Kihívás lehet a magyar autópiacnak a németországi utakról kitiltott autók beáramlása

dízel

A magyar autópiac jövőjét is érintheti a lipcsei szövetségi bíróság döntése, amely szerint a német önkormányzatok kitilthatják az utakról a legszennyezőbb, elsősorban dízelmotoros autókat – hívta fel a figyelmet a Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ). A közleményük szerint kockázatot jelent, hogy sok német háztartás megválhat tiltással fenyegetett autójától, amelyek egy része a helyi kereslet hiányában külföld, akár Magyarország felé veheti az irányt. Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke szerint érdemes lenne az autókat érintő, jelenlegi adórendszer módosítását megfontolni, hogy az fokozottabban figyelembe vegye a környezetterhelést, amire számos…

Részletek>

LOT: lengyel-magyar légibarátság

Magyar üzemelési engedélyt is szerezne, illetve magyar leányvállalatot alapítana a LOT lengyel légitársaság, amely májusban indít közvetlen járatokat Budapestről New Yorkba és Chicagóba. Rafal Milczarski, a cég vezérigazgatója erről a LOT első nagyobb befogadóképességű, 9-es szériájú Boeing 787-esének átvétele kapcsán beszélt a Seattle-ből Varsóba tartó gép fedélzetén. Mint mondta, szeretné, ha a magyarok azt gondolnák, a LOT nem csak lengyel, de magyar légitársaság is, ezt pedig azzal szeretné megerősíteni, hogy Magyarországon is szerez légijármű üzembentartói, úgynevezett AOC engedélyt. Hangsúlyozta továbbá, számít minden magyarra a LOT Magyar Légitársaság megalapításában, aki tehetséges,…

Részletek>

Eladási rekorddal javított eredményén tavaly a svéd Scania

Eladási rekord mellett növelte forgalmát és nyereségét, valamint javította gazdálkodási mutatóit tavaly a Scania svéd haszongépjármű-gyártó vállalat – közölte a Scania Hungária Kft. A Scania 2017-ben az előző évihez képest 12 százalékkal 90,7 ezerre növelte járműeladásait, ami új rekord. A megrendelés-állomány tavaly 28 százalékkal 109 ezerre emelkedett és a cég történetében első alkalommal lépte át a 100 ezres határt. Az értékesítési árbevétel 15 százalékkal 119,7 milliárd svéd koronára (12 milliárd euró) emelkedett tavaly, az üzemi eredmény pedig ezzel párhuzamosan megduplázódott, 97 százalékkal 12,4 milliárd euróra nőtt. A cég bevételarányos jövedelmezősége…

Részletek>

Évi 80 milliós utasforgalom elérése a madridi repülőtér fejlesztésének célja

Évi nyolcvanmilliós utasforgalom elérése érdekében 1,5 millió euróból (465 milliárd forint) fejleszti az Adolfo Suárez Madrid-Barajas repülőteret az üzemeltetésért felelős AENA vállalat 2026-ig – jelentette be Ínigo de la Serna, spanyol fejlesztési miniszter madridi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az ország legnagyobb légikikötőjében évről-évre növekszik az utaslétszám, a tavalyi évben 53,7 millióan fordultak meg itt. A kitűzött cél pedig tízmillióval több a repülőtér jelenlegi kapacitásnál. A tervezett beruházások mind a négy terminált érintik. Az első három terminál esetében ez korszerűsítést, a nagyobb repülőgépek fogadásának lehetővé tételét, valamint a biztonság fokozását jelenti. A fejlesztési…

Részletek>

Növelte bevételét és működési eredményét tavaly a Porsche

porsche

Növelte eladásait és bevételét, tovább javította eredményét tavaly a Porsche AG autógyár, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó érdekeltsége a német auto.de beszámolója szerint. A Porsche sportkocsigyártó vállalat 2017-ben 246 ezer autót értékesített, négy százalékkal többet az előző évinél, forgalma eközben öt százalékkal, 23,5 milliárd euróra emelkedett, működési eredménye pedig hét százalékkal, 4,1 milliárd euróra. Az év végén közel harmincezren dolgoztak az autógyártó vállalatnál, nyolc százalékkal többen mint egy évvel korábban. A 2017-es gazdálkodási adatok bemutatása alkalmából Lutz Meschke pénzügyi igazgató kiemelte, hogy a Porsche működési eredménye az elmúlt három évben…

