Növelni kell a logisztikai szektor versenyképességét

Barna Zsolt, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója

Magyarországon a logisztikai szektor a gazdasági növekedés egyik alapja: a GDP öt százalékát állítja elő. A kormány célja, hogy 2030-ra tíz százalékra növekedjen ez az arány – áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) közös közleményében. A közlemény szerint a nemzetközi fuvarozási teljesítmény a koronavírus járvány hatására visszaesett, majd a háború és a szankciók sújtotta gazdasági környezet is súlyosan érintette az ellátási láncokat. Belföldön és külföldön is megfigyelhető piacvesztés, a bérverseny, valamint a jelentős sofőrhiány is kihívások elé…

Részletek>

Logisztikai fejlesztés a Raben Trans European Hungary Kft.-nél

Árvai Csaba Raben

A Raben Trans European Hungary 7,5 millió euró (közel hárommilliárd forint) beruházást hajtott végre Dunaharasztin, ahol a logisztikai átrakó raktári területet 75 százalékkal hétezer négyzetméterre bővítette. A holland cégcsoport magyar részlegének új logisztikai létesítményét a napokban adták át. Árvai Csaba, a Raben Trans European Hungary Kft ügyvezető igazgatója az átadó ünnepségen elmondta: a beruházás hozzájárul a cég nemzetközi gyűjtőszállítmányozási tevékenységének jövőbeli növekedéséhez. A cég az új, mintegy 3400 négyzetméteres létesítménnyel együtt elegendő cross-dock kapacitással rendelkezik ahhoz, hogy lépést tartson a következő öt évre várt forgalombővüléssel – tette hozzá. Az ügyvezető…

Részletek>

Tovább nőtt a Gebrüder Weiss szállítmányozási vállalat forgalma

Gebrüder Weiss

A Gebrüder Weiss Kft. 34,1 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, 12 százalékkal többet az előző évinél – közölte a szállítmányozási és logisztikai vállalat. A tájékoztatás szerint a társaság szegedi és polgári új telephelyének megnyitásával teljessé tette magyarországi regionális logisztikai raktárhálózatát. A nemzetközi vállalat magyar leányvállalata 1,5 millió küldeményt továbbított tavaly. Emlékeztettek arra, hogy a társaság 2022 negyedik negyedévében tízmilliárd forint értékű logisztikai beruházás kivitelezését kezdte meg Dunaharasztiban. A közlemény szerint a Gebrüder Weiss nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat 3,01 milliárd euró nettó árbevételt ért el 2022-ben, ami 18 százalékkal…

Részletek>

Fuvarozás: nőnek a napídíjak

TEFU teherfuvarozás

A kormány az adómentesen adható napidíjat belföldi kiküldetés esetén 3 ezer forintról 9 ezer forintra, míg külföldi kiküldetés esetén 60 euróról 85 euróra emeli — jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). A belföldön és külföldön is megfigyelhető további piacvesztés, a bérverseny, valamint a tízezer főre tehető sofőrhiány kezelése érdekében a kormány áttekintette a helyzetet. A kormány a versenyjavítást célzó lépések közül elsőként az adómentesen nyújtható napidíjat korrigálta, a megváltozott piaci helyzethez igazítva. A kormány a GFM javaslatát elfogadva az adómentesen adható napidíj belföldi kiküldetés esetén 3 ezer forintról 9 ezer…

Részletek>

Gázüzem: a Volánbusz ahol tud, segít

Kruchina Vince Volánbusz

Korszerű gázüzemű autóbuszok forgalomba helyezésével segíti a fővárosi agglomeráció közösségi közlekedését a Volánbusz. Százhatvannégy új, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbusszal bővült a Volánbusz flottája, ebből hetvenöt Budapest vonzáskörzetében áll menetrendbe. Hat járművet ünnepélyes keretek között adtak át a Népligetben. Az eseményen elhangzott, hogy az agglomerációban élők, az oda kiköltözők száma az utóbbi években robbanásszerűen nőtt, ami óriási mértékben terheli a közúti közlekedést; sokan megtartották fővárosi munkahelyeiket, így naponta ingáznak. A flottabővítéssel, amellett hogy mérsékelni szeretnék a budai vonzáskörzetbe költözők számát, a helyzet egyik megoldása a közösségi közlekedés fejlesztése lehet, ami…

