Csökkentek az amerikai gyáripari megrendelések januárban

Öt egymást követő hónap emelkedése után januárban csökkentek, ráadásul a vártnál kissé nagyobb mértékben az amerikai gyáripari megrendelések. Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy a rendelésállomány januárban havi szinten 1,4 százalékkal, – 6,9 milliárd dollárral 491,7 milliárd dollárra – csökkent. A decemberi 1,8 százalékos emelkedés után elemzők 1,3 százalékos visszaesésre számítottak. A közlekedési eszközöket nem számítva 0,4 százalékkal nőttek az új megrendelések januárban az előző havi 0,9 százalék után. A tőkejavak megrendelései – a hadiipari megrendelések és a polgári utasszállító repülőgépgyártók erősen változékony megrendeléseinek leszámításával – a decemberi 0,2 százalékos…

Részletek>

Tavaly tovább öregedett a hazai személyautópark

autókereskedés

Tavaly 14,1 évre nőtt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel, a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés csak lassítani képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát — derül ki a Joautok.hu elemzéséből. A szakportál elemzése kitér arra: egy évtizede még 10,3 év volt a gépkocsik átlagéletkora, az öregedést elsősorban az újautó-értékesítés drasztikus visszaesése okozta 2008 után. Az átlagéletkort növeli a használt autók importja, tavaly több mint 155 ezer használt személyautót hoztak be az országba, ezek hatvan százaléka legalább tíz éves volt. Közölték: 2017-ben 116 ezer…

Részletek>

Januárban nagyobb mértékben nőtt a légi áru-, mint az utasforgalom

Januárban több éve nem látott eredményt hozott a légi áru-, illetve utasforgalom alakulása, az áruforgalom közel kétszer akkora ütemben nőtt, mint az utasforgalom. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az év első hónapjában az áruforgalom nyolc, az utasforgalom 4,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nagy eltérés azért alakult ki, mert a világgazdaságban a termelést és exportálást támogató folyamatok uralkodnak, amely lelassította a beszállítói láncolatot, sokan ezért plusz járatokkal próbálnak kedvezőbb leszállítási időket biztosítani. Az utasforgalom vártnál alacsonyabb bővülési üteme arra vezethető vissza…

Részletek>

Új csarnokkal bővül a katasztrófavédelem logisztikai központja

Az Európai Unió támogatása nyomán új csarnokkal bővül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) budapesti logisztikai bázisa – közölte az OKF szóvivője. Hajdu Márton közölte: a 155 millió forint értékű fejlesztést, amely a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív program keretében valósul meg, a tervek szerint 2019 augusztusában adják át. Emlékeztetett arra: az OKF alapvető feladata a lakosság élet- és vagyonbiztonságának megóvása, a nemzetgazdaság és a kritikus infrastrukturális elemek biztonságos működésének garantálása. Ezért a jelentős, elhúzódó katasztrófák esetén, például akkor, ha több száz ember kitelepítése válik szükségessé, gondoskodni kell az ideiglenesen otthon nélkül maradottak…

Részletek>

Megkezdődött a dél-koreai SK Innovation akkumulátorgyárának építése

A dél-koreai SK Innovation a komáromi ipari parkban 97,5 milliárd forintos beruházással hozza létre az elektromos autókban használható akkumulátorokat gyártó üzemét. Az SK Innovation Dél-Korea harmadik legnagyobb vállalata, Komáromba településével már három jelentős akkumulátorgyártó működik hazánkban, de a város ipari parkjában gyártja elektromos buszait a kínai BYD, és a közelben lévő Audi is megkezdte az autókat meghajtó elektromotorok gyártását – mondta a miniszter. Yoon Yea Sunnak, az akkumulátor-üzletág elnökének tájékoztatása szerint az üzemcsarnok 430 ezer négyzetméteres lesz. A tömeggyártást 2020-ban kezdik meg, ekkor a gyártott akkumulátorok kapacitása 7,5 GWh lesz,…

Részletek>

A közép-európai átlagon felül nőtt a Lufthansa-csoport utasforgalma Magyarországon

