélyt, mindenekelőtt üzemanyag- és élelmiszerszállító teherautók vezetésére. A brit kormány emellett lehetővé teszi a baromfifeldolgozó cégeknek 5500 szakképzett külföldi munkavállaló felvételét, szintén csak néhány hónapra. A toborzás októberben kezdődhet. Shapps felszólította…
Részletek>