Tovább terhelné a fuvarozó cégeket a készülő mobilitási csomag – jelentette ki Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára. Az érintettek azt állítják, hogy az uniós fuvarozókra vonatkozó mobilitasi csomag tönkreteszi a kelet-közép-európai vállalatokat; a részben már el is fogadott szabályokat a gazdag nyugati országok erőltetik, azt állítva, hogy az alulfizetett sofőröket alkalmazó keletiek kiszorítják őket a piacról – hangzott el a műsorban. Dittel azt mondta, hogy az elmúlt 10 évben a kelet-európai, így a magyar fuvarozók is elég jelentős részt szereztek a nyugat-európai piacon, amely…
Részletek>Címke: közúti
Az ITM a közúti fuvarozásban a jogkövető magyar vállalkozásokat védené
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kiemelt célja, hogy a hazai szolgáltató szektorok a folyamatosan változó világgazdasági kihívások között is képesek legyenek sikeresen helytállni a nemzetközi versenyben – mondta el Mosóczi László (képünkön) közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közúti fuvarozói érdekképviseletekkel folytatott évindító egyeztetésen. Az államtitkár a szakmai szervezetek kezdeményezésére tekintette át a szektorhoz kapcsolódó legfontosabb feladatokat, beavatkozási lehetőségeket a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete vezetőivel közösen. A felek egyetértettek abban, hogy az ágazat versenyképességének erősítését célzó 2015-os…
Részletek>Egyre súlyosabb a mozdonyvezetőhiány Németországban
Egyre nehezebben találnak mozdonyvezetőket a német vasúttársaságok, miközben az utasok száma az év elején bevezetett adócsökkentés révén tovább emelkedik. A vasúti közlekedésben tevékenykedő cégek országos érdekképviseletének (Allianz pro Schiene) hétfőn ismertetett adatai szerint az egy évvel korábbi 28-ról 25-re süllyedt a 100 meghirdetett mozdonyvezetői állásra jutó álláskereső mozdonyvezetők száma. Ez azt jelenti, hogy nehezebb betölteni ezeket az munkahelyeket, mint a beteg-, és az idősápolói, vagy a víz-, és gázvezeték-szerelői állásokat, amelyeknél régóta súlyos munkaerőhiánnyal küszködnek a németországi munkaadók. Az érdekképviselet szerint nagyobb állami szerepvállalás kell a helyzet javításához. A szövetségi…
Részletek>A Daimler a román vasúthálózat fejlesztését sürgeti
A német járműgyártó Daimler, amely a romániai Szászsebesen sebességváltókat gyártó üzemet működtet, a román vasúthálózat fejlesztését sürgeti, hiszen a közúti szállításról át akar térni a vasúti szállításra a karbonsemlegesség elérése érdekében – adta hírül a román média. Martin Schulz, a Mercedes-Benz Románia vezérigazgatója a Ziarul Financiar című gazdasági napilap elektronikus kiadásának elmondta, hogy a német gyártó valamennyi üzemét karbonsemlegessé akarja tenni 2022-ig, ezért a technológiában eszközölt módosítások mellett a sebességváltók szállítási módozatán is változtat, így a közúti szállításról áttérnek vasúti szállításra. A dél-erdélyi Szászsebes 230 kilométerre van a román-magyar határtól,…
Részletek>Nagy kapacitású intermodális logisztikai terminál épül Fényeslitkén
A legmodernebb technológiával felszerelt, új intermodális logisztikai terminál építésének előkészítését kezdték meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén – ismertette a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Tálosi János Herceghalmon, a 11. Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián pénteken. A konferenciát szervező Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) közleménye szerint a vezérigazgató beszámolt arról, hogy a beruházásában 18 milliárd forintból megvalósuló vasúti kombiterminál a legnagyobb ilyen létesítmény lesz Kelet-Közép-Európában. Az Orienter Ipari Parkban felépülő terminálon elsősorban Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Azerbajdzsán és Kína irányából várható forgalom – mondta Tálosi. A 2021 végén elkészülő beruházásnak köszönhetően…
