A Budapest Airport bővíti a repülőtéri e-töltő infrastruktúráját

Ferihegy, utasmóló

A Budapest Airport 83 elektromos töltőállomást telepít – 102 töltőponttal – a reptéren, 1,3 milliárd forint beruházással a repülőtér-üzemeltető flottájába tartozó járművek és a légikikötőben tevékenykedő partnercégek kiszolgálására – közölte a Budapest Airport. A költségek felét az Európai Unió 650 millió forintos támogatása adja, a másik felét a társaság önerőből biztosítja. A tájékoztatás szerint a töltőpontokat 2025. augusztus 31-ig, három ütemben telepítik. A közleményben felidézik, hogy a Budapest Airport 2022-ben pályázott az Európai Unió CEF 2 Transport – Alternative Fuels Infrastructure Facility elnevezésű támogatási programjára a Net Zero Airport című…

Részletek>

Mintegy kétmilliárd forintból újul meg két dél-balatoni vasútállomás

Balatonfenyves vasútállomás - Nagy Bálint, Pafféri Zoltán, Witzmann Mihály

A Balatonszéplak felsői vasútállomás 600 millió forintból, a balatonfenyvesi csaknem 1,4 milliárd forintból újul meg év végéig – mondta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a projektindító sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a Balaton déli partján a vasúti fejlesztések 2010 óta zajlanak, azóta csaknem 73 milliárd forintot fordított a kormány a vonal megújítására. Az eddigi és a további fejlesztésekre azért is nagy szükség van, mert egy év alatt csaknem 1,6 millió ember utazik ezeken a szakaszokon – hangsúlyozta. Az államtitkár kitért arra, hogy a május elsejétől bevezetett…

Részletek>

Ébredés jeleit mutatja a főváros és az agglomeráció használtlakás-piaca

OTP ingatlan

Márciusban már az ébredés jeleit mutatta a főváros és az agglomeráció használtlakás-piaca – közölte az OTP Ingatlanpont. Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője szerint idén az első negyedév kulcsszava az „olcsóság” lett. Ennek megfelelően kerestek használt házakat és lakásokat az agglomerációban, és ez nyomta rá a bélyegét a forgalom alakulására az egyes fővárosi kerületekben is – olvasható az ingatlanközvetítő hálózat közleményében. Példaként említették, hogy különösen jól teljesített a szomszédaihoz képest még mindig olcsóbb VIII. kerület. Ezen felül felzárkózott az élbolyhoz az egyébként kevésbé keresettek közül a X. kerület, Kőbánya,…

Részletek>

Az elmúlt év végére fokozódott a lakáspiac lassulása

lakótelep, lakás

Fokozódott a lakáspiac lassulása tavaly év végére, ezt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összevont lakáspiaci árindexe is megerősíti – közölte az OTP Ingatlanpont a KSH adatai alapján. Rámutattak, hogy a KSH lakáspiaci árindexe hosszú idő után először 2022 utolsó negyedévében csökkent: a július-szeptemberi 261,4 százalékos csúcstól elmaradva, október-decemberre 256,2 százalékot ért el. Ez azt mutatja, hogy egy átlagos lakást több mint két és félszer annyiért lehetett megvenni a múlt év végén, mint a bázisévnek számító 2015-ben. A KSH most publikált adatai ugyanakkor még csak előzetesek – jegyezték meg. Bár még…

Részletek>

Márciusban csaknem tízezerre emelkedett az import használtautók száma

VolksWagen

Márciusban 9715 használt személyautót hoztak be az országba, ami az elmúlt fél év legnagyobb havi mennyiségét jelenti. Ez az érték a februári 8834-et tíz százalékkal, a mélypontot jelentő decemberi 7510-et pedig 29 százalékkal haladta meg. A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a használtautó-import mennyisége az év első három hónapjában 26 695 volt, ami 24 százalékkal elmarad az előző év hasonló időszakában regisztrált 35 313-tól. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 29 561 volt, ami három százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi 28 688-at. A első negyedévben a rezsiköltségek és az…

