Két és fél milliárd forintos útfelújítás kezdődött Komárom-Esztergom megyében

Mintegy 11 kilométernyi közút felújítása kezdődött meg Komárom-Esztergom megyében, a beruházás értéke megközelíti a két és fél milliárd forintot – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A társaság tájékoztatása szerint a felújítás érinti a Tát-Tarján-Tatabánya útvonalat, valamint a Tata-Csákvár-Velence és a Kisbér-Veszprémvarsány szakasz Komárom-Esztergom megyei részét. A 120 napig tartó munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk a közlekedőknek. A fejlesztéseket európai uniós támogatásból valósítják meg. A szükséges helyeken cserélik a teljes pályaszerkezetet, mindenütt új kopóréteget terítenek, valamint tartós burkolati jeleket festenek fel és pótolják a közlekedési táblákat. A közútkezelő…

Részletek>

Air France sztrájk: a járatok 70 százaléka közlekedik

Air France

Az Air France francia légitársaság dolgozóinak újabb sztrájknapján kedden a járatok hetven százaléka fog közlekedni. Ez lesz a nyolcadik munkabeszüntetés a fizetésemelés érdekében februárban indult tiltakozás során. A légitársaság vezetőségének hétfői tájékoztatása szerint a járatoknak hetven százaléka fog közlekedni kedden. A tengerentúli járatoknak csak 55, az európaiaknak 65, a belföldieknek pedig mintegy nyolcvan százaléka indul el kedden, s a közlekedő járatok esetén is fennakadásokra és késésekre kell számítani. Az ágazatban dolgozó 11 szakszervezet béremelésért sztrájkol, de a sztrájkolók aránya valamelyest csökkent. Kedden a pilóták 29,6 százaléka nem veszi fel a munkát…

Részletek>

Bővíti szolgáltatásait az Auchan Magyarországon

Auchan

Bővíti szolgáltatásait az Auchan Magyarországon, a többcsatornás kereskedelmet online rendeléseket közvetítő áruházzal támogatják. Az Auchan kőbányai üzletének csütörtöki megnyitóján Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója bejelentette, hogy az új kereskedelmi egységben soron kívül átvehetők a világhálón megrendelt termékek. Az Amerikában és Nyugat-Európában már bevált vásárlási megoldást korszerű környezet és megújult márkamegjelenés kíséri – tette hozzá.   Az Auchan Retail Magyarország 19 hipermarket és 18 diszkont üzemanyagtöltő mellett online áruházat és egy szupermarketet működtet belföldön. A cég 2016-ban, 3,8 százalékos éves növekedéssel, 350,4 milliárd forint bruttó forgalmat ért el, a…

Részletek>

A Spar az idén 23 milliárd forintot fordít fejlesztésre

Spar

A Spar Magyarország az idén 23 milliárd forintot fordít fejlesztésre, modernizációs programjában az idén eddig több mint 2,1 milliárdot költött – közölte a társaság. A kereskedelmi lánc közleménye szerint a fejlesztésre szánt forrásból a korábban nyitott üzletek korszerűsítése mellett új áruházak építésére is lehetőség nyílik. Az idén tavasszal Kecskeméten és Budapesten nyitott egy-egy új áruházat a Spar Magyarország, további öt szupermarketjét pedig megújította. A most megnyitott és felújított üzletekkel együtt 346 Spar és City Spar szupermarket, 33 Interspar hipermarket és 147 franchise üzlet tartozik a Spar-csoporthoz. A társaság 13 ezer…

Részletek>

Németország mentesítené az elektromos teherautókat az úthasználati díj alól

A német közlekedési miniszter, Andreas Scheuer (képünkön) az elektromos teherautók mentesítését javasolja az úthasználati díj megfizetése alól a jövő év elejétől. Az elektromos teherautók mentesítése a díjfizetés alól, járművenként és évente, több ezer euró megtakarítást hozna a speditőröknek, és egyúttal ösztönözné őket a járműflotta elektromosítására. A lap kormányzati forrásokból származó információi szerint a javaslat elsősorban az elektromos teherautók elterjedésének elősegítését szolgálja, bár a haszongépjármű gyártó vállalatok kínálatában egyelőre még alig van szériaérett modell. A hatósági nyilvántartások szerint Németországban 12 ezer olyan elektromos teherautó van forgalomban, amelyek műszaki paramétereik alapján mentesülhetnek az…