Részletek>A Volánbusz nagy befogadóképességű járműveket vásárol
Tizenöt új, nagy befogadóképességű autóbuszt vásárol közel 1,2 milliárd forint értékben a Volánbusz Zrt. a Volvo Hungária Kft.-től, a buszok várhatóan májustól állnak forgalomba – közölte a Volánbusz. A járműbeszerzésről szóló szerződést január 21-én írta alá a Volánbusz Zrt. részéről Dávid Ilona elnök-vezérigazgató, a Volvo Hungária Kft. képviseletében pedig Illés Viktor Dávid és Mariola Wdowik ügyvezetők. A Volvo 8900 típusú új autóbuszok a nagy forgalmú elővárosi és regionális vonalakon fognak közlekedni. A hosszú szóló – nem csuklós -, háromtengelyes, 53 ülőhelyes járművek alacsony belépésűek, akadálymentes kialakításúak, így kerekesszékkel is igénybe…
Részletek>180 milliárd forintos EU-támogatás az M30 kiépítésére Miskolc és Tornyosnémeti között
Az Európai Unió 552,6 millió eurót (több mint 180 milliárd forintot) fordít az M30-as autópálya meghosszabbítására, a Miskolcot a szlovák határon fekvő Tornyosnémetivel összekötő pályaszakasz kiépítésére. A Kohéziós Alapból finanszírozott beruházás célja a forgalom felgyorsítása, a közúti biztonság javítása és a forgalmi torlódások csökkentése. A projekt újabb lépést jelent a Balti-tenger és a Fekete-, illetve az Égei-tenger menti területeket összekötő, Via Carpatia nevű európai közlekedési hálózat kiépítése felé. Az uniós finanszírozásnak köszönhetően egy 60 km-es autópálya-szakasz, valamint 48 híd fog megépülni. A várhatóan 2022 februárjára lezáruló munkálatokban helyi vállalatok is…
Részletek>Romániában megnyitották az A1-es dél-erdélyi autópálya 21 kilométeres szakaszát
Romániában súly és sebességkorlátozással megnyitották hétfőn délután az A1-es dél-erdélyi autópálya Marosillye (Ilia) és Holgya (Holdea) közötti 21,1 kilométeres szakaszát – közölte honlapján a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR). A pályaszakasz már augusztusban elkészült, de a CNAIR minőségi kifogásokat támasztott, és elutasította a Teloxim Con Srl. – Comsa Sa. – Aldesa Construcciones Sa. – Arcadis Eurometudes Sa spanyol konzorcium által épített szakasz átvételét, majd fel is bontotta a szerződést a kivitelezővel. Az átadott pályaszakaszra csak a 7,5 tonnánál könnyebb járművek hajthatnak fel, és csak óránként 80 kilométeres sebességgel…
Részletek>Egymillió felett az egy évben forgalomba állított új terepjárók száma Németországban
Egymilliónál is több új terepjárót és városi terepjárót (SUV) állítottak forgalomba az év eleje óta Németországban, amire soha korábban nem volt példa – írták német hírportálok szerdán a szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) adatai alapján. Az egymilliós határt novemberben lépte át az újonnan forgalomba helyezett terepjárók és SUV-ok száma, és a hónap végére elérte az 1 millió 30 ezret, ami 18 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Így ennek az autófajtának emelkedik a legnagyobb mértékben a népszerűsége. Valamennyi forgalomba állított új gépkocsit tekintve a terepjárók és SUV-ok aránya…
Részletek>Tavasszal kezdődik a debreceni BMW-gyár építése
Tavasszal kezdődik a BMW gyárának építése Debrecenben – közölte a cég. A gyár építkezést előkészítő munkálatai a tervek szerint haladnak, Debrecen önkormányzata a városrész északnyugati külterületén található ipari terület előkészítési munkálatait végzi – írták. Azt is közölték, hogy a BMW csoport debreceni karrierfejlesztő csapata a következő hetekben toborzási kampányt indít, amelyet 2020-ban Hajdú-Bihar megye egész területére kiterjesztenek. Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben tökéletes választásnak nevezte Debrecent. Emlékeztettek, 2018 végén kezdődtek meg a gyár földterületi előkészületei: a munkagépek több mint 1,7 millió köbméter földet termeltek…
Részletek>