Kivezeti szolgáltatási portfóliójából a posta júliustól a címezetlen reklámkiadványok terjesztésének minden típusát, így a kereskedelmi, az ingyenes sajtótermékek és a politikai reklámkiadványok terjesztését is – közölte a Magyar Posta. A közlemény szerint a Magyar Posta részesedése ezen a piacon becslések szerint mintegy 25 százalékos, és ezzel a második legnagyobb szereplő. Ugyanakkor jelezték, hogy az internethasználat terjedésével párhuzamosan a címezetlen reklámkiadványok piaca is zsugorodik, a posta által kézbesített kiadványok száma tavaly egyharmaddal volt kevesebb, mint 2019-ben, a nyomott árak miatt pedig a tevékenységhez kapcsolódó költségek rendre meghaladták a bevételt. A döntésről…
Részletek>Szerző: ©
Magyarországon az ingatlanok 30 százalékát több mint 10 éve újították fel
Magyarországon az ingatlanállomány harminc százaléka több mint tíz éve vagy soha nem esett át kiadós tatarozáson, a falvakban pedig a házak 38 százaléka szorul sürgős felújításra – közölte a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. A közlemény szerint a Fundamenta és az NRC piackutató cég a múlt év végén több mint 1200 ember bevonásával végzett, reprezentatív felmérést a magyarországi ingatlanok állapotáról, a tulajdonosok felújítással összefüggő terveiről. Az adatok szerint a régen vagy soha fel nem újított ingatlanok harminc százaléka mellett további harminc százalék azoknak a lakásoknak, házaknak az aránya, amelyek legutóbb négy-tíz éven belül estek…
Részletek>A tervek szerint elindulnak a Balatonon a menetrendi hajók húsvétkor
A vírushelyzet miatt a hagyományos hajózási szezonnyitó ünnep elmarad nagyszombaton, de a tervek szerint elindulnak a települések közötti hajójáratok és sétahajók a járványügyi előírások szigorú betartásával – nyilatkozta a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója. Veigl Gábor arról is beszámolt, hogy a hajóflotta felkészítése megtörténik az induláshoz és a jelenleg ismert, a vírushelyzettel kapcsolatos kormányzati intézkedések alapján a cég kikötő-lánca is nyit a megszokott időben, április elején. A hajózási szezonnyitó ünnep megtartásáról sem mondtak le, amennyiben a vírushelyzet alakulása megengedi, pünkösdkor pótolják a jubileumi, 175. szezonkezdő eseményt – tette hozzá. A szezon…
Részletek>Cseh Vasutak: Szigorúan veszteséges vonatok
Tavaly 117,7 millió utast szállított a Cseh Vasutak (CD) állami vasúti társaság, mintegy 35 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző évben elsősorban a koronavírus-járvány miatt – közölte a vasúti társaság honlapján. Hasonló ütemben csökkent az utasszám a többi csehországi vasúti, illetve autóbusz közlekedést működtető kereskedelmi vállalatnál is. „A pandémia következtében szerelvényeink 64 millióval kevesebb utast szállítottak tavaly, mint 2019-ben. A visszaesés mintegy 35 százalékos” – ismertette Jirí Jeseta, a Cseh Vasutak kereskedelmi igazgatóhelyettese. Tavaly a 2. és a 4. negyedévben esett vissza leginkább az utasszám, a második negyedévben történelmi mélypontra. A…
Részletek>Csődbe ment a Cseh Légitársaság
Csődbe ment a Cseh Légitársaság (CSA) – jelentette be a prágai városi bíróság szerdán. A csődeljárást önmaga ellen a CSA vezetése kérte a bíróságtól. A bírósági döntés alapján a CSA felszámolását az észak-morvaországi Karvinában székelő Inskol társaság fogja lefolytatni. A nagy múltú légitársaság sorsáról végérvényesen a részvényesek júniusra tervezett közgyűlése fog dönteni – mutatott rá a bíróság, amelynek döntését a zdopravy.cz közlekedési hírportál ismertette. A bírósági határozatból kiderül, hogy a CSA tartozása mintegy 1,8 milliárd koronára (24,5 milliárd forint) rúg. A CSA már tavaly mintegy 300 alkalmazottjától volt kénytelen megválni.…