Részletek>

A Goodyear új tehergépkocsi-abroncsokat vezet be

A Goodyear új tehergépkocsi-abroncsokat vezet be valamennyi útviszonyhoz és járműtípushoz (dízel, hibrid és elektromos). Húsz új 17,5”-os és 19,5”-os húzó-, illetve kormányzott tehergépkocsi-abroncsot. A Goodyear bevezeti az új KMAX S és KMAX D 17,5”-os és 19,5”-os húzó és kormányzott abroncsokat, hogy valamennyi időjárási körülmény között és alacsony kilométerköltséggel tegyen eleget az ügyfelek tartósság, sokoldalúság és jó teljesítmény iránti igényeinek. Az új abroncsokat továbbfejlesztették a hagyományos dízelmotorokon túl az új, például hibrid és elektromos hajtásokhoz is. Ezen abroncsoknál a fő fejlesztési cél a magas futásteljesítmény volt, ezzel egyidejűleg hangsúlyt fektetve a…

Részletek>

Gefco – Volvó együttműködés

A GEFCO Magyarország dagadó büszkeséggel jelentette be a Volvo Trucks-szal kötött új partnerségét, ami 2017 végén kezdődött. A Volvo Purchasing Team a GEFCO-t választotta partnerének. Az együttműködés kiterjed a magyar és romániai beszállítóktól érkező összes szállítmányra, amelyeket a franciaországi Volvo Truck gyárakba kell eljuttatni. De hogyan is áll össze az anyagáramlási folyamat? Az ellátási láncban a sikeres előállítás után a hazai GEFCO mintegy harminc magyarországi és romániai beszállítóval kezdi meg az együttműködést és az árugyűjtést. A folyamat egy másik fontos része az áruk tárolása a megrendelés létrejöttéig, majd végül a…

Részletek>

Befektetéseket is hozott a Lufthansa müncheni járata Debrecenbe

Lufthansa

Három német nagyvállalat döntött debreceni befektetésekről azóta, hogy 2016. április 11-én először szállt le a Lufthansa Münchenből érkező menetrend szerinti járata a debreceni repülőtéren – mondta Papp László polgármester; ebből az alkalomból a szerda délben érkezett járat személyzetét tortával fogadták Debrecen, a repülőtér és a légitársaság magyarországi vezetői. Papp hozzátette: ezzel több mint ezer új munkahelyet hoztak létre Debrecenbe. Emlékeztetett rá, hogy mind a kassai, mind a nagyváradi repülőtereken kapacitás-szűkítés történt, ami felértékeli a debreceni repülőteret. Ennek alapján konzultációba kezdtek a magyar kormánnyal egy olyan fejlesztési terv megvalósítása érdekében, amelynek…

Részletek>

Nagyot javult a Tesco éves eredménye, jól teljesített Közép-Európa

Tesco

Több mint a negyedével javult a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco eredménye a 2017-2018-as pénzügyi évben. A cég közép-európai részlege különösen jól teljesített: a térségi Tesco-hálózat eredménye több mint a kétszeresére nőtt. A Londoni Értéktőzsdén szerdán közzétett 69 oldalas előzetes beszámoló szerint a kivételes tételek előtt számolt csoportszintű működési eredmény jelenlegi árfolyamon mérve 28,4 százalékkal 1,644 milliárd fontra (590 milliárd forintra) emelkedett az egy évvel korábbi 1,28 milliárd fontról. A csoportszintű étékesítés a 2016-2017-ben mért 49,9 milliárd fontról 2,3 százalékkal 51 milliárd fontra nőtt, a nettó adósságállomány 29,6 százalékkal,…

Részletek>

A magyar autósok európai viszonylatban is szabálykövetők egy belga felmérés szerint

autopálya

A magyar autóvezetők európai viszonylatban is jelentős arányban betartják a közlekedésbiztonsági előírásokat, azok között is első helyen az alkoholtilalmat – közölte a La Libre Belgique című belga napilap egy belga felmérésre hivatkozva. A brüsszeli központú, vezetői szokásokat elemző belga központ (ESRA) 2017-es adatokat összesítő jelentése szerint a magyar autóvezetők 11 százaléka ült volánhoz alkoholfogyasztást követően. Hasonló adattal Csehország rendelkezik, amelyet Lengyelország (12 százalék) és Norvégia (13 százalék) követ. A legtöbb alkohollal vezető autósokat regisztráló ország között Spanyolország (35 százalék) Franciaország (41 százalék) és Belgium (42 százalék) található. A felmérés szerint…

Részletek>