Ludovic Orban miniszterelnök, és a román kormány három másik minisztere jelenlétében aláírták pénteken Marosvásárhelyen az A3-as észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely melletti szakasza megépítéséi szerződését. A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) honlapján közölt adatok szerint a Strabag építheti a 4,5 kilométeres Nyárádtő-Marosvásárhely autópályaszakaszt és a 4,7 kilométeres marosvásárhelyi bekötőutat. Az osztrák útépítőnek másfél év alatt kell elvégeznie a munkát áfa nélkül 192 millió lejért (13,82 milliárd forint). A költségeket az EU forrásaiból finanszírozzák. A pályaszakasz megépítését több mint öt éve pereskedések késleltetik. Az első pályázatot 2015 januárjában megnyerő cégcsoport szerződést…
Részletek>Címke: Kormány
ITM: uniós alapértékekkel és minden józan megfontolással ellentétesek a közúti fuvarozás készülő új szabályai
Magyarország és másik nyolc tagállam nemmel szavazott, ezzel együtt az uniós Közlekedési Tanács elfogadta a közúti szállításra vonatkozó közösségi szabályokat, amelyek az Európai Parlament támogató döntése esetén léphetnek majd hatályba – ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A szaktárca tájékoztatása szerint Mosóczi László (képünkön) közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a tervezett előírások már az előkészítésük öt évvel ezelőtti kezdete idején jellemző helyzetre is rossz válaszokat adtak, a vírusválságban azonban kizárólag arra alkalmasak, hogy a gazdaság újraindítását európai és nemzeti szinten egyaránt súlyosan megnehezítsék. Magyarország a kezdetektől ellenzi a szabályozási terveket,…
Részletek>Az EU, a Lufthansa és a Malév esete
Az EU nem akadályokat gördít feltételeivel a Lufthansa állami támogatása elé, hanem a versenyegyensúly fenntartását törekszik elérni, ahhoz viszont ragaszkodik – jelentette ki Margrethe Vestager (képünkön) uniós versenyjogi biztos, miután a Lufthansa német légitársaság felügyelő bizottsága elhalasztotta a döntést a német állam kilencmilliárd eurós mentőcsomagjáról. A felügyelő bizottság azzal indokolta halasztó döntését, hogy Brüsszel szerintük túl kemény feltételeket támaszt. A támogatási csomag engedélyezésének fejében az unió versenyjogi szervének a néhány repülőtéri résidő (slot) feladására tett kikötése ugyanis a Lufthansa két fő forgalmi csomópontján, Münchenben és Frankfurtban is csökkentené a társaság…
Részletek>Hasított a Bosch tavaly Magyarországon
Újra kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch csoport Magyarországon az autóipari megrendelések jelentős csökkenése ellenére; jelenleg a gyártási kapacitások fokozatos növelésére készülnek — tette közzé a cég. A Bosch cégcsoport teljes magyarországi árbevétele – beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is – 11 százalékkal 1465 milliárd forintra nőtt 2019-ben. A Bosch magyar piacon elért konszolidált forgalma három százalékkal, 259 milliárd forintra nőtt tavaly. Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte: a gyártási kapacitások…
Részletek>Milliárdokat fordít a brit kormány a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésére
Milliárdokat fordít a brit kormány a kerékpáros és a gyalogosközlekedés biztonságos feltételeinek megteremtésére, mivel az emberek közötti távolságtartás szükségessége miatt a közösségi közlekedés kapacitásainak töredéke lesz csak kihasználható a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló korlátozások feloldása után is. Grant Shapps közlekedési miniszter (képünkön), aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta szombat este a Downing Streeten, elmondta: az emberek között jelenleg előírt kétméteres távolság azt jelenti, hogy a tömegközlekedés a Covid-19 járvány előtti időszak kapacitásának tizedével tud csak működni. Vannak ugyanakkor olyan országrészek, amelyekben a járvány kezdete óta 70 százalékkal nőtt a rendszeresen…
Részletek>Megkezdődhet a kelenföldi állomásépület felújításának előkészítése
