A kormány 1700 milliárd forintot szán vasúti fejlesztésre a következő hat évben – mondta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója. Loppert Dániel elmondta, hogy Debrecen, Miskolc és Pécs irányába történnek majd nagyobb pályafejlesztések. Hozzátette, a MÁV Zrt. a kormányzatnak elfogadásra beadott egy 2023-ig tartó stratégiát, amely bemutatja, hogy a vasúti közlekedés miként válhat versenyképessé a közúti közlekedéssel szemben. A stratégia szerint 2025-ig a menetidőt a Budapest és Debrecen, illetve a Budapest Miskolc vonalon is két óra alá csökkenti majd a társaság. Jelenleg a MÁV Zrt. 80 kilométeren tud gyorsvasúti sebességet garantálni,…
Részletek>Címke: közúti
Lánchid-dosszié: megjelent a közbeszerzés közbeszerzési ajánlati felhívása
Megjelent pénteken a Lánchíd környezetének megújítására vonatkozó tervek elkészítésének közbeszerzési ajánlati felhívása, amivel újabb mérföldkövéhez érkezett a fejlesztés – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény szerint a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér esetében engedélyezési és kiviteli tervek, továbbá tenderdokumentáció, a József Attila utca esetében pedig megvalósíthatósági tanulmány készül. A tervezés során biztosítani kell, hogy olyan közfunkciókkal bíró, egységes közterület és zöldfelület jöjjön létre, amely szerves részét képezi a budai Várnegyed és a Belváros gyalogos-turisztikai zónájának – írták. A szabadidős, pihenési és turisztikai lehetőségek javítása érdekében megújulnak,…
Részletek>A kombinált fuvarozás fejlesztésével évente 50 ezerrel kevesebb kamion járna az utakon
A vasúti, vízi és közúti fuvarozás hatékonyabb együttműködésével évi mintegy ötvenezer kamionnal közlekedhetne kevesebb a magyarországi közutakon – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A szövetség szerint olyan ösztönző rendszert kellene kidolgozni, amely új forgalmakat generál a vasúti és vízi intermodális fuvarozási rendszerekre. Egyszerűbbé kell tenni és fel kell gyorsítani a vasúti határforgalmat, mert a tehervonatok esetenként akár kilenc órán át is egy-egy szomszédos ország határállomásán várakoznak. Szükség lenne egy olyan budapesti terminál megépítésére is, ahol a nem daruzható közúti pótkocsikat át lehetne rakni a vasútra – írták.…
Részletek>Új Tisza-híd épül Szolnokon
Elkezdődik Szolnokon a Csáklya úti Tisza-híd és a hozzá csatlakozó, Szandaszőlőst elkerülő út tervezése, a kormány az előkészítésre 1 milliárd 670 millió forintot biztosít az Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül – jelentette be a minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mosóczi László ismertette: a híd és az elkerülő út megépítése mintegy 25-30 milliárd forintba kerül, és öt-hat éven belül készül el. Emlékeztetett arra, hogy jelentős útfejlesztési program zajlik országszerte mintegy 3200 milliárd forintból, ennek az összegnek mintegy hatvan százalékát a magyar költségvetés biztosítja. Cél, hogy 2023-ra minden magyarországi településről harminc percen belül…
Részletek>Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben
Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy Magyarország az olaszországi Triesztben 32 hektáros területen kikötőt és logisztikai bázist hoz létre. A 60-100 millió euró közötti beruházással megteremtik a megfelelő infrastrukturális feltételeket ahhoz is, hogy a magyar cégek 24 órán belül eljuthassanak közúton vagy vasúton a tengeri kijárathoz. Hozzátette, hogy az adásvételi szerződést július elején írhatja alá a kormány. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy…
Részletek>Európai Bíróság: uniós jogot sért a német autópályadíjakra vonatkozó szabályozás
