A nemzetközi kereskedelem virágkorát éli -bár Trump tényleg mindent megtesz ez ellen-, ezen belül is rohamosan nő az online értékesítések aránya. Globális szinten az online vásárlók hetven százaléka vásárolt külföldi webshopokból 2017-ben, míg ugyanez az arány egy évvel korábban csupán hat százalék volt. A külföldi piacra lépés tehát óriási lehetőséget jelent a hazai vállalatok számára, de sok lehet a buktató is. Melyek a piacra lépés korlátai, és hogyan birkózhatunk meg velük? Michael Porter, a Harvard Business School professzora szerint a fejlett piacok vonzóak, a siker azonban bizonytalan. Sok időt igényel,…
Részletek>Címke: kereskedelem
Tavaly pályacsúcsot ért el, idén tovább növekedne a Praktiker
Rekordforgalmat ért el a Praktiker tavaly, a magyar piacon 20 éve működő barkácsáruházlánc 47,8 milliárd forintos árbevétele 22 százalékkal, 8,6 milliárd forinttal meghaladta a 2016-os forgalmat – mondta Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója a társaság hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette, idén további tíz százalék feletti növekedést várnak. Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a tavalyi összforgalom hat százalékát adta az online értékesítés, míg 2014-ben még csak 1,4 százalékos volt a részesedése. A társaság a webforgalom további erősödésére számít. A Praktikernek 20 áruháza van Magyarországon, mintegy 1500 embernek ad munkát. Továbbra is 75-80…
Részletek>IATA: a légitársaságok idei profitja 11 százalékkal alacsonyabb lehet a tavalyinál
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése szerint a légitársaságok 2018-ban 33,8 milliárd dollár összesített adózott eredményt érhetnek el, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. Alexandre de Juniac (képünkön), a montreáli székhelyű, 280 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezetője a Sydney-ben tartott éves közgyűlésen előadásában azt mondta, a csökkenő nyereség hátterében elsősorban az emelkedő olajár és bérköltségek húzódnak meg, de a nemzetközi kamatkörnyezet emelkedése is közre játszik. A 33,8 milliárd dolláros eredmény mindennek ellenére az IATA szerint jónak mondható, és pozitívum, hogy a légitársaságok pénzügyi alapjai nagyon stabilak a 2010 óta tartó konjunktúra miatt, a…
Részletek>Változatlanul a Tesco áll az élén
Tavalyi teljesítménye alapján változatlanul a Tesco a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon, csaknem 809 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal. A kiskereskedelmi toplistát közreadó Trade Magazin tájékoztatása szerint a második és a harmadik helyezett sem változott; a Coop 604 milliárd, a Spar 562,5 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el 2017-ben. A gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG) piacán a rangsorban ismét a CBA a negyedik, 508 milliárd forintos bruttó forgalommal. Változás is történt a listán, a Lidl 450 milliárd forintos bruttó bevétellel az ötödik lett tavaly a 2016-os hatodik pozíció után. A…
Részletek>Nem nagy, de visszaesés várható az áru- és utasforgalom bővülésében idén
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint 2018-ban az áru- és utasforgalom a tavalyinál kisebb mértékben fog növekedni, de a bővülési ráta még a húsz éves átlag fölött marad. Brian Pierce, az IATA vezető elemzője Sydney-ben, a szervezet éves közgyűlésén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a légi utasforgalmat az élénk világkereskedelem hajtja, és ez a hatás visszafele is érvényes: a világkereskedelmet a légi utasforgalom is erősíti azzal, hogy minden eddiginél magasabbra, 58 ezerre nőtt a járatok szám, és csökken a jegyár: húsz év alatt az átlagos jegyár a felére esett.…
Részletek>Az online rendelt termékek kiszállításának drágulását jósolja egy felmérés
Az online vásárlásoknál a logisztikai cégek már tavaly év végén emelték a kézbesítések árát, a tendencia 2018 első negyedévében is folytatódott és az év hátralévő részében is folytatódik, amelyet az online vásárlók is megéreznek majd – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatássorozatának idei második tanulmányából. A magyar vásárlók tavaly mintegy 33 milliószor rendeltek terméket online, ezek 70 százalékát külső logisztikai cég juttatta célba gyakran ingyen, de a marketingcélú ingyenes szállítás arra késztette a kereskedőket, hogy a termék árába épített szállítási díj a lehető legalacsonyabb legyen, így…
Részletek>Tovább terjeszkedik az Auchan
Zalaegerszegen nyitja meg ősszel második magyarországi szupermarketjét az Auchan, amely negyven új munkahelyet hoz létre ezzel a zalai megyeszékhelyen – közölte a társaság. Az Auchan Retail Magyarország közleménye szerint a Magyarországon közel hétezer dolgozót foglalkoztató vállalat új munkáltatónak számít a régióban. Az újonnan megnyíló szupermarket a szekszárdi után a második lesz az Auchan ilyen formátumú üzletei sorában. Az áruházlánc jelenleg 19 hipermarketet, 18 töltőállomást, egy szupermarketet és egy superstore formátumú üzletet, valamint online áruházat működtet Magyarországon. A zalaegerszegi egység mellett idén több új üzletet is nyit, többek között Sopronban. A…
Részletek>Új bevásárlóközpontot építene Budapesten a német ECE, de nem fog
Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél, az 52 ezer négyzetméter bérbe adható területű, 170 üzletnek helyet adó plázát a tervek szerint 2021 végén nyitják meg. A társaság 200 millió eurós beruházási költséggel számol – mondta el Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője a beruházást bejelentő szerdai sajtótájékoztatón. Hozzátette: a bevásárlóközpontokat fejlesztő és üzemeltető ECE a beruházások megkezdéséig általában saját tőkéből finanszírozza az előkészítést, majd saját forrásból vagy banki hitelből folytatja. A Szentendrei úti rozsdaövezet megújításában fontos szerepet játszó bevásárlóközpont…
Részletek>Az Aldi 150 dolgozóval növeli magyarországi létszámát
Növeli munkatársainak létszámát az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt., az áruházi eladók és a logisztikai munkatársak mellett 38 munkakörben több mint 150 pozícióra keres embereket a többi között az értékesítés, az ügyvitel, az informatika és a marketing területén. A társaság keddi tájékoztatása szerint a legnagyobb arányú bővülés a regionális értékesítési vezetőknél lesz, létszámukat bő 20 százalékkal tervezi emelni a vállalat. A regionális értékesítési vezetők kezdő havi bére bruttó 812 ezer forint, amelyhez prémium középkategóriás autó jár magánhasználattal, továbbá telefon, számítógép és ötezer forintos Erzsébet-utalvány egészíti ki a juttatási csomagot. A kilencedik…
Részletek>Öt trend, ami kizöldíti a logisztikát
Amikor a vállalatok többsége felismeri, hogy a felelősségteljes és fenntartható működés nem csupán az ellátási lánc egy, jellemzően fogyasztók felé jól kommunikálható eleménél fontos, de a szállítmányozási folyamatokba is szervesen beépíthető, akkor jön el a logisztika új, zöldebb kora. Április 19-e a Logisztika Napja, ennek apropóján a WebEye telematikai cég vizsgálta meg a logisztika jövőjét formáló zöld trendeket. I. Önvezető kamionok Még néhány évet várni kell ugyan arra, hogy az M7-es autópályán automata kamionsofőrökkel találkozzunk, de a legnagyobb kamiongyártók a fenntarthatósági szempontokat zászlójukra tűzve sorra jelentik be újabb és újabb…
Részletek>