Megkezdődhet a kelenföldi állomásépület felújításának előkészítése; a Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, családbarát kiállítóhely és új közösségi tér születhet a mintegy százharminc éves, mára elhagyott kelenföldi állomásépületből. A közlekedéstörténeti szempontból kiemelt emléknek számító épületben a volt Északi Járműjavító területén újjászülető Közlekedési Múzeum felépítésének ideje alatt is kiállításokat és programokat terveznek – közölte a múzeum. A közlemény szerint a kormány által biztosított százmillió forintból megkezdődhet az épület átfogó műszaki állapotfelmérése és rekonstrukciójának tervezési folyamata. Az épület újratervezését a Közlekedési Múzeum megbízásából az Építész Stúdió végzi. Az állomásépület…
Részletek>Szijjártó: a debreceni BMW-gyár meg fog épülni
A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken átadták a beruházónak – jelentette be Szijjártó Péter (képünkön) külgazdasági és külügyminiszter. Minden fél tartja az ígéreteit, és teljesíti a kötelezettségeit, a 2018 nyarán bejelentett, gyárépítésről szóló szerződés 2020 június végén, módosítás nélkül hatályba lép – hangsúlyozta Szijjártó. Hozzátette, a beruházás értéke több mint egymilliárd euró, amelyhez a magyar kormány 12,3 milliárd forintos támogatást nyújt. A világjárvány okoz néhány hónapos eltolódást a világgazdaságban is, ezért természetes, hogy az építkezés menetrendjét néhány hónapos „tól-ig”…
Részletek>Segít az EU: 19 emeletes motorvonat beszerzését támogatja
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) eredményesen kezdeményezte a nagykapacitású villamos motorvonatok beszerzését célzó nagyprojekt elszámolható költségeinek növelését. Az Európai Bizottság közelmúltban elfogadott határozata alapján így tizenkilenc emeletes jármű megvásárlása finanszírozható az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program uniós és hazai forrásaiból. A kormány a mintegy százmilliárd forintos beszerzés folytatásának fedezetét is biztosította már tavalyi döntésével – közölte a tárca. A MÁV-START Zrt. 2017 áprilisában kötött nyolc évre szóló keretmegállapodást a gyártó Stadlerrel negyven, hatszáz ülőhelyes KISS elővárosi villamos motorvonatra. Az első két eseti szerződésben 19 motorvonatot hívtak le, amelyek a két…
Részletek>Logisztikai szervezetek intézkedéseket kérnek az árufuvarozás érdekében
A logisztikai szervezeteket tömörítő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF)szerint sürgős intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy a védekezésben, a lakosság ellátásában, valamint a gazdasági működés fenntartásában nélkülözhetetlen szerepet betöltő logisztikai ágazat ne kerüljön már rövidtávon az összeomlás szélére. A LEF közölte, hogy öt pontban foglalta össze a legégetőbb feladatokat, megoldási lehetőségeket. Rámutattak arra, hogy a kifizetetlen számlák által okozott körbetartozás, a sofőrök csoportos felmondása, a határellenőrzés miatti többórás várakozás, a gépjárművezetők karanténba zárása körüli anomáliák már most súlyos problémákat okoznak az iparágnak, miközben a létfontosságú szállítmányok – élelmiszer, gyógyszer, védőfelszerelés – mennyisége…
Részletek>Megugrott a környezetbarát autók értékesítése az első két hónapban, és hosszú távon is marad a trend
Nagy lendületet vett a magyarországi újautópiac zöldülése az idén az első két hónapban, amit főként az új, szigorú európai emissziós normák hatásának tulajdonít a környezetbarát autók értékesítésében élen járó Toyota Central Europe Kft. A járvány ugyan egyre nagyobb negatív hatással lehet a piac alakulására, fennáll a néhány hónapos rövid távú visszaesés lehetősége éppúgy, mint egy elhúzódó negatív trendé, azonban nyilvánvaló, hogy a piac zöldülése folytatódni fog – tették hozzá. Tavaly a magyarországi újautó-értékesítések 6,9 százalékát tették ki a részben vagy teljesen elektromos autók, az arány az idén február végéig már…
Részletek>