Részletek>Új ipari területet adtak át Bonyhádon
Új ipari területet adtak szerdán Bonyhádon, ahol 800 millió forintos beruházással 3,5 hektáron négy csarnokkal bővült az ipari park. Az ipari park első csarnokát 2015-ben adták át, és mára a bonyhádi az egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági térséggé vált. Sebestyén Miklós, az önkormányzati tulajdonú Bonyhádi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója közölte, a beruházást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 480 millió forintos támogatásával valósították meg, a forrást az ipari parkba betelepülő négy vállalkozás egészítette ki, amelyek a továbbiakban bérlői lesznek a létesítményeknek. Az ügyvezető elmondta, a bővítéssel az ipari park…
Részletek>Fejlesztené az áruforgalom kezelését a záhonyi ipari övezet és a Rail Cargo Hungária
Szándéknyilatkozatot írt alá a CELIZ Konzorcium (Central-European Logistics and Industrial Zone, magyar nevén Záhony Logisztikai és Ipari Övezet) és a Rail Cargo Hungária (RCH) a távol-keleti intermodális forgalom hatékonyabb kezeléséről – közölte a két társaság. A közlemény szerint a Kína és Európa közötti vasúti forgalom a következő években jelentősen bővül, és ezzel Magyarország is nyerhet, ha sikerül javítani a határon az árukezelés infrastrukturáját. Nemzetgazdasági érdek, hogy a 6. számú mediterrán vasúti korridor magyar közreműködést igénylő forgalma emelkedjen, mivel így az adó-, vám- és egyéb logisztikai bevételek is nőnek. Az érkeztetési és…
Részletek>A logisztikai megbízásai is segítették a tavaly a rekorderedménnyel záró 4iG-t
A növekedési dinamikát megőrizve minden korábbit meghaladó üzleti eredményességgel zárt 2020-ban a 4iG, adózott eredménye 21 százalékkal 3,4 milliárd forintra nőtt – közölte a vállalat. Az IFRS (nemzetközi pénzügyi beszámolási szabályok) szerinti konszolidált értékesítési árbevétel 57,3 milliárd forint volt, ami 39 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az EBITDA (pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredmény) 24 százalékos növekedéssel 5,05 milliárd forint lett. A társaság helyzete stabil, a sikeresen zárt negyedéveknek köszönhetően pedig továbbra is jelentős tartalékokkal rendelkezik – írták. A gyorsjelentés szerint a társaság kevésbé érezte meg a válságot, hiszen…
Részletek>MLBKT: csökkent a beszerzésimenedzser-index februárban
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke 49,4 pontra esett a januári 54,5-ről – közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A válaszadók az előző hónaphoz képest – négy hónapos trendet megszakítva – kedvezőtlenebb folyamatokról számoltak be. A szűkülés üteme viszonylag enyhe – tette hozzá a társaság. A BMI 50 százalék feletti értéke a feldolgozóipari tevékenységek fellendülésére, 50 százalék alatti értéke a recesszió irányába való elmozdulásra utal. Az új rendelések mennyisége a csökkenés ellenére is dinamikusabb bővülést mutat, a termelési mennyiség, valamint a vásárolt készletek mennyisége és a…
Részletek>Folyamatos lakásépítési megrendelésekben bíznak az építési vállalkozók
A járvány ellenére is folyamatosan számíthat lakásépítési megrendelésekre az építőipar – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Koji László a vállalkozások visszajelzései alapján idén 17 ezer lakás átadását valószínűsíti. További tízezer épülhet úgy, hogy az év végéig nem készül el – tette hozzá. A szakember szerint kapacitásbővítés nélkül a lakásépítő cégek további tízezer lakásra tudnának leszerződni. Ennek 55 százaléka közvetlenül a lakossági megrendelőktől, 45 százaléka ingatlafejlesztőktől várható. További 4500 lakás építését a kapacitás hiánya még nem akadályozná. Az összefoglaló szerint csökkentené a lakásépítési kapacitást, ha a kivitelezők nagy…
Részletek>