Trendváltás jöhet a világjárvány hatására az árufuvarozásban, amelynek nagy nyertese a vasúti és az intermodális fuvarozás lehet – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A közleményben kifejtették, hogy miközben a hazai közúti – főként a nemzetközi viszonylatú – fuvarozás 2020 első felében jelentős mértékben visszaesett, addig az árutonna-kilométert tekintve a vasúti fuvarozás 7,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A közúti árufuvarozás nemzetközi árutonna-kilométer teljesítménye 33,3 százalékkal, volumene 28,1 százalékkal volt kevesebb 2020 első felében az előző év azonos időszakához képest – tették hozzá. A tisztán…
Részletek>Címke: közúti
Végre: konjunkturális fellendülést jelez a német közúti áruforgalmi teljesítményindex
A gazdasági fellendülés egyik első jeleként nőtt szeptemberben a díjköteles autóutak forgalma alapján kalkulált áruforgalmi teljesítményindex Németországban. A szövetségi áruforgalmi hivatal, a Bundesamt für Güterverkehr (BAG) és a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) közleménye alapján szeptemberben a díjköteles autópályákon az előző hónaphoz képest szezonális és naptári kiigazítással 0,8 százalékkal nőtt az áruforgalmi teljesítmény, 2019 szeptemberéhez képest pedig naptári kiigazítással 1,9 százalékkal emelkedett. A koronavírus-járvány gazdasági következményeitől mentes utolsó hónappal, februárral összevetve viszont az autópálya-díjfizetések alapján kalkulált közúti teherszállítási teljesítmény szeptemberben még 2,8 százalékos elmaradásban volt. A közlemény rámutat, hogy mivel a közúti…
Részletek>Vizsgálat indult a Porsche ellen Németországban benzinmotorok manipulációjának gyanúja miatt
Vizsgálatot indított a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) a Porsche autógyártó társaság ellen benzinüzemű motorok manipulációjának gyanúja miatt. A vizsgálatot benzinmotorokkal összefüggő lehetséges szabálytalanságok miatt folytatják. Az érintett gyártmányokat 2017 előtt fejlesztették, az európai piacon értékesítették, az aktuális kínálatban nem szerepelnek. A szabálytalanságok gyanúját a gyártó jelentette a KBA-nál és az amerikai hatóságoknál. A belső vizsgálatokat még 2016-ban kezdték, az anyavállalat Volkswagen csoport (VW) névadó márkájánál kirobbant dízelbotrány nyomán. A gyanú szerint előfordulhat, hogy szabálytalanul, a gyártási engedélyben rögzített jellemzőktől eltérően működnek bizonyos Porsche-modellekben motorok, motorvezérlő szoftverek, illetve a…
Részletek>Q2: lejtőn a Waberer’s
Az idei második negyedévben 33,1 százalékkal 115,5 millió euróra csökkent a Waberer’s International Nyrt. bevétele, rendszeres nettó vesztesége pedig a tavalyi 9,1 millió euróról 14,6 millió euróra nőtt. A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi jelentés arról tájékoztat, hogy a féléves nettó veszteség a tavalyi 13,6 millió euróról 17,2 millió euróra nőtt. A bevétel eközben 354,9 millió euróról 289,3 millió euróra csökkent, vagyis 18,5 százalékkal esett vissza. A bevételcsökkenés miatt a negyedévi rendszeres EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség) 27,5 százalékkal mérséklődve 12,0 millió euróról 8,7 millió euróra…
Részletek>Q2: csúnyák a Waberer’s számai
Az idei második negyedévben 33,1 százalékkal 115,5 millió euróra csökkent a Waberer’s International Nyrt. bevétele, rendszeres nettó vesztesége pedig a tavalyi 9,1 millió euróról 14,6 millió euróra nőtt. A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi jelentés arról tájékoztat, hogy a féléves nettó veszteség a tavalyi 13,6 millió euróról 17,2 millió euróra nőtt. A bevétel eközben 354,9 millió euróról 289,3 millió euróra csökkent, vagyis 18,5 százalékkal esett vissza. A bevételcsökkenés miatt a negyedévi rendszeres EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség) 27,5 százalékkal mérséklődve 12,0 millió euróról 8,7 millió euróra…
