Összesen több mint 1,5 milliárd forintot fordított a Spar Magyarország két vidéki egysége felújítására és egy új budapesti üzlet átadására – közölte a cég. A veresegyházi, Gödöllői úti szupermarketre a tájékoztatás szerint 632,8 millió forintot fordítottak, megújult az épület homlokzata, az eladótér berendezéseit újakra cserélték, az üzletbe új hűtőbútorok, zöldséges állványok, pékségbútorok és kasszák kerültek, és önkiszolgáló kasszákat is létrehoztak, emellett korszerűsítették a világítást. Mintegy 270,8 millió forintot fordítottak a cég balatonboglári, Dózsa György úti üzletére, ahol az eladótérnek csak egy részébe kerültek új berendezések, nagyrészt a meglévő, használt bútorok…
Részletek>Szerző: ©
Minimálisan gyorsult az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménynövekedése novemberben
A szűk ellátási keresztmetszetek ellenére minimálisan gyorsult az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménynövekedése novemberben. Az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató szerdán végleges adatként közölte, hogy az euróövezet feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 58,4 pont lett, ami ugyan kisebb a korábban előzetes adatként közölt 58,6 pontnál, de meghaladja az októberi 58,3 pontot. A gyárak továbbra is logisztikai problémákkal, valamint termék- és munkaerőhiánnyal küzdenek, ami jórészt a koronavírus-világjárvány által okozott zavarokra vezethető vissza. A novembert ugyanakkor továbbra is az erős kereslet jellemezte, nőtt a rendelésállomány, miközben a gyártók készleteket kezdtek felhalmozni a gyártáshoz szükséges nyersanyagokból.…
Részletek>Személyi változások a MÁV-Volán-csoport vezetésében
Keresztes Pétert (képünkön), a MÁV-HÉV vezérigazgatóját nevezték ki a MÁV-Start élére 2021. december 1-jétől, a korábbi vezérigazgató, Kerékgyártó József közös megegyezéssel távozott a MÁV-Start és a MÁV VAGON éléről – közölte a MÁV. A MÁV-HÉV vezérigazgatói pozícióját Nagy Gábor gépészmérnök látja el 2021. december 1-jétől, a MÁV VAGON Vasúti Jármű Gyártó és Javító Kft. ügyvezető igazgatója Stánicz János lett a termelési igazgatói feladatok ellátása mellett 2021. november 23-tól – olvasható a közleményben. A MÁV hangsúlyozza, a MÁV-Volán-csoport célja az elővárosi és a távolsági vasúti személyszállítás további erősítése és fejlesztése. A…
Részletek>A Universal Robots jelentős ipari mérföldkőhöz érkezett
Az együttműködő robotok dán piacvezetője példátlan értékesítést ünnepel azzal, hogy leszállította az ötvenezredik kobotját a német VEMA GmbH számára. Az együttműködő robotok avagy a kobotok kategóriája az ipari automatizálás egyik leggyorsabban növekvő szegmense, az előrejelzések szerint 2020-2025 között 30,37 százalékos, éves átlag növekedési ütem várható. Az együttműködő robotok piacának úttörője a Universal Robots megerősítette vezető szerepét azzal, hogy eladta az ötvenezredik UR-kobotot, amelyet egy német gyártó vásárolt meg a termelékenység és a munkavállalók biztonságának növelése érdekében. Az ötvenezredik kobot különleges szállítás keretében érkezett, mivel Jürgen von Hollen, a Universal Robots…
Részletek>Nőtt a Waberer’s árbevétele és nyeresége a harmadik negyedévben
A Waberer’s International Nyrt. 147,8 millió euró árbevételt ért el az idei harmadik negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 3,3 millió euró lett a tavalyi harmadik negyedévi 1,1 millió eurós veszteség után – tette közzé a szállítmányozó társaság. A tájékoztatás szerint a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 32 százalékkal, 18,5 millió euróra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az idei első kilenc hónapban a csoport árbevétele 440,1 millió euró volt, 3,2 százalékkal több, mint az előző év azonos…