Részletek>

Duna House: havi szinten 25 százalékkal emelkedett az ingatlan-adásvételek száma márciusban

ingatlan

Országosan 7787 lakóingatlan-adásvétel történt márciusban, amely az előző évhez képest továbbra is jelentős, 46 százalékos visszaesés, de februárhoz képest már 25 százalékkal több tranzakciót jelent a Duna House ingatlanközvetítő vállalat saját adatain alapuló tranzakciószám-becslése szerint. A társaság a közleményében kiemelte, hogy az első negyedévben tízéves mélypontra esett az adásvételek száma. Január és március között 19 983 tranzakció történt az előző évi 39 156 után. A Duna House a második negyedévben fokozatosan emelkedő aktivitással és növekvő tranzakciószámokkal számol a hazai piacon. A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass becslése szerint márciusban 39,5…

Részletek>

Otthon Centrum: mérséklődtek az albérleti díjak a tavalyi utolsó negyedévhez képest

lakótelep

Az év első negyedévében 216 ezer forinton alakult a fővárosi használt téglalakások átlagos havi bérleti díja, ami ugyan magasabb a tavalyi éves átlagnál, de 6 százalékkal alacsonyabb 2022 utolsó negyedévéhez képest – közölte az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő. A legdrágább városrészek hagyományosan a budai kerületek, itt átlagosan 256 ezer forint a havi bérleti díj. A csökkenés ezekben a kerületekben mindössze két százalék. A belvárosban átlagosan 220 ezer forint, a külső pesti kerületekben pedig átlagosan 156 ezer forint a havi bérleti díj, ami mindkét városrészben már hat százalékkal olcsóbb a tavalyi…

Részletek>

A legtöbben még mindig házhoz kérik a csomagjaikat

GLS Csomagpont

Tavaly az előző évhez képest 13 százalékkal növekedett az egy főre jutó átlagos online vásárlások száma, ebből adódóan egyre fontosabbá válik a csomaglogisztikai szolgáltatók szerepe az e-kereskedelmi piacon. A növekvő csomagszámmal egyidejűleg a vásárlók csomagátvételi preferenciái is változnak, amely igényekre reagálva a GLS Hungary alig több mint egy év alatt létrehozta hazánk egyik legkiterjedtebb átadópont-hálózatát és már több mint kétezer átadópontot üzemeltet országszerte. A GKID Research & Consulting Kft., a gazdaság digitális területeinek kutatására szakosodott elemző és tanácsadó cég legfrissebb, 2022-re vonatkozó „Online csomaglogisztikai körkép” nevű riportjából az látszik, hogy…

Részletek>

Elindította Kolozsvár-Budapest és Bukarest-Budapest járatát az AirConnect

AirConnect légitársaság

Újraindította Kolozsvár-Budapest, illetve Bukarest-Budapest járatát az AirConnect román légitársaság, amely több belföldi járatot is indít több erdélyi városba is a román fővárosból – írta a társaság közleményére hivatkozva hétfőn az Agerpres. A légitársaság honlapján közölt adatok szerint az AirConnect gépei mindkét városból heti két alkalommal repülnek a magyar fővárosba, kedden és szombaton. A román légitársaság a napokban avatta fel több erdélyi városba tartó járatát is: Bukarestből Nagyszebenbe heti öt, Nagybányára heti két, Marosvásárhelyre heti négy járat lesz. Bukarestből Nagybányára hétfőtől lehet repülni, Marosvásárhelyre kedden, Nagyszebenbe szerdán indul az első menetrendszerinti járatuk.…

Részletek>

Több mint 200 milliárd fonttal zuhant a brit kereskedelmi ingatlanok értéke

brit gazdaság

Nem egészen egy év alatt több mint 200 milliárd fonttal zuhant a kereskedelmi célú ingatlanok piaci értéke Nagy-Britanniában, de ennek várhatóan nem lesznek olyan következményei, mint a másfél évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság idején tapasztalt értékvesztésnek – áll az egyik tekintélyes londoni gazdasági elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) hétfői tanulmányában. A cég által idézett statisztikai becslések szerint 2020 végén – telekárak nélkül – 899 milliárd font volt a nem lakóingatlanként szolgáló épületek értéke, és ez 2022 közepére valószínűleg ezermilliárd font (hozzávetőleg 433 ezer milliárd forint) környékére emelkedett. Azóta…

Részletek>