Közösségi jogot sért a gyakorlatilag kizárólag külföldieket terhelő autópályadíjak németországi bevezetése – mondta ki keddi ítéletében az Európai Bíróság. A Németországban két évvel ezelőtt elfogadott díjfizetési rendszer alapgondolata, hogy a németeknek és a külföldieknek is kell úthasználati díjat fizetniük, de a belföldi autósokat a gépjárműadó csökkentésével tehermentesítik. Ausztria – Hollandia támogatásával – az Európai Bírósághoz fordult az ügyben, mondván, a szabályok gyakorlatilag diszkriminálják a külföldi autósokat, nekik kell tulajdonképpen kizárólag fizetniük az úthasználatért. A luxembourgi bírák kedden a felperesnek adtak igazat, így a német hatóságoknak módosítaniuk kell vagy visszavonniuk a kifogásolt…
Részletek>Bekeményített a szállításügyi miniszter
Év végéig átadják a forgalomnak a Szászsebes és Torda közötti autópálya 1-es szakaszát – közölte Răzvan Cuc, Románia szállításügyi minisztere. A tárcavezető a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) igazgatójával, Narcis Neagával együtt ellátogatott a sztráda építőtelepére. Újságírói kérdésre válaszolva mindketten megerősítették, hogy a Szászsebes-Torda autópálya Szászsebes és Gyulafehérvár közötti 1-es szakaszát év végéig átadják a forgalomnak. Itt jelenleg hetven százalékban készültek el a munkálatok. A Gyulafehérvár és Nagyenyed közötti 2-es szakaszon zajló munkával elégedetlen volt a miniszter, és közölte az építővel, hogy szerződést bontanak, amennyiben a következő két hétben…
Részletek>Európai bizottsági javaslat a gépjárművek valós vezetési feltételek melletti kibocsátásvizsgálatára
Az Európai Bizottság megismételt javaslatot nyújtott be, hogy a valós vezetési feltételek melletti kibocsátásokra (RDE) vonatkozó vizsgálatok bizonyos elemei beépüljenek az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa jogszabályaiba – közölte az uniós bizottság. 2018 decemberében az Európai Unió Bírósága megsemmisítette a valós vezetési feltételek melletti kibocsátások vizsgálatára vonatkozó, 2017 szeptemberében bevezetett uniós jogszabályok egyes rendelkezéseit. A bíróság megítélése szerint ugyanis az úgynevezett megfelelési tényezőket nem az uniós bizottságot végrehajtási hatáskörrel felruházó, úgynevezett komitológiai eljárással, hanem rendes jogalkotási eljárás keretében kellett volna elfogadni. A megsemmisítés részleges volt, az RDE-szabályozási csomag…
Részletek>Összekapcsolódott az orosz-kínai közúti híd az Amuron
Összekapcsolták az építők pénteken az Amur határfolyón átívelő közúti hidat az orosz Blagovescsenszk és a kínai Hejho között. A 2016. december 18-án megkezdett hídépítés utómunkálatait a tervek szerint idén decemberben fejezik be. Ezt követően az előzetes számítások szerint naponta 5500 ember, 630 teherautó, 164 autóbusz és 64 gépkocsi haladhat majd át rajta naponta. Az 1080 méter hosszú, kétsávos hidat az oroszok és a kínaiak fele-fele arányban építették meg. Az átkelő objektum teljes hossza a felvezető utakkal együtt 20,2 kilométer. A mintegy 358 millió dollár összköltségű hídnak köszönhetően a Blagovescsenszk és…
Részletek>Új Ipoly-híd megépítéséről született magyar-szlovák megállapodás
Kétoldalú megállapodást írt alá egy új Ipoly-híd megépítéséről a Nógrád megyei Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között kedden Révkomáromban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Érsek Árpád, Szlovákia építésügyi és közlekedési minisztere. Palkovics László kiemelte, a mintegy 670 kilométeres magyar-szlovák határszakasz Európa egyik leghosszabb határszakasza. A múlt században megszakadt közlekedési kapcsolatok megújítását nehezíti, hogy közel 250 kilométeren a Duna és az Ipoly választja el a két országot egymástól. A miniszter hozzátette, a határszakaszon jelenleg összesen 32 közúti átkelőhely működik, ezek közül nyolcat 2010 óta adtak át. A Drégelypalánkot Ipolyhídvéggel összekötő…
Részletek>