Részletek>Átadták az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóutat
Átadták az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóutat, a két ütemben megépült, 19 kilométeres szakasz mintegy ötvenmilliárd forintba került. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az átadó ünnepségen hangsúlyozta: az egriek és a térség lakóinak évtizedes álma valósult meg a beruházással. A kormány célja minden megyeszékhelyet bekötni a gyorsforgalmi úthálózatba. Ez hozzájárul az érintett városok és térségek gazdasági fejlődéséhez, emellett biztonságosabbá és gyorsabbá teszi a közúti közlekedést – húzta alá. Eger és környéke esetében mindez az idegenforgalom további erősödését is szolgálja – tette hozzá. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős…
Részletek>Elkészült a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. termináljához vezető körforgalom
Elkészült a 4-es számú főúton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. termináljához vezető körforgalom – tudatta a Budapest Airport. A kétsávos „turbókörforgalom” átadásával biztonságosabbá és gyorsabbá válik a repülőtér közúti megközelítése. A hétfőn elkészült és átadott körforgalmat úgy alakították ki, hogy hatékonyan kiszolgálja a 2. terminál növekvő utasforgalmát és a Cargo City felé lekanyarodó teherforgalmat. Az 1 milliárd forintba kerülő körforgalom építésének 85 százalékát az Európai Unió téríti meg utólagos támogatással, egy átfogó, földi oldali repülőtérfejlesztési projekt részeként. Ennek keretében elkészült többek között egy új transzformátorállomás és megépült a vasúti…
Részletek>Piacvédelmi konzultációt kezdeményezett a NiT Hungary fuvarozói érdekképviselet
A NiT Hungary soron kívüli piacvédelmi konzultációt kezdeményezett július 9-ére az érintett szakhatóságok bevonásával, mert álláspontja szerint veszélyes árverseny tapasztalható a közúti árufuvarozásban, a magyarországi exportfuvarok mintegy harmadát áron alul viszik el a román fuvarozók – közölte a fuvarozói érdekképviselet. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary – a közleménye szerint már tavaly év végén tapasztalható volt az a tendencia, hogy az olcsóbb áron fuvarozó, sokszor szabálytalanságok sorát vállaló román kamionosok kiszorítják a hazai cégeket a magyar piacról, az árverseny a koronavírus-járvány időszakában még inkább kiéleződött. Az érdekképviselet példaként…
Részletek>Már megint felújítják a 4-6-os villamos pályáját
A nyáron a Petőfi híd budai hídfője és a Karinthy Frigyes út között újítják fel a 4-es és a 6-os villamos pályáját, a felújítási munkálatok június 11-től augusztus 5-ig tartanak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). E szakaszon utoljára az 1990-es évek végén végeztek nagyobb rekonstrukciót, most a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cserélik a nagy terhelésű Combino villamosok sűrű követése miatt elhasználódott sínpályát. Így a jövőben szükséges beavatkozások is gyorsabban elvégezhetők majd. A villamosok június 15-étől egy hónapig a Széll Kálmán tér és a Petőfi híd budai hídfője között…
Részletek>Rendületlen növekedés a raklapos szállítmányozásban
A Palletways Magyarország – az Imperial üzletcsoport raklapszállító tagja – amellett, hogy a járványidőszakban is változatlanul üzemel, az elmúlt hónapban több, mint 100 ezer raklapot szállított ki. Továbbá a megnövekedett rendelések kiszolgálásával párhuzamosan a vállalat két új partnerrel is bővült. A belépő vállalatok, a Szam Sped Kft. és a Nem-Sped Kft. a Heves, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkező megrendeléseket fogják össze. Velük együtt a Palletways hazánkban immáron 16 logisztikai partnerrel erősíti a raklapos teheráruszállítás országos lefedettségét. Az Imperial csoporthoz tartozó, expressz raklapos szállítmányozásra specializálódott Palletways Magyarországra történő belépése óta, közel másfél…
Részletek>