Részletek>Megviseli a magyarországi autógyárakat a globális csiphiány
A globális csiphiány a magyarországi autógyártóknál is termelésingadozást okozott, az alkatrészek beérkezésének kiszámíthatatlansága tarthatatlanná tette a rendelések teljesítésének korábban megszokott rendjét. Az MTI-nek nyilatkozó cégek arról számoltak be, hogy a piac elemzésével és rugalmas termelésszervezéssel próbálnak úrrá lenni a helyzeten, törekszenek a dolgozói állomány megtartására, ugyanakkor arra számítanak, hogy a félvezető-ellátás problémája még hónapokig sújtani fogja az autóipart. A Magyar Suzukinál 2021-ben a globális félvezető hiány miatt körülbelül egy havi termelési darabszám esett ki, jelenleg egy műszakban folyik a termelés – közölte Bonnár-Csonka Zsuzsanna kommunikációs vezető. Kifejtette: habár a vevői…
Részletek>Az idén már nem várható jelentős árváltozás az albérletpiacon a Duna House szerint
Bár az albérletpiacon szinte mindenki az őszi, egyetemi szemeszter kezdésével a diákok és a külföldiek érkezésétől várta a fellendülést, a változás elmaradt. A Duna House Home Management elemzése szerint az árak stagnálása mellett van tér a további növekedésre a kínálati piacon, van miből válogatniuk az érdeklődőknek. A várakozások szerint azonban nagyobb mozgás már nem lesz az árakban, a jelenlegi helyzet stabilizálódhat és kitarthat a következő időszakra. A társaság közleménye szerint tavalyhoz képest ősszel 2-3 százalékos áremelkedést tapasztaltak az albérletpiacon Budapest belvárosában, miközben 2019-ről 2020-ra 30-50 százalékos volt a visszaesés. Kétszery…
Részletek>Schanda: innovatív ötleteket valósít meg a Magyar Közút
Világító burkolatjelekkel ellátott kerékpárutat adott át Zalalövőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken; Schanda Tamás az eseményen elmondta, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) 2018 áprilisában létrehozott egy kísérleti építési bizottságot, amelynek pályázatán azóta 28 innovatív termék vagy technológia bizonyíthatta gyakorlati alkalmazhatóságát a mindennapi közlekedésben. Schanda hozzátette: az innovatív fejlesztések sorába tartozik a világító burkolatú kerékpárút, illetve a világító útburkolati jelek használata. Az aszfaltburkolatba kevert szemcséktől éjszaka fényt kibocsátó utat korábban Esztergomban tesztelték a biciklisek, a világító burkolatjeleket pedig a Komárom-Esztergom megyei Tát és Nyergesújfalu…
Részletek>Az első három negyedévben 30 százalékkal nőt a bukaresti Henri Coanda repülőtér utasforgalma
Az idei első kilenc hónapban 30 százalékkal, 4,9 millióra nőtt az utasok száma a Henri Coanda (Otopeni) bukaresti nemzetközi repülőtéren a tavalyi év azonos időszakához képest, de az utasforgalom még így is jelentősen elmarad a koronavírus-járvány előtti periódustól – adta hírül a Ziarul Financiar című román gazdasági újság. Valentin Iordache, a repülőtér szóvivője a lapnak elmondta, hogy a vizsgált időszakban 51 294 gép szállt le és fel a tavalyi első kilenc hónapban jegyzett 42 292-höz képest. A szóvivő elmondta, hogy októberben szinte 700 ezer utast regisztráltak, novemberben és decemberben pedig…
Részletek>Csaknem ötödével több lakást értékesítettek az első negyedévben
A hazai lakáspiacon 17 százalékkal emelkedett az értékesítések száma 2021 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévi adatok pedig a lezárások miatti alacsony bázissal összefüggésben 135 százalékkal nőttek – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal. Kiemelték: országos szinten egy használt lakás átlagos ára 19,2 millió forint volt az első fél évben, ami megegyezik a tavalyi év átlagával. Egy új lakás 40 millió forintba került átlagosan, ami 1,3 millióval több, mint az előző év átlaga. A KSH adatai alapján a fővárosban egy használt lakás átlagos ára 36,2 millió forint, egy…
Részletek>