Megújult a buszpályaudvar: most jó komlóinak lenni

Komló buszpályaudvar

Csaknem egymilliárd forintból újult meg a komlói buszpályaudvar, emellett több mint 300 millió forintból négy új Volvo típusú jármű is munkába áll a mecseki városban – közölte a Volánbusz Zrt. A közlemény szerint a társaság és a város közös beruházásában 920 millió forintból újult meg a helyi és helyközi buszjáratokat fogadó és indító állomás. Emellett négy új, Volvo 8900-as típusú, 95 férőhelyes, alacsony belépésű, szóló kivitelű, légkondicionált, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, USB-töltőpontokkal felszerelt buszt állítanak forgalomba. A Volán Buszpark Kft. által több mint nettó 330 millió forintból beszerzett járművekkel a…

Részletek>

Így lesz balesetmentes a karácsony – Egyre több gyártóüzemben használnak mesterséges intelligenciát a balesetmegelőzésben

AX-System

A forgalom szabályozásában ez a technológia már a gyártó és raktárcsarnokok közlekedésének megreformálására is elérhető Magyarországon egy győri cégnek köszönhetően. Az ünnepi időszak közeledtével fokozódik az év végi hajtás, hiszen ilyenkor sokszorosára növekszik a kiskereskedelmi forgalom, ráadásul a téli napok egyre sötétebbek, hidegebbek, az emberek kedvetlenek és fáradtak. A gyártócsarnokokon és raktárakon belüli közlekedésbe szinte belekódolódik ilyenkor a baleset. A balesetek megelőzésére a Mesterséges Intelligencia lehet a hatékony módszer A mesterséges intelligencia bebizonyította, hogy rendkívül széles lehetőségeivel és alkalmazkodóképességével segít életünk számos területén. Joggal vetődött fel az AX System csapatánál,…

Részletek>

A Romgaz megvásárolhatja az ExxonMobil fekete-tengeri földgázmezőben birtokolt részesedését

tengeri földgázmező

A Romgaz román állami gázvállalat részvényesi közgyűlése jóváhagyta pénteken az amerikai ExxonMobilnak a fekete-tengeri Neptun Deep elnevezésű gázmezőben birtokolt részesedése megvásárlását – közölte a román vállalat a bukaresti értéktőzsdén. A közlemény szerint a tranzakció nyomán a Romgazé lesz az amerikai vállalat romániai leányvállalata részvényeinek száz százaléka. A tranzakció lényegében arra irányul, hogy a román vállalat tulajdonába kerüljön a fölgázmezőben az amerikaiak által birtokolt 50 százalékos részesedés. Ennek megvásárlásáról a felek október végén állapodtak meg, miután a Romgaz március végén tett kötelező vételi ajánlatot az ExxonMobilnak, majd a felek júniustól októberig…

Részletek>

Novemberben is csökkent az autóeladás Kínában

kinai rendszámtábla

Kínában novemberben már a hetedik egymást követő hónapban csökkent az autóeladás éves összevetésben a globális chiphiány miatt, ami visszaveti az ágazati termelést; az első 11 havi értékesítés azonban még meghaladja a tavaly azonos időszakit. A múlt hónapban 2,52 millió új járművet adtak el Kínában, ami 9,1 százalékos visszaesés tavaly novemberhez képest, de 8,1 százalékkal több, mint az előző hónapban – közölte a kínai autógyártók szövetsége, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers) pénteken. Az idei első 11 hónapban az eladások 4,5 százalékkal nőttek éves összevetésben. A szövetség kimutatása szerint az…

Részletek>

Idén a lakáspiacon a forgalom és az árszint is 10-15 százalékkal nőhet

ingatlan

Az év egészét tekintve a lakáspiacon több mint tíz százalékos árnövekedés várható, a forgalom pedig a 2020-as 15 százalékos csökkenéssel nagyjából megegyező mértékű bővülést követően elérheti a 155 ezret – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből. Az OTP Jelzálogbank közleménye szerint az elemzés a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) első három negyedéves adatait vette alapul, amelyek éves összevetésben országosan 11 százalékos drágulást mutatnak. Hozzátették, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első negyedévben 17 százalékos, míg a második három hónapban egyharmados forgalomnövekedés látszik, a tavalyi év…