Lufthansa

A közép-európai átlagon felül, 8 százalékkal nőtt a Lufthansa-csoport magyarországi járatain az utasforgalom tavaly az előző évihez képest, a német légitársasági csoportot 1,75 millióan választották, amely rekordnak számít – közölte Antal Gábor, a Lufthansa magyarországi vezetője. Antal elmondása szerint a legnagyobb mértékben, 17 százalékkal Afrikába nőtt a forgalom, amelynek oka elsősorban az alacsony bázis, vagyis az előző években alacsony volt a forgalom, emellett Marokkóba jelentősen élénkült a turista forgalom. Észak-Amerika felé 6,5, az unióba pedig 5,7 százalékos forgalombővülést mértek. A legnépszerűbb úticélok Magyarországról New York, Miami, Mexikó, Cancun, Genf, Barcelona,…

Részletek>

VDA: csak vesztesei lennének egy amerikai-európai kereskedelmi háborúnak

Mercedes Benz

Amerika és Európa is csak veszíthet, ha kereskedelmi háborút folytat egymással – hangsúlyozta a német autóipari szövetség (VDA) elnöke hétfőn a tervezett amerikai védővámokkal kapcsolatban. A szövetségi kormány is ismét bírálta Washington tervezett lépéseit, Steffen Seibert kormányszóvivő berlini tájékoztatóján kijelentette, hogy tévúton jár, aki tovább emeli a vámokat. Bernhard Mattes, a VDA elnöke kiemelte, hogy mindent meg kell tenni a kereskedelmi háború veszélyének elhárításáért, mert a „büntetővámok” nem oldanak meg semmit. Rámutatott, hogy a német gyártók tavaly 494 ezer autót exportáltak az Egyesült Államokba, ami 25 százalékos csökkenés 2013-hoz képest.…

Részletek>

A Magyar Posta a tavalyinál húsz százalékkal több csomagra számít húsvétkor

Magyar Posta

A Magyar Posta húsvétkor átlagosan húsz százalékkal több csomagra számít az előző év azonos időszakához képest. A Posta 2017-ben negyvenmillió darab küldeményt kézbesített – közölte a társaság. A Magyar Posta – hasonlóan a karácsonyi kiemelt időszakhoz – húsvétkor is nagy figyelmet fordít a csomagok kezelésére és kézbesítésére – hangsúlyozzák a közleményben. Emlékeztetnek arra, hogy 2017-ben telephelyeket létesítettek és bővítettek, eszközöket szereztek be, illetve növelték a csomagátvevőhelyek számát, emelték a csomagautomaták kapacitását. Az elvégzett fejlesztések a gyors és hatékony csomagfeldolgozást szolgálják – emelték ki. A Posta több mint háromezer csomagátvevőhellyel rendelkezik…

Részletek>

Az átszálló légi utasok késés miatti kártérítést a célország bíróságain is követelhetnek

Az a légitársaság, amely jelentős késés miatt egy átszállásos repülőútnak csak az első szakaszát valósította meg, a kártalanítás érdekében a végső célállomás helye szerinti bíróságok előtt is perelhető – közölte az Európai Unió Bírósága. A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében aláhúzta: akkor is így kell eljárni, ha az egységes foglalás a teljes repülőútra vonatkozóan különböző légitársaságok járataival valósul meg, azonban a végső célállomásra jelentős késéssel való érkezés az első járat során bekövetkező zavarra vezethető vissza. Az ügy előzménye, hogy légi utasok az Iberia és az Air Berlin légitársaságoknál csatlakozást magukban…

Részletek>

Oroszországban 2025-ra tervezik egy űrturistákat szállító orosz magánűrhajó felbocsátását

Az orosz KoszmoKursz magánvállalat megtervezett egy többször felhasználható, szuborbitális repülésre alkalmas járművet, amely a tervek szerint először 2025-ben szállít majd turistákat – jelentette ki Pavel Puskin,a cég vezérigazgatója a TASZSZ-nak. „A rakéta és a szuborbitális hajó kísérleti példányának első próbarepülése 2023-ban, az első menetrendszerinti járat pedig a turistákkal 2025-ben lesz” – nyilatkozott Puskin. Elképzelései szerint a szerkezeteket 2021-ben szerelik majd össze és 2022-ben megkezdődik a tesztelésük. A vezérigazgató kalkulációi szerint a projekt az indulástól az első űrturisták felbocsátásáig 150-200 millió dollárba kerül majd, és az utaztatás startjától számítva hét-kilenc év…

Részletek>