Részletek>

Idén a közúti fuvarozók költségei 8-10 százalékkal emelkedhetnek

TEFU teherfuvarozás

A magyar közúti fuvarozók költségeit mutató Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) a 2022-es rekordemelkedés után 2023-ban az infláció alatt, 8,2-9,6 százalékkal növekedhet, kérdés azonban, hogy az idén ebből mennyit tudnak áthárítani a cégek — mondta Lajkó Ferenc. A DigiLog Consulting tanácsadó cég vezetője és egyben a Magyar Közgazdasági Társaság logisztikai szakosztályának elnöke szerint a hazai áruszállítás hetven százalékát a közúti árufuvarozás adja. Magyarországon 13 ezer vállalkozás foglalkozik közúti árufuvarozással, járműállományuk kilencvenezer járműből áll. A magyar foglalkoztatottak 3,3 százalékát alkalmazzák, és jelentős exportszolgáltatók. Tavaly a nemzetközi áruszállításban résztvevő vállalkozások költségei 25,1 százalékkal,…

Részletek>

Évértékelő: Lendületben a Raben Group

Raben Group

Gazdasági stabilitást nem hozott ugyan, de a több mint 90 éves Raben Group számára így is sikeres év volt 2022. Többek között az osztrák Bexity akvizíciója és ezzel a tizenötödik európai piac megnyitása, jelentős flotta- és infrastrukturális beruházások, számos új nemzetközi összeköttetés létesítése és ambiciózus fenntarthatósági projektek jelzik, hogy a cégcsoport továbbra is lendületes fejlődési pályán halad. A globális gazdaságot fenyegető kihívások az elmúlt évben sem szűntek meg, legfeljebb jellegükben változtak. A koronavírus-járványból fakadó nehézségeket nyersanyaghiány, rekordmértékű áremelkedés és megugró infláció váltotta, ami a fogyasztóktól a szolgáltatókon át az összes…

Részletek>

Annyi a dízel-és benzinüzemű autóknak

dízel

Az Európai Parlament (EP) megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását. Az EP strasbourgi plenáris ülésen jóváhagyta a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal elért megállapodást az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról, ennek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek kell lennie. A 2030-ra kitűzött, köztes kibocsátáscsökkentési célérték az új személygépkocsiknál 55, a kisteherautóknál 50 százalék. Az egyéb kulcsfontosságú intézkedések között van az is, hogy az Európai Bizottság 2025-ig módszertant…

Részletek>

Jön a vármegyebérlet és az országbérlet

bérlet

Korszakalkotó változás, minden eddigi konstrukciónál kedvezőbb lesz a vármegyebérlet és az országbérlet május 1-jei bevezetése a közösségi közlekedésben – közölte a MÁV-Volánbusz csoport. A csoport szerint az elmúlt három évtized legjelentősebb díjszabási fejlesztését hajtják végre a hazai helyközi közösségi szolgáltatók. Kiemelték, május 1-jétől az új bérletekkel teljes vármegyét, sőt akár az egész országot be lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV járatainak igénybevételével. E társaságok helyközi járatait korlátlanul használhatják majd az utazók a bérleten feltüntetett területen. A vármegyebérlet és az országbérlet napi több tízezer buszon és kötöttpályás…

Részletek>

Romániában rekordösszeget fordítottak tavaly infrastruktúrafejlesztésre

Sorin Grindeanu

Minden korábbinál nagyobb összeget fordítottak tavaly a közúti és vasúti infrastruktúra, illetve a légi közlekedés és hajózás fejlesztésére, bővítésére Romániában – tájékoztatott vasárnapi közleményében a szállításügyi minisztérium. A bukaresti tárca közlése szerint a 2022-es év kiemelten eredményes volt a közlekedés és infrastruktúra fejlesztése terén, számos kitűzött célt sikerült megvalósítani, beruházást finanszírozni európai uniós forrásokból. Mint írták, az elmúlt évben 2,27 milliárd eurót költöttek infrastruktúrafejlesztésre, ez az összeg egy évvel korábban 1,41 milliárd euró volt, az előző két évben pedig még kevesebb. A legnagyobb növekedést a közúti infrastruktúra fejlesztésében érték el,…

Részletek>