Részletek>

A gépjárműimportőrök intézkedést sürgetnek az idős dízel autók behozatala ellen

dízel

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint Magyarországon olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyek megelőznék, hogy az idős dízelautók Magyarországra kerüljenek. Az egyesület közleményében a dízel gépjárművek esetleges németországi kitiltásának várható negatív környezetvédelmi hatásaira hívja fel a figyelmet. A német szövetségi közigazgatási bíróság február végén hirdette ki döntését, amely szerint az önkormányzatok a hatályos jogszabályok alapján kitilthatják a dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból. A közleményben az MGE szakmai álláspontját ismertetve kifejtik: a német bíróság határozatának következményeként számítani kell arra, hogy a német és esetleg más fejlett országokban élő autótulajdonosok lecserélik…

Részletek>

Törökország újranyitotta légterét az észak-iraki repülőjáratok előtt

Törökország pénteken újra megnyitotta légterét az észak-iraki kurd autonóm régióba tartó és az onnan induló repülőgépek előtt – jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök pénteken Ankarában újságíróknak nyilatkozva. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Törökország és Észak-Irak közötti légi forgalom is részben újraindul. A megszorítások Erbílre ezentúl nem vonatkoznak, de Szuleimáníja esetében fennállnak, az utóbbi repülőtér továbbra sem kezel járatokat – tette hozzá. Törökország tavaly októberben zárta le légterét Észak-Irak előtt, válaszul a térség függetlenné válását támogató szeptember 25-ei népszavazásra. A török légitársaságok egy korábbi szankció értelmében pedig már tavaly…

Részletek>

IFK: a válság előttit meghaladó szinten az ingatlanfejlesztések

iroda

Tavaly már a válság előttit meghaladó szintre, kétmilliárd euró közelébe ugrott a magyarországi ingatlanfejlesztések értéke, és ez idén is elérhető, sőt meghaladható. Az irodapiacon és a kereskedelmi ingatlanok piacán jelentős tér van még a bővülésre, a lakáspiacnak pedig újabb lendületet ad a csok-igénylések egyszerűbbé tétele, ugyanakkor a kockázatok is erősödtek – közölte Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke. A szakember szerint a tavalyi kiugró év volt az ingatlanbefektetési piacon, 2018. és 2019. a már elindult fejlesztések bővülésének köszönhetően az átadások időszaka lehet. A hazai ingatlanokba irányuló befektetések értéke…

Részletek>

Hasított tavaly a cseh Skoda Auto

Skoda

Rekordszámú, 1,2 millió személygépkocsit adott el tavaly a legnagyobb cseh autógyár, a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto. Éves szinten ez 6,6 százalékos növekedés – írta a Mladá Fronta Dnes A Skoda adózás utáni nyeresége éves szinten 26,5 százalékkal, 31,8 milliárd koronára emelkedett. A bevételek 17 százalékkal növekedtek és 407 milliárd koronára rúgtak. A személygépkocsik eladásából közvetlenül 343 milliárd korona került a Skoda kasszájába, a Volkswagen konszernen belüli autókomponensek eladásából származó bevétele pedig 34 milliárd koronát tett ki. További 21 milliárd koronát a cég az autóalkatrészek eladása révén szerzett –…

Részletek>

A Waberer’s kivásárolta a kisebbségi tulajdonost a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft.-ből

Waberer's

A Waberer’s International Nyrt. szerdán megvásárolta Szemerey Lóránd 40 százalékot kitevő kisebbségi részesedését a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft.-ben (WSZL) – tette közzé a Waberer’s a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A befektetői közlemény szerint a vételár nem nyilvános, de körülbelüli mértéke „közepes méretű, egy számjegyű millió euróként” írható le. A WSZL 2017-ben több mint 17 millió euró kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti nyereséget (EBITDA) ért el, amely a Waberer’s-csoport teljes EBITDA-jának körülbelül 21 százaléka. A Waberer’s április 2-án válik a WSZL egyedüli tulajdonosává. A cég szerdai közleményében ismertette, hogy Szemerey Lóránd korábbi…

Részletek>