Elfogadta új stratégiáját Miskolcon megrendezett közgyűlésén a Magyar Űripari Klaszter. A tanácskozás egyik célja, hogy az űripar iránt érdeklődő vállalatok megismerhessék azokat a terveket, amelyeken keresztül a nemzetközi űriparban meghatározó szerepet nyerhetnek. A hazai űripar új fejezete kezdődött 2015-ben, amikor Magyarország az Európai Űrügynökségének (ESA) tagja lett, ezzel új lehetőségek nyíltak az európai együttműködésekre, a lehetőségek hatékonyabb kihasználását szolgálja a kormány azon változtatása, amely a magyar űrügyeket a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz (KKM) csoportosította át, és a teendők irányítását miniszteri biztosra bízta – mondta Ferencz Orsolya, a KKM űrkutatásért felelős miniszteri…
Részletek>Címke: ipar
Októberben rekordot döntött a teherforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Rekordot döntött a cargo-forgalom októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a 13 313 tonna teheráru 22,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és ezzel az idei október minden idők legforgalmasabb hónapja volt a repülőtéren – közölte a Budapest Airport. Az év eleje óta 120 603 tonna volt a cargo-szektor teljesítménye, tavaly október óta pedig 144 017 tonnányi áru fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Budapest Airport szeptemberben kezdte meg a Cargo City névre keresztelt árukezelő központ építését a 2A Terminálhoz közeli területen, Vecsés határában. A mintegy 10…
Részletek>A magyar tulajdonú autóipari cégek lemaradhatnak a digitalizációban
Az autóiparban aktív magyar tulajdonú vállalkozások kevésbé érzik fontosnak a digitalizációt, mint az ágazatban működő külföldi tulajdonú cégek – mutat rá egy friss hazai felmérés. A Magyarországon működő autóipari vállalatok túlnyomó többsége már rendelkezik digitális jövőképpel (70 százaléka) vagy hamarosan kidolgozza azt (12 százalék) – derül ki az autopro és az SAP Hungary Kft. felméréséből. A megkérdezett vállalatok többsége használ vállalatirányítási rendszert, amellyel alapvetően elégedett. A legelterjedtebbek a sztenderd megoldások, amelyek gyakran összeköttetésben állnak más, többnyire termelési, logisztikai, pénzügyi vagy kontrolling alrendszerrel. A felmérés eredményei alapján ugyanakkor az is nyilvánvalóvá…
Részletek>Megvannak az Automotive Hungary díjazottjai
Nagy siker volt az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás. Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, az autógyártásban forradalom zajlik, az iparág jelentős innovációt valósít meg, a 4.0 elérte az ágazatot, és motorjává vált a változásoknak, és ezt a folyamatot követi az Automotive kiállítás és a hozzá kapcsolódó rendezvények. A rendezvényen 15 ország 236 kiállítója mutatkozik be, a szervezők tízezernél is több látogatóra számítanak. A kiállításhoz kapcsolódó konferenciák középpontjában a mesterséges intelligencia, a 3D nyomtatás, az elektromos hajtás és az ipar 4.0 áll. Az Automotive Hungary társrendezvénye a…
Részletek>Október végén indul a termelés a Magnus Aircraft pécs-pogányi repülőgépgyárában
Október végén indul a termelés a Magnus Aircraft Zrt. a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában található repülőgépgyárában – közölte a cég vezérigazgatója. Boros László (képünkön) mérföldkőnek nevezte a cég pécsi gyártóbázisának kialakítását, amely szavai szerint lehetővé teszi, hogy világ bármely pontjáról érkező megrendeléseket megfelelő színvonalon, minőségben és határidőre tudják kiszolgálni. Első ütemben egy 1900 négyzetméteres összeszerelő üzem és háromszáz négyzetméteres irodahelyiség épült fel mintegy hárommilliárd forintos beruházással – ismertette. A termelés október végén indul, az összeszerelő üzem kapacitása évi száz repülőgép gyártását teszi lehetővé. Boros hangsúlyozta, hogy a második ütemben megvalósuló mintegy ötezer…
Részletek>Átadták a Jabil új logisztikai bázisát Tiszaújvárosban