Részletek>

Átadták a moszkvai nagy metrógyűrű tíz állomását

Moszkvai metró

Átadták a moszkvai Bolsaja Kolcaveja (Nagy Gyűrű) metróvonal egy újabb húsz kilométeres szakaszát, tíz megállóval. Az új szakasz avatásán Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester elmondta, hogy ezzel a projekt hetven százaléka megvalósult, és a nagy metrógyűrű utolsó kilenc állomásának megnyitása 2023-ban várható. A nagy gyűrűvonalról 44 irányba lehet majd átszállni a felszíni vasútvonalakra és a fővárosi metró sugár irányú vonalaira. Szobjanyin szerint a projekt a felszíni Moszkvai Központi Gyűrű vasútvonallal együtt új támogató keretét képezi majd Moszkva teljes közlekedési rendszerének. Az avatási ünnepséghez videókapcsolaton keresztül csatlakozott Vlagyimir Putyin is. A polgármesteri hivatal…

Részletek>

Nagy-Britanniában nőtt az autóeladás novemberben

angol autó

Nagy-Britanniában öt hónapon belül először nőtt az autóeladás éves szinten novemberben – állt a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) közleményében. A szervezet hétfőn arról jelentett, hogy novemberben 115 ezer 706 új autó kelt el, 1,7 százalékkal több az egy évvel korábbi 113 ezer 945-nél. A dízelüzemű autók novemberi eladása éves összevetésben 62,7 százalékkal, 5 ezer 939-ra zuhant, az összeladáson belül a piaci részesedésük 5,1 százalékra zsugorodott a tavaly novemberi 14 százalékról. A benzinüzemű autók értékesítése 10,4 százalékkal, 50 ezer 73-ra süllyedt, piaci részesedésük a novemberben eladott új autók körében…

Részletek>

KPMG: bizonytalanság jellemzi az irodapiacot

KPMG

A folyamatosan változó bérlői igények miatt bizonytalanság jellemzi az irodapiacot, ugyanakkor a szegmens folyamatosan bővül, a projektek árai azonban emelkedni fognak, részben az alapanyag- és a munkaerő-költségek növekedése miatt – hangzott el a KPMG nemzetközi építőipari felmérését bemutató sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. A KPMG 29 országban, 186 cégvezető megkérdezésével mérte fel idén az építőipar helyzetét, a nemzetközi felmérésben Magyarországról négy vállalat vett részt: a Market Építő Zrt., a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., a Futureal, valamint a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. Tatár Tibor a Futureal Development Holding vezérigazgatója elmondta,…

Részletek>

Jövő márciusára készül el az ország legnagyobb almatermesztési létesítménye

alma

Jövő márciusra fejeződik be az ország legnagyobb almatermesztési létesítményének építése Újfehértón – mondta az agrárminiszter a 9,6 milliárd forint értékű beruházás bokrétaavató ünnepségén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban. Nagy István kifejtette, az almatermesztésre alapozó kutató, szaktanácsadó és posztharveszt logisztikai központ tároló-, válogató és csomagoló infrastruktúrával is rendelkezik majd, kilencezer tonnás befogadóképessége mellett összesen mintegy 20 ezer tonna étkezési és ipari alma, illetve más gyümölcsök értékesítésére lesz képes. A februárban elkezdett munkálatok során elvégezték az épületek alapozását, a szerkezet építését és a külső burkolást, illetve lezárult a válogató-csomagoló technológia beszerzése – tette…

Részletek>

Logisztikai csarnokkal és irodaépülettel bővíti üzemét a Schaeffler Savaria

Schaeffler Savaria

Több mint ötmilliárd forint értékű beruházással fejleszti szombathelyi üzemét a Schaeffler, a 6200 négyzetméteres logisztikai központ és a 2200 négyzetméter alapterületű, irodákat, öltözőket, egy éttermet és egy nemzetközi események megrendezésére alkalmas konferenciaközpontot is magában foglaló komplexum építése november végén kezdődött és a tervek szerint 2023 közepére fejeződik be – közölte a járműipari alkatrészeket gyártó cég vezetése. Szigeti Tibor, a Schaeffler Savaria ügyvezetője a közleményben hangsúlyozta: az új logisztikai csarnokban egyirányúsítják az alapanyagok és késztermékek mozgatást, ami növeli a munkahelyi biztonságot, csökkenti a balesetek előfordulásának lehetőségét, ugyanakkor segíti a vállalat hatékonyságának…

Részletek>