Átadták a Jabil Circuit Magyarország Kft. új logisztikai bázisát a tiszaújvárosi ipari parkban. A Tiszaújváros-Invest Kft. 3,5 milliárd forint beruházással fejlesztette a csaknem 17 ezer négyzetméter alapterületű ingatlant, amelyet az amerikai tulajdonú, elektrotechnikai termékeket gyártó cég bérel. Az új bázison raktárt és irodaterületet alakítottak ki, az alapterület szükség esetén két és félezer négyzetméterrel tovább növelhető. A tiszaújvárosi gyár számára nagy előny, hogy logisztikai központja így mindössze kétszáz méterre helyezkedik el, a korábbi bázis 15 kilométerre volt. Az avatáson Bruno Soler, a Jabil Európáért felelős ügyvezető alelnöke azt mondta: a cég…
Részletek>Brexit: a Nissan szerint súlyos következményei lennének a megállapodás nélküli kilépésnek
A Nissan japán autóipari óriáscég szerint súlyos következményei lennének, ha Nagy-Britannia nem jutna megállapodásra az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszak kereskedelmi feltételrendszeréről. A Nissan nagy-britanniai részlege által a brit kormány címére intézett csütörtöki figyelmeztetés kiemeli, hogy Nagy-Britannia 1986 óta a cég egyik európai gyártóbázisa, és az ugyancsak nagy-britanniai központú európai kutatási-fejlesztési és tervezési részleg kifejezetten ez EU-piac igényeire szabva végzi termékfejlesztési tevékenységét. A Nissan felhívása szerint az EU-val folytatott akadálytalan kereskedelem tette lehetővé, hogy a cég Sunderlandben működő termelőüzeme a brit autóipar egyetemes történetének legnagyobb gyárává…
Részletek>Átadták a MAM Hungária Kft. új gyártócsarnokát Vaskeresztesen
Átadták a babatermékeket gyártó MAM-Hungária Kft. 2,5 milliárd forintos, száz százalékban saját erős beruházással elkészült új gyártócsarnokát, raktárait és kiszolgáló létesítményeit a Vas megyei Vaskeresztesen. Peter Röhrig az ausztriai központú multinacionális cégcsoport tulajdonosa az átadóünnepségen hangsúlyozta, a fejlesztésnek köszönhetően nem csak a korábbi gyártóterület duplázódott meg a vaskeresztesi üzemben, de jelentősen növelni tudják az üzem termelő kapacitásait is. Hozzátette: a további fejlődés lehetőségét ugyanakkor nem a vállalati létszám további növelésében, hanem a technológiai korszerűsítésben és az automatizációban látják. A most lezajlott fejlesztés során egy 2000 négyzetméteres új gyártócsarnok, egy 4 ezer…
Részletek>Új szolgáltató központot nyitott a Ford Magyarországon
Új regionális szolgáltató központot nyitott az amerikai Ford Budapesten. Több, Európa összes piacát kiszolgáló árazási és gyártástervezési funkció mellett innen látják majd el az autóipari vállalat európai, közel-keleti és afrikai országainak HR-feladatait. Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója elmondta: az új irodával a Ford Magyarországon már három helyszínen van jelen, és 99 százalékban magyar munkaerőt foglalkoztat. Az elmúlt öt évben a Ford egyre több európai és globális funkciót hozott Magyarországra. A magyar központba kerültek, illetve kerülnek át egyebek mellett a vállalat európai pénzügyi, árazási, gyártástervezési, termékmanagement, marketing és kontrolling feladatai,…
Részletek>Átadták az osztrák ADA-cégcsoport bútorgyártó üzemcsarnokát Körmenden
Felavatták a kárpitos bútorok, ágyak és matracok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó ADA Hungária Bútorgyár mintegy 1,2 milliárd forint költséggel épült üzemcsarnokát pénteken Körmenden. Az osztrák ADA-konszern összesen 5,2 milliárd forintot fordít a Magyarországon (Körmenden, Zalaegerszegen és a Zala megyei Nován) működő üzemeinek bővítésére. A fejlesztéssel a már meglévő 1300 munkahely mellett további százat hoznak létre – emelte ki köszöntőjében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Hozzátette, hogy a projekteket a magyar kormány 1,05 milliárd forinttal támogatja. Az ADA-konszern döntésében – mely szerint a fejlesztéseket Magyarországon valósítja meg